Mikor láttam, hogy idegen vagy, odamentem hozzád, mert azt hittem: az elsőáldozók egyikének vagy a rokona. Nem, válaszoltad kissé belepirulva, először vagy itt, mert rokonaidhoz jöttél, és azok azt ajánlották, hogy nézz be a katolikusokhoz, mert ott sok hozzád hasonló fiatal is meg szokott fordulni. Mikor azt kérdeztem, hogy kit ismersz a jelenlévők közül, akkor szégyellősen megingattad a fejed, s azt mondtad bizakodóan: Még senkit, de úgy látod, lesz itt kit megszólítanod… Még hamar elmondtad, hogy két gyermekre vigyázol, és nagyon szereted, amit csinálsz…, de láttam, hogy elharaptad a szót, mert nem akarsz azonnal kitárulkozni.

Én azonban, mint minden ilyen alkalommal, tőled is megkérdeztem: – Csak ennyi?

Meglepődtél, s mert azt hitted, beléd látok, és még elmondtad azt is, hogy épp egy kapcsolatod ment otthon tönkre, mert – bár nem volt a legrosszabb, de – nem érezted magad benne szabadnak…

Ekkor már bántam, hogy ennyire intim dolgokról kérdeztelek (holott nem tettem, csak te értetted félre a kérdést…), és mert nem akartam előtted a mindentudó szerepében tetszelegni, csak annyit válaszoltam neked: Istennek erre is gondja lesz, meglátod!

Aztán hadd ajánljam neked és a hozzád hasonló, „igazi szerelmet” keresőnek a világhírű argentin pszichoterapeuta, Jorge Bucaynál (*1949) veretes sorait, amelyek talán segítenek abban, hogy megértsd: milyen partnert is kellene keresned?