Ne játszd a megváltó Krisztust

Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg.” (Lk 6,43)

A nagy, ősi pogány vallások istentisztelete azoknak, akik még nem ismerik Krisztust, egyfajta kapaszkodó az igaz Isten felé vezető úton. Nekünk azonban, akik már ismerjük Krisztust és a benne feltáruló szentháromságos isteni életet, olyan volna az ősi kultuszokban való részvétel, mintha a sátán asztalához ülnénk.

Van azonban ennek a kijelentésnek egy másik, egészen időszerű mondanivalója is: az okkultizmus és a sátánkultusz minden fajtáját, a legtávolabbi köreit is kerülnünk kell, mert az első parancs a Tízparancsolatban nem véletlenül az első: az összes többi megtartása ezen áll vagy bukik.

Jelenti ez az apostoli mondat azt is, hogy nekünk, akik az Úr asztalához járulunk, szakítanunk kell bizonyos más asztalközösségekkel és társaságokkal. Azokkal, akik kicsapongó, feslett életet élnek, akiknek ünnepei az eucharisztikus lakoma, a szentmise karikatúrájává züllenek. Nekünk veszélyes a bűnösökhöz egy asztalhoz ülnünk, mert nem vagyunk olyan tiszták és erősek, mint a mi Urunk, aki valahányszor bűnösökkel étkezett, azt megmentésükre és üdvösségükre tette. Ha úgy érzed, te is el tudsz vezetni némelyeket az Úr asztalához, akkor vállald velük az asztalközösséget, de ha érzed, hogy inkább te leszel hasonló hozzájuk világiasságban, majd a bűnök elkövetésében, akkor ne játszd a megváltó Krisztust, hanem inkább te tartsd magadat Lévinek, Zakeusnak, Mária Magdolnának, akit az Úr mégis az ő asztalközösségébe hív.

„Minden fát gyümölcséről ismerünk meg” – mondja Urunk a mai Evangéliumban. Alkalmazd magadra, és légy őszinte! Ha bizonyos emberekkel való együttlét megzavarja lelked békéjét, ha nem tudsz tiszta szívvel áldozni, ha elbizonytalanodsz hitedben, meginogsz erkölcsi tartásodban, fordulj vissza, legyen bátorságod elmenekülni abból a közegből, amely veszélyezteti életed jó gyümölcsének beérését és épségét.

(forrás: barsitelekmm.blogspot.hu)

Létrehozva 2014. október 15.