Dr. Kovács Gábor: Kerub
Ez a könyv úgy született, hogy először elektronikus levelekben küldtem ki az érdeklődőknek rövid cikkeket az angyalok és démonok témakörében, Kerub címmel, majd több színhelyen is előadásokat hirdettem hasonló témákról, végül a Mária Rádióban tartottam a cikksorozat anyagából harminc félórás előadást, szintén Kerub címen. Ez utóbbi előadások írott szövegéből állítottam össze a jelen könyvet.
Amit Mágia és hit c. könyvemben már egyszer elmondtam, itt igyekeztem nem ismételni, legföljebb csak nagy vonalakban történő összefoglalás formájában. A két könyv egymás kiegészítésének fogható fel, de a kettő közül a jelen mű az, amely alapul szolgálhat a másiknak. A racionalizmustól körülvett újkori teológia már a II. Vatikánum előtt is defenzíven, bátortalanul tárgyalta az angelológiát, a jelenkori szekularista teológia pedig eljutott egy merőben formális, valóságtartalmától megfosztott angyaltanhoz, amely már kívülesik a katolikus ortodoxia határain.
Szándékom az volt, hogy az Egyháznak a személyes szellemi valóságba vetett töretlen hitét azzal a masszív magátólértődéssel dolgozzam föl, amely az angyali doktor, Aquinói Szent Tamás tanítását jellemzi, egyúttal azonban a modern biblikus szemléletre építsem, korunk nyelvén fejezzem ki és a mai hitéleti tapasztalat elemeivel illusztráljam. A téma ma újból izgalmas, az angyalokról szóló nyilvános előadásaim zsúfolt termek előtt folytak, s nemcsak a racionalizmussal, hanem a New Age hamis angyalkultuszával szemben is védeni kell az igaz hitet.
Kérem Istentől, hogy munkám spirituális realizmusa egy hang lehessen az őt imádó angyalseregek mennyei liturgiájában, amelybe az Egyház földi istendicsérete is illeszkedik. A könyvet védőszentemnek, Szent Gábriel arkangyalnak ajánlom.
- Kristálylény
- Triszágion
- Őrangyal
- Hierarchia
- Szellemi valóság
- Hitigazság
- Bukott angyalok
- Démonparádé
- Mítosztalanítás
- Ördög és pokol
- Értelmezések
- Győzelem
- Ívfény
- Irodalmi ördögök
- Ördögspirál
- Démoni befolyás
- A pimasz szellem
- Belső diszharmóniák
- Kérdezünk
- Psziché és pneuma
- Exorcizmus
- Szabadító ima
- Megkülönböztetés
- Tárgyilagosság
- Kritériumok
- Gyakorlat
- Szellemi kontextusok
- Ördöngös szent
- Mágia és drog
- Mi Ká Él
Létrehozva 2022. szeptember 19.