A vallási relativizmus az embertől semmi rendkívülit nem követel

A dalai láma népszerűsége a mai értelmiségiek körében – mintegy saját lelki önámításuk eredményeképpen – a modern gondolkodás szellemi dezorientáltságáról tanúskodik. Ezt mutatta a nemrég színültig megtelt prágai Kongresszusi Központban tartott előadás, melyen a közönség fergeteges tapssal fogadta Avalokiteshvara személyét és elméleteit.

Nem áll szándékomban bővebben fejtegetni a humanitás apostolainak tudathasadását, akik azt a személyt népszerűsítik, aki ma Tibet egyszerű népének évszázados elnyomását képviseli, az azzal járó intézményesített rabszolgaságot, a tibeti szerzetesek lelki fölényeskedését és olyan büntetések rendszerét, amelyeknek lajstromában a halálra való ostorozás, a végtagok csonkítása, vagy a szem kitolása állt. A hollywoodi színész, Richard Gere számára a dalai láma továbbra is a „legtökéletesebb élő ember, kinek jelenlétében lelkileg meggyógyul az ember”.
A dalai láma egyik nagy tisztelője, a „Tibeti könyv életről és halálról” című könyv előszava szerzőjének, Václav Havel-nek meghívására jött Prágába. …. Én pedig azt a kérdést teszem fel magamnak, vajon mitől olyan attraktív a dalai láma által képviselt világnézet egy ma élő európai számára?

Nem vagyok a buddhizmus szakértője, nem ismerem a sok különféle, egymásnak is ellentmondó ágazatát. Néhány tény viszont a nem szakértő számára is világos, mégpedig az, hogy a buddhizmus a szó szoros értelmében nem vallás. Egy vallás ugyanis feltételezi a személyes, önmagát kinyilatkoztató Isten létezését, akihez való kapcsolatát ennek alapján rendezi az ember. Egy vallásban az ember olyan igazságokból indul ki, amelyek nem az ember bensőjéből erednek, hanem magától, Istentől származnak, és ezeket egy olyan vallási tekintély közvetíti, aki felette áll az egyes embereknek. A teremtmény és a Teremtő közötti ontológiai szakadék igen mély, bár Isten akaratából létezik egy ezt összekötő híd, amely a szakadék két szélét összeköti.
A buddhizmus ezt a megoldást elutasítja. Tagadja a transzcendens Isten létezését, és vele együtt az embertől független Lét Forrását, a jó és a rossz mércéjét. A buddhizmus ezzel ellentétben az „istenit” magába az ember bensőjébe helyezi. Az ember fokozatos tökéletesedése folyamán tudomásul veszi, hogy az istenség és az emberség között nincs valódi különbség. Vagyis azt tanítja, hogy az ember önistenesítése emberi erővel érhető el, nem szükséges külső, emberfeletti segítségben bízni.
Annak ellenére, hogy a buddhizmus kihangsúlyozza az erkölcsi élet néhány természetesen jó oldalát (ilyen a szerénység, a teremtmény iránti tisztelet), ezek a buddhizmus végső céljához viszonyított alárendelt helyzetük miatt eltorzulnak. A buddhizmus legfőbb célja nem az élet teljessége, mint ahogy az igazi vallás tanítja (az örök élet), hanem a halál, a saját „énem” megszűnése, az emberi szubjektivitás megsemmisülése.

Felmerül ezek ismeretében a kérdés, vajon miért éppen a buddhizmus és pont e szempontok olyannyira vonzóak az európai „posztkeresztények“ számára? Mondhatjuk, hogy a klasszikus ateizmus, amilyennek azt a marxizmus-leninizmus korában megismerhettük, már rég kiment a divatból. Ha manapság valamennyire „menők” akarunk lenni, legalábbis az értelmiségi közegben, akkor legalább bizonyos értelemben „lelkieknek” kell lennünk. De arról, hogy mi a lelki élet tartalma és célja, csak én döntök! És nem engedem, hogy ebbe egy másik, magasabb tekintély beleszólhasson! Mennyire félrevezető, mennyire kortárs gondolkodás ez! Ha nem létezik az erkölcsi és lelki életben egy embertől független mérce, akkor az ember saját életének, irányultságának és értékrendjének végső bírája csak saját maga lehet.

A buddhizmus állítólag az erőszakmentesség szinonimája. Tessék csak elmagyarázni ezt Bhután, vagy Burma üldözött keresztényeinek, akiket börtönbe zárnak, vagy kiűznek a buddhista országokból az ott végzett missziós tevékenységük miatt. Nem lehetett tapasztalni még soha, hogy a dalai láma, vagy csodálói valaha kimondottan tiltakoztak volna ez ellen. Hogyan lehetséges akkor mégis, hogy a dalai láma szónoklataikban mindig a vallási megbékélést és a társadalmi pluralizmust hangsúlyozza?

Egyik prágai látogatásakor a dalai láma arról beszélt, hogy nem kívánja, hogy a keresztények, zsidók, vagy muzulmánok buddhistává váljanak, mert mindezen vallások – amennyiben ezekben az egymás iránti türelem szelleme uralkodik, és a saját tökéletlenségük tudata – egyaránt jók. Amennyire kedves a szemnek az a kert, ahol sokféle növény virága nyílik, annyira kedves a világnak, ha abban különféle vallási rendszerek és hagyományok élnek egymás mellett. Timothy Garton Ash, angol történész és politikai kommentátor így foglalta össze dalai láma szavait: „A zsidók, a keresztények és a muzulmánok bonyolult, művelt, és rendszerezett kijelentései után felállt a dalai láma, és azt mondta: »Az én üzenetem egy dologról szól, a kölcsönösségről. Jobb emberekké kell válnunk és több kölcsönös együttérzésre kell képesnek lennünk.« Az értelmiségi vita egyetlen kérdés körül forgott: mi az az erkölcsi és szellemi minimum – amennyiben létezik ilyesmi egyáltalán –, amely minden nemzet és civilizáció számára közös? Konfuciánusok, buddhisták, ateisták, agnosztikusok, mindnyájan ennek a társadalmi minimumnak a meghatározását keressük. Aztán felállt a dalai láma, és megadta nekünk.”

A dalai lámának, aki állítólag az amerikai titkosszolgálat ügynöke volt, egyre növekvő népszerűségére ebben találom a magyarázatot: ausztriai látogatása során 2007-ben úgy nyilatkozott, hogy „ő tulajdonképpen szocialista és marxista“. A dalai láma által képviselt vallási relativizmus az embertől semmi rendkívülit nem követel. Talán csak egyet – hogy teljesen lemond az igazság értékéről. De ahol hiányzik az igazság iránti szeretet, ott hiányzik az emberek iránti igaz szeretet is.

A dalai láma üzenete az együttérzésről és a kölcsönös türelemről tartalmatlan. Kár, hogy ezt csak olyan kevés ember fogja fel.

Michal Semín a prágai Károly Egyetem tanárképző fakultásán diplomázott. A tradíciót képviseli írásaiban, 40 éves, 7 gyermeke van, a Te Deum folyóirat egyik szerkesztője.

(forrás: katolikus-honlap.hu)

Létrehozva 2022. május 30.