A kazahsztáni Asztana 60 éves püspökével, Athanasius Schneiderrel készített október végi interjúm teljes anyaga most már elérhető a Rumble (link) és a YouTube (link) oldalakon.

Ebben a teljes interjúban Schneider püspök beszél a Jézus Krisztusba vetett hitéről, valamint az egyház és társadalmunk jelenlegi válságáról, amely a hit, valamint az emberi méltóság és szabadság válsága.

Szeretném megköszönni Schneider püspök úrnak, hogy hajlandó volt több mint két órán keresztül leülni velem beszélgetni ezekről az egyházunk és világunk számára oly fontos kérdésekről.

***

Schneider látásmódja jelenlegi szorult helyzetünkről bizonyos tekintetben eltér Viganò érsekétől, de a két püspök egy alapvető meggyőződésben egyesül: mindkét férfi, az egyik az egykori Szovjetunió szívéből, a másik az egykor katolikus Olaszország szívéből, mély veszélyt lát az emberiségre, és természetesen az egyházra nézve is, a hagyományos keresztény vallásos hit és gyakorlat egyfajta elhagyásában.

Ismétlem: mindkét férfi a Krisztusba vetett hit elvesztését látja a legsúlyosabb veszélynek.

Miért látja ez a két férfi a hit elvesztését a legsúlyosabb veszélynek?

Mert látják, hogy az emberiség sorsa, az emberiség jövője a Krisztusba vetett hit nélkül meglehetősen sötét, tele van árnyékokkal, félelmekkel, rögeszmékkel, megszállottsággal, függőségekkel, rabsággal.

***

Mind Schneider, mind Viganò, és világszerte sokan, akik tisztelettel és elismeréssel hallgatják őket, az apostoloktól átörökített és 2000 éve hűségesen tanított, a Hitvallásban világosan megfogalmazott örök katolikus hitet tekintik annak a „fénynek”, amely világunk árnyai között ragyog és vezet bennünket egyénileg és közösségileg, a különböző fizikai és lelki elnyomások, ostobaságok, hazugságok és kegyetlenségek között.

Mindkét ember Jézus Krisztusban látja – akit Szent János evangélista evangéliuma elején „Isten Logoszának” nevez (a görög „logosz” szót különbözőképpen fordíthatjuk „Isten Igéjének” vagy „Isten Értelmének” vagy akár „Isten Jelentésének” = Krisztus volt „Isten értelme”) – Schneider és Viganò egyaránt Krisztusban látja a választ az emberi értelem és szív hosszú keresésére, az igazság, az értelem és az áldás egyéni és kollektív keresésére.

A „Logosz”, az egyszer Krisztussal találkozó „Logosz” nyugalmat, örömöt, hitet, igazi boldogságot és végül igazi életet biztosít.

Schneider és Viganò, annak ellenére, hogy bizonyos pontokban eltérnek egymástól, ebben az egy központi pontban egyetértenek: mindketten hangsúlyozzák a Logosz, Krisztus központi szerepét, mint az emberiség vágyaira és reményeire adott igazi választ.

***

És ezért azáltal, hogy Krisztust helyezi a középpontba, mindkét férfi a perifériára helyezi és végső soron a külső sötétségbe száműzi azt a sok hamis választ, amelyet ma (és a múltban is) folyamatosan sugároz valamennyi világi (és sok önjelölt vallásos) médium mindannyiunknak.

Azzal, hogy Krisztust helyezik a középpontba, mindkét férfi határozottan szembeszáll a gnosztikusok, ideológusok, a Logosz tagadóinak sokaságával, akik végül mind egyetértenek és azt hirdetik, hogy a Logosz (Krisztus) „mítosz”, „nem valóságos”, „képtelen segítséget vagy reményt nyújtani az embereknek és nőknek”, és hogy ehelyett csak a „csupasz emberi akarat”, a „nyers emberi önállóság”, a „teljesen átvett emberi elsőbbség” – az ember minden istenség vagy Isten helyett – kínálhat valódi utat az emberiség számára.

***

Ez a harc.

***

Ez a harc a szent (a szakrális) és a világi (a profán) között zajlik.

Ez a harc a transzcendens és a transzcendens tagadása között zajlik.

A spirituális és az anyagi, a hit és a hit tagadása közötti harc… a hit és a hit betiltása, a hit elnyomása, a hit kriminalizálása, új gulágok és koncentrációs táborok építése…

Ez a harc a bűn, a kudarc és a kétségbeesés utáni megváltás lehetőségébe vetett hit és az ilyen megváltás lehetetlenségébe, valótlanságába vetett hit – sőt, az ilyen megváltás lehetőségének tagadása, és még inkább ennek a tagadásnak a pszichológiai és spirituális érettség jeleként való elfogadása – között zajlik.

***

Így mind Schneider és Viganò is ellenáll korunk uralkodó szellemének, amely mondhatnánk minden kor uralkodó szelleme, mert ez e világ és e világ fejedelmének szelleme, amelynek lágy szavai megkísértették első szüleinket és magát Jézust, és ma is megkísértenek minket…

***

És így, mint minden korban, a mi korunkban is, ez a „szekuláris humanista” szellem – ez a mentalitás, amely szemben áll és félreteszi Krisztust mint minden valóság központi igazságát, ez a mentalitás, amely félreteszi Isten Logoszát, mint az igazi, életet adó szellemi forrást minden hiteles élet számára, a „megszemélyesített” lények, a Teremtőjük által személyiséggel felruházott lények számára (mert minden szabad akarattal felruházott és szeretetre képes személy arra teremtetett, hogy kapcsolatban legyen a végtelennel, a személyes, szent Istennel, aki ontológiailag maga a Szentség, maga a Szent Személyiség, amely örökkévalóan önmagában létezik az idők kezdete előtt és után) – ez a „világi humanista” szellem arra törekszik, hogy az egész emberiségre ráerőltesse saját látásmódját, hamis látásmódját, „anti-Logosz” látásmódját, és így minden emberi lélek előtt elzárja a hozzáférést az éghez, a mennyországhoz, „ami fent van.” -RM

A cikk forrása angol nyelven

A teljes kinterjú részletei az alábbiak:

A Schneider interjú: #1: “Kyrie eleison”

A Schneider interjú #2: Egy új emberiség?

A Schneider interjú #3: Rabszolgatársadalom?

A Schneider interjú #4: „Adj szabadságot”

A Schneider interjú #5: „Én vagyok a legjobb barátja”

A Schneider interjú #6: Isten megengedő akarata

A Schneider interjú 7#: Egyedül állva

A Schneider interjú #8: Itt van az Antikrisztus?

A Schneider interjú #9: Oroszország felajánlása

A Schneider interjú #10: A Lélek és Krisztus

Létrehozva 2021. december 5.