Csak legyetek szentek!
Evangélium elmélkedés Diakónus szentelés Varga László megyéspüspök Szent Imre templom, 2020. november 7.
Evangélium elmélkedés Diakónus szentelés Varga László megyéspüspök Szent Imre templom, 2020. november 7.
„Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem a Szentlélek.” (Mk 13,11)
Az engedelmesség a szentatyák tanítása szerint az összes vallási gyakorlatok zsinórmértéke; épp azért első helyen áll a lelki életre vonatkozó összes tanítások közt. Legyünk figyelemmel a következő pontokra.
1. Aki az Úr felkent szolgájának engedelmeskedik, nem embernek, hanem Istennek engedelmeskedik, aki mondotta: Aki titeket hallgat, engem hallgat.
Új otthonom közelében, egy rezervátum kellős közepén van egy gyönyörű tó. A turisták kedvenc célpontja, noha náddal és sással szegélyezett partjához tilos odamenni, nehogy az ott élő állatokat valaki is megzavarja.
Egyik napon kora reggel én is kisétáltam a tóhoz. Gondolataimat akartam összeszedni. Minduntalan ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek föl bennem: Mi az élet útelágazásainál a legfontosabb? Mire kell új életszakaszoknál, sorsfordulókon, határhelyzetekben, új fejezeteinél odafigyelni?
Varga László püspök homiliája. 2020. november 7.
Michael Voris Rómában végzett katolikus teológus, aki nyíltan vállalja aktív homoszexuális előéletét. Ebben a videóban a homoszexualitás pszichés hátterét ismerteti. Nem rejti véka alá a véleményét James Martin jezsuita és mások meleg életformát támogató hozzáállásáról sem (7 perc).
A gloria.tv egyik filmje alatt bukkantam Szilveszter atya markáns kommentjére, amit most közreadok.
Reakció a Dr. Kelly Bowring válasza arra a 7 pontra, amit Mark Miravalle állított össze Maria Divine Mercy kinyilatkoztatásai ellen című interjúra:
Angol eredeti: június 27-én. A szöveg értelmezéséhez: aki az elején beszél, semmi teológiai végzettsége nincs, könyvkiadó. Köze nincs a dolgokhoz…Az alábbiból látszik is: „Ő keresztény volt (a felekezet nem fontos) és mindig Jézus visszatéréséről beszélt.
A Virtuális Plébánia társalgójában néhány éve az alábbi kérdést tették fel:
„Mi az egyház véleménye a kineziológiáról, és ha elutasítja, akkor mi erre az indoka? Bűnt követ-e el, aki mégis kineziológushoz megy?„
Az alábbi válasz érkezett, melyet itt is közreadunk.
Németországban történt egy imaösszejövetelen, talán már két évtizede. A résztvevők között volt az Istenben boldogult Marosi Izidor, akkori váci segédpüspök, később váci megyéspüspök atya is, de rangrejtve, nem püspöki öltözetben. Az összejövetel vezetői úgy ítélték meg, hogy egy olyan személynek, akiért imádkoztak, „nagy exorcizmusra” van szüksége. Vagyis: ünnepélyes exorcizmusra.
Valaki azt az ismeretet kapta a Szentlélektől, hogy a teremben jelen van egy püspök, és neki kell az exorcizmust végrehajtania. Miután ezt kihirdették, a püspök atya nagy szabadkozva előállott: ő valóban püspök, de igazán nem tudja, hogyan kellene egy ilyen imádságot végezni. Azt mondták neki: nem baj, majd előre mondják a szabadító imádságot, ő csak mondja utánuk. Megtörtént. Az illető, akiért imádkoztak (ha jól tudom, egy török hölgy) valóban megszabadult a démoni befolyástól.
„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.” (Ter 1,31)
Ne feledd, ki vagy.
Számtalanszor mondtam ezt a gyermekeimnek, mikor kisebbek voltak. Azt akartam, emlékezzenek rá, hogy a Mindenható Isten gyermekei. Tudtam, hogy ha észben tartják, könnyebben meg tudják élni ezt az igazságot.
Ez nem összeesküvéselmélet – ez a valóság…Fr. Mark Goring elmagyarázza öt percben a lényeget.Forrás: YouTube
A Szent Fausztina Irgalmasság Háza (Kaposvár) lelkinapján, 2020.10.31-én elhangzott előadás
„Beszéljük meg!” címmel sorozatot indítunk, melyben életünk alapvető kérdéseiről, hívőt és nemhívőt egyaránt érintő témákról hallgatjuk a pszichológia és a
Beszéljük meg!” címmel sorozatot indítunk, melyben életünk alapvető kérdéseiről, hívőt és nemhívőt egyaránt érintő témákról hallgatjuk a pszichológia és a
Az újszülöttnek a régi vicc is új. Sőt, neki még a régi német medicina is új. Mert az a módszer, amivel újabban (s sajnos, egyre gyakrabban) új német medicina néven találkozunk, már nem is annyira új: több mint 30 évvel ezelőtt találta ki egy német származású orvos. A világ számos részén már lecsengőben van, nálunk most tombol divatja.
És meglepő módon Ryke Geerd Hamer agyszüleménye olyanok számára is hihetőnek tűnik, aki végzettségükből adódóan fel kellene ismerjék abszurditását. Szerencsére, az ilyen „szakemberekből” nem sokan ténykednek hazánkban.