Csendes kétségbeesés vagy örömteli várakozás?

Az 1800-as évek közepén Henry David Thoreau esszéíró, költő és filozófus egy olyan kijelentést tett, amely sokunk számára ismerőssé vált: „Az emberek tömege csendes kétségbeesésben él”. Bővebben pedig így mondta: „Amit lemondásnak hívunk, az az igazi kétségbeesés. … Az öntudatlan kétségbeesés húzódik meg a játékaink és szórakozásaink mögött is.”

Ez nem épp a legfelemelőbb megfigyelés. De több mint 150 évvel később még mindig van benne igazság. Ez a ’csendes kétségbeesés’, amit ő említett, úgy tűnt, hogy néhány évvel ezelőtt, a világjárvány idején sok ember számára még élesebbé vált. A napi rutinok felborultak, az emberek elvesztették a munkájukat, a karantén és a zárlatok fokozták az elszigeteltség érzését. Amit mi ’normálisnak’ ismertünk, a feje tetejére állt.

Talán mindannyian ismerünk valakit, akire illik a ’csendes kétségbeesés’ leírása. Vagy akár mi magunk is ilyenek vagyunk időnként. A változásokra különböző módon reagálunk, de amikor az élet bizonytalansága néha a káosz határát súrolja, érthető, ha a kétségbeesés jó szóvá válik lelkiállapotunk leírására. A változások üteme folyamatosan fokozódik. A munkahelyi követelmények összetettebbek, mint valaha. Ha lefelé tartó érzelmi spirálban találjuk magunkat, vajon lehetséges-e örömöt találni a kétségbeesés közepette?

A válasz igen, ha hiszünk a Biblia időtlen tanításaiban és igazságaiban. A Szentírás számos példát ad olyan emberekről, akiket Isten megmentett kétségbeejtő körülményiek közül: az izraeliták, akiket sok éven át rabszolgasorban tartottak Egyiptomban, de kiszabadultak, majd az Úr az ígéret földjére vezette őket; Dávid, aki halálos ellenállással nézett szembe, mielőtt és miután király lett; Sidrák, Misák és Abednego, akiket megmentettek a tüzes kemencéből; Dániel, akit oroszlánbarlangba vetettek.

Mindannyian megadhatták volna magukat a kétségbeesésnek, Isten mégis örömmé változtatta kétségbeesésüket. Több ezer évvel később Isten ugyanolyan. Lehet, hogy a helyzetek, amelyekkel nap mint nap szembesülünk, mások, de ahogy a Biblia újra és újra megerősíti, a ’csendes kétségbeesésnek’ nem kell meghatározni azoknak a szívét és elméjét, akik ismerik és követik az Urat – még a 21. századi körülmények között sem. Íme néhány biztosíték, amit a Biblia ad nekünk:

Az öröm Isten megváltoztathatatlan Igéjében található. Minden nap rossz hírek áradatával szembesülünk, amelyek arra csábítanak, hogy elgondolkozzunk azon, hogy minden remény elveszett-e. Alistair Begg skót származású lelkipásztor és író azt írja: „a tartós boldogsághoz vezető út nem csupán a csalárd tanácsok elutasításából áll, hanem az igazság szépségének elfogadásából is”. „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.” (A zsoltárok könyve 1, 1-2).

Öröm követi Isten fegyelmezését. Néha a nehézségeket, amelyekkel szembe kell néznünk, mi magunk okoztuk, és az Úr ezeket a szükséges fegyelmezésre használja fel. De Ő hűséges marad, és az Ő népe iránti szeretete soha nem múlik el: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” (A zsoltárok könyve 30, 6)

Az öröm képes legyőzni az ellenállást. Az emberek, akikkel együtt dolgozunk, nem mindig örülnek, ha kiállunk a hitünk mellett. Akár agresszív ellenállással és gúnyolódással is találkozhatunk. De Jézus Krisztus is így tett. Ő azt mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Máté evangéliuma 5, 11-12)

Forrás: keve.org, Monday Manna

Létrehozva 2023. október 15.