A szív imája

Kértem az Urat, mutassa meg, mit jelent „lélekben és igazságban imádni az Atyát”. Mi még azt sem tudjuk, hogyan kell imádkozni, a Lélek maga könyörög bennünk szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. Az igazi imát tehát nem mi végezzük, hanem a Szentlélek imádkozik bennünk.

Amikor imádkozom, nem elsősorban én imádkozom, hanem engedem, hogy a Lélek élje bennem az Ő életét, és beemeljen a Szentháromság misztériumába, melyben az Atya és a Fiú örök szeretettel ajándékozza egymásnak önmagát a Szentlélekben. Ez a szív imája: engedni, hogy a Lélek imádkozzon bennem. Olyan ez, mint a csöndesen hullámzó tenger: csak engednem kell, hogy magával ragadjon.

Egy Egyiptomban élt kopt szerzetes, Matta el Meszkin azt mondja, hogy az imában beosonunk az emberi szívekbe, és ott könyörgünk Istenhez: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! És egyszerre megnyílnak az igaz bűnbánatra, lelkiismeretük megmozdul.

Mivel a szellem számára nincs tér és idő, mindegy, hogy valaki jön vagy megy. Nekem az adatott, hogy hívjam az embereket, a csönd hangján szólítgassam őket a szívemben: Jöjjetek hozzám! – Szélesre tárom szívem kapuját, hogy Isten behozhassa őket, akik már az Övéi, csak még nem tudnak róla – és szeretem őket a szív indulatával.

„Nézzétek, mennyire szeretik egymást!”

A vágyam, hogy mi nővérek is a szív szeretetét tudjuk egymásnak ajándékozni. Ezzel erőt adunk és erőt kapunk, mert a szeretet erő forrása. Ezért mondja Jézus: Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, én felüdítelek titeket! – A mi szeretetünk forrása is Ő. Jézust adjuk egymásnak, amikor szeretünk, és erő árad ki a bennünk lakó Úrból, szavak nélkül, de nem tettek nélkül. Az igazi, mély emberi jóságnak, ami a mindennapok apró gesztusaiban nyilvánul meg (kedvesség, segítőkészség stb.), ennek kellene közösségeink egyik fontos érintkezési felületének lennie, mert ez Isten jóságának kiáradása. Szeretném, ha olyanok lennénk, hogy aki kívülről lát minket, fölkiáltson, amint az első keresztények láttán tették: Nézzétek, mennyire szeretik egymást! – Arról ismerje meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket – mondja Jézus.

Igazság és irgalom egysége

Aki hisz bennem, annak bensejében élő víz folyói fakadnak… – Jöjjetek hozzám! Nem én üdítelek föl benneteket, hanem az, Aki bennem lakik az Ő végtelen irgalmából. Jöjjetek! Ücsörögjetek árnyékomban, melyet a Nap ad nektek. Jézus hordozza bennem helyettetek a nap terhét-hevét, Ő dolgozik helyettetek, és ti felüdülhettek, ingyen kapjuk az üdvösséget ti is, én is – ajándék, ingyenes, feltétel nélküli szeretet. – Hol itt az igazság? – Kérdeznéd emberi módon, mert látod Isten kimondhatatlan irgalmát, ami a szeretet teljessége. Benne az igazság és irgalom egységben van. Ő maga az igazság és Ő maga az irgalom, tehát szét nem választható e kettő. Ugyanannyit ad az első órától fogva munkálkodónak, mint aki az utolsó néhány percben tévedt be a szőlőbe. Lehet, hogy addig ücsörgött az árnyékban, de Isten engedte – és most itt van. Nem bérért dolgozunk, hanem kegyelemből nagy örömmel, hogy a Gazda szőlejében munkálkodhatunk. De nem is mi szolgálunk neki, hanem Ő nekünk: körüljár és felszolgál, Önmagát adja. Itt már nincs első vagy utolsó, hanem csak a feltétel nélküli Szeretet van, ami arra késztet, hogy mi is azt tegyük, amit Ő, hiszen az Ő képére és hasonlatosságára teremtett minket. Isten árnyas fa, akinek árnyékában ücsörgök, Aki engem is árnyas fává tesz, hogy nekem is adhasson olyan árnyékot, ami alatt mások ülhetnek.

Nincs többé méltatlankodás: Uram, hát ő alig dolgozott valamit! Semmit sem tesz, élősködik a többieken, akik húzzák az igát!

Feltétel nélküli Szeretet! Milyen távol is állok még Tőled! Keresem a könnyebbséget mindenben. Ücsörögni akarok az árnyékban, miközben nekem kellene árnyékot adni másoknak! Aki nem morzsolódik egészen széjjel, nem lehet szerzetes – tanítja az egyik apoftegma. Bármilyen nehéznek tűnik is, ez az egyetlen út vezet a feltétel nélküli szeretethez. A Golgotára vezet az út, ami a cél felé irányít: a feltámadás örömébe. Ha nem akarok meghalni, naponta széjjelmorzsolódni, hogyan akarok feltámadni az életre?

Szeretett engem és önmagát adta értem – nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.

Az idő rövid. Vajon mire várok?

Forrás

Létrehozva 2013. október 3.