Kategória: Hitvédelem
Raymond Burke bíboros: „A pápa ellenségének mondanak”
November 9-én terjedelmes interjú jelent meg a New York Times-ban az amerikai Raymond Burke bíborossal, az Apostoli Szignatúra korábbi prefektusával. Az interjút a bíborossal Ross Douthat készítette. Az alábbiakban ebből az interjúból közlünk részleteket.
Az Advent és a várakozás
(Sokan, szépen, ügyesen megírták már a várakozás titkának novelláit, színdarabjait, filmjeit. De ha lenne időm, én is megírnám ezt a filmet, valami ilyesmit, nem másról, mint a nagy VÁRAKOZÁSRÓL…)
Az egyik film története abból áll, hogy az asszony minden nap kimegy az állomásra, és várja a vonatot. A vonatot, amely a férjet hozza haza a hadifogságból.
Szex és kultúra
Krúdy Tamás előadása IV. Egyházmegyei Pedagógus Konferencia, 2019. november 15. (Pécs)
A hagyományos kínai orvoslás állami támogatásáról
A Szkeptikus Társaság Egyesület megdöbbenéssel értesült arról, hogy a kormány több mint másfél milliárd forintot kíván fordítani arra, hogy a Semmelweis Egyetemen hagyományos kínai orvoslással foglalkozó részleget, ill. oktató-, gyógyító- és kutatóközpontot hozzanak létre.
A tét a mennyország, és bele kell halnunk
Varga Laci püspök atya tanítása a hitről, tanításról, fogyatékosokról és saját határainkról. IV. Egyházmegyei Pedagógus Konferencia, 2019. november 15. (Pécs)
Egy jó ima és egy rossz magyarázat
Egy szép imát találtam az oratio.hu oldalon. A hét tizedes engesztelő rózsafüzér jónak tűnt arra, hogy engesztelés céljából javasoljam másoknak is az imádkozását. A biztonság kedvéért elküldtem egy atyának, kérve véleményét az imával kapcsolatban.
Az imával nincs baj, írta. A hozzá fűzött „magyarázat”, amit az ima története címen osztottak meg, azonban több sebből vérzik.
Az Istentiszteleti Kongregáció a templom céljáról és a templomhasználat rendjéről
Az alábbiakban az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció „De Concentibus in Ecclesiis” című, 1987. november 5-én kiadott dokumentumából idézünk. [Kép: Santa Maria in Traspontina templom, Róma]
Ősidőktől fogva a „templom” nevet arra az épületre használták, amelyben a keresztény közösség összegyűlik Isten Igéjének hallgatására, közös imádságra, a szentségek vételére, az Eucharisztia ünneplésére, és ennek az ünneplésnek a kiterjesztéseként az Oltáriszentség imádására.
A Papp válaszol – tejfakasztó buli, szimpatikus pap, katolikus apátia
Jani (Szeged)
Tejfakasztó buli (mértékkel történő alkoholfogyasztás esetén) belefér-e a keresztény értékrendbe? Úgy értem, hogy szokásaink között vannak ártatlanok, és vannak pogány vagy babonás eredetűek. Például Márton-napi farsang teljesen ártalmatlan, míg a Halloween féle “farsang” pogány eredetű, és keresztények számára kerülendő. A tejfakasztó bulival mi a helyzet?
Az egyháznak nem kell és nem akarhat mindenbe beleszólni, szeretné híveit nagykorúként kezelni és nem kiskorúsítani. Hogy „mit, hogyan, kivel” akar ünnepelni valaki, az egyéni, családi, erkölcsi és kulturális kérdés. Nyilván kerülendő minden pogány eredetű vagy erkölcstelen ünneplés.
Út az alázatossághoz
„Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” (5Móz 8,3)
Egy osztályvezető fiatal barátom nemrég csüggedtségéről, küzdelmeiről vallott nekem. Keményen dolgozott, sikereket ért el, de a főnökeitől nem kapott semmi elismerést, bátorítást. Sőt, bizonyos átszervezések miatt alacsonyabb pozícióba sorolták a cégnél.
Imádkozzatok szívvel (5)
SZENTSÉGIMÁDÁS
1. Szent, szent, szent Jézus a legszentebb Oltáriszentségben! Igen, szent vagy és mindenek felett szent, ó, Jézus! Csendben elrejtőztél egy egyszerű falat kenyérben. Itt vagy előttem. Add, hogy szívemmel értsem meg, hogy Te értem és miattam vagy itt élő. Tölts el élő hittel, mellyel hinni tudom, hogy Te itt vagy és én Előtted vagyok! Adj kegyelmet, hogy leboruljak előtted egész lényemmel, lelkemmel, szellememmel és testemmel!
Minden szentek és angyalok, legyetek most velem, és hódoljatok az Úr Jézus Krisztus előtt! Mária, Megváltóm és mindannyiunk Anyja, légy Te is velünk. Te szólítottál fel engem imára, imádásra és biztosítottál arról: nem leszek egyedül e pillanatban a Te élő Fiad előtt. Hálát adok ezért az üzenetedért:
Az Egyház utolsó próbatétele
675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a „gonoszság misztériumát” egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641]
Örömhírt hoztam – Héray András FSO
Kaposvár, Szent Margit templom, 2019. nov. 7.
A Katolikus Egyház elveszítette a Szent iránti érzékét (3)
Miért gondolja, hogy egyre több fiatal vonzódik a hagyományos liturgiához / a rendkívüli formához?
Nem hiszem, hanem látom, szemtanúja vagyok. Fiatalok biztosítottak arról, hogy teljes mértékben a „rendkívüli formát” részesítik előnyben, ami jobban nevelő hatású, és jobban ragaszkodik Isten elsőbbségéhez és központi helyéhez, a csendhez, a szent és isteni transzcendenciához. De mindenekelőtt, hogyan is érthetjük meg, hogyan ne lepődjünk és döbbenjünk meg azon, hogy ami tegnap még szabály volt, ma már tiltott? Nem igaz-e, hogy a rendkívüli forma megtiltása vagy gyanúba keveredése csak a mi fuldoklásunkat és spirituális halálunkat kívánó démontól eredhet?