Jogtalan parancsoknak nem szabad engedelmeskedni!

Andreas Laun salzburgi segédpüspök kommentárja a természettörvényről

A II. világháború után a náci-állam számos tagját bíróság elé állítottak, ahol mind azzal védekeztek, hogy csak elöljáróiknak engedelmeskedtek és kötelességüket teljesítették. A Nürnbergi Bíróság mégis elítélte őket. Hogyan? El lehet ítélni olyan embereket, akik parancsokat, törvényeket teljesítenek? Igen, el lehet – de csak akkor, ha létezik egy „felsőbb törvény”, mely az emberi törvényeket hatályon kívül tudja helyezni.

Ez a „felsőbb törvény” attól „felsőbb”, hogy minden többség, minden parlament, minden király és minden „az erősebb joga” fölött áll. Ez védi az egyeseket a kormányzók önkénye ellen, teljesen függetlenül a kormányzás fajtájától. És a polgárok csak akkor vannak biztonságban, ha az érvényben levő törvények megfelelnek e magasabb rendű törvénynek, és ha ezt lehetőleg mindenki, főképp a hatalmasok is elismerik.
     Ennek az elismerésnek semmi köze nincs az állam és az Egyház közötti megkülönböztetésnek. Hiszen ez a törvény minden emberek alkotta törvény felett áll, vagyis az egyházi állam felett is. E törvény kellene alkossa a fő kritériumot, mely alapján a polgárok pártjaikat és politikusaikat megítélik, illetve, hogy választások alkalmából kikre adják szavazataikat.

Ezt a „felsőbb törvényt” korábban „természettörvénynek” nevezték, ma leginkább „emberi jogoknak” hívják. De akárhogy is hívják, e törvény érvényes, és minden embert véd. Mindazonáltal ez a védelem a szabadság korlátozása alatt áll: a szabadakaratú emberek ugyanis e felsőbb törvénytől független, sőt ez ellen ható törvényeket is hozhatnak!

Ezért „engedték meg érvényben levő törvények” a rabszolgaságot, a zsidók üldözését, ezért felel meg az is a ma „érvényes” törvényeknek, hogy embereket bírósági tárgyalás nélkül börtönben tartsanak, ezért „szabad” nálunk meg-nem-született gyermekeket megölni és más országokban keresztényeket gyilkolni – holott mindezt a felsőbb törvény szerint nem szabadna!

Ilyen igazságtalan törvényeknek nem szabad engedelmeskedni, ugyanakkor lehet nekik engedelmeskedni, holott ez az engedelmesség sok szenvedést okoz az embereknek. Aki tehát biztonságot szeretne, annak minden oka megvan arra, hogy e felsőbb törvényért síkra szálljon.

E „felsőbb törvény”, vagyis természettörvény megvetői olyan veszélyesek, mint azok az „alvók”, akiknek terrorista potenciáljuk egyszer „felébred”. Ha az embereknek korlátok nélkül mindent szabad tenniük, akkor Pilátusnak igaza volt, amikor hagyta, hogy Jézust keresztre feszítsék: hiszen a többség akarta így!

(forrás: katolikus-honlap.hu/kath.net – 2008. december 15.)

Létrehozva 2016. március 20.