Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az azonos neműek polgári együttélése és a katolikus hit

A Tanítóhivatal szavai szerint a katolikus hit, a hívők hitérzéke (sensus fidelium), valamint a józan ész is egyértelműen elutasítja két azonos nemű személy mindenfajta polgári együttélését, melynek az a célja, hogy szexuális élvezetet kapjanak egymástól. Még ha az ilyen együttélésben élő személyeknek nem is kellene részt venniük kölcsönös szexuális élvezetben – ami a valóságban meglehetősen irreálisnak bizonyul –, az ilyen együttélés nagy botrány, a természetellenes paráznaság bűnének nyilvános elismerését és a bűnre vezető alkalom folyamatos közelségét jelentik.

13 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

„A Sátán gonoszsága és cselvetései ellen légy oltalmunk!”

XIII. Leó pápa óta e szavakkal kérjük Szent Mihály arkangyalnak, a mennyei sereg fejedelmének oltalmát.

Kevesen tudják, hogy a Leó pápától származó invokációnak (segítségkérésnek) alapvetően két változatát kell megkülönböztetni: a par excellence Szent Mihály-imát, és a sátán elleni exorcizmust, amelynek szintén része egy hosszabb Szent Mihály-imádság. Az előbbi Leó-féle ima kezdete Sancte Michael Archangele, az utóbbié Princeps gloriosissime caelestis militiae. A továbbiakban mi most az elterjedtebb rövid formának az eredeti szövegét vizsgáljuk meg, keresve annak helyes fordítását. A két imádság keletkezés történetével egy másik alkalommal foglalkozunk.

Vatikáni dokumentumok

A halálos és a bocsánatos bűnről (KEK)

IV. A bűn súlyossága:
1854 A bűnöket súlyosságuk szerint kell mérlegelni. A halálos és bocsánatos bűnök közötti különbségtétel, mely már a Szentírásban megfigyelhető, [94] az Egyház hagyományában általánossá vált. Az emberi tapasztalat e különbségtételt megerősíti.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ki vesztette el a kultúrát?

A legtöbb rendszeres látogató ezen az oldalon valószínűleg egyetért abban, hogy a kultúránk felbomlott. Mikor bomlott fel? Talán 1973-ban vesztettük el a kultúrát, amikor a Legfelsőbb Bíróság úgy vélte, hogy a „jog az abortuszhoz” lesz a törvény a földön. Talán az 1960-as évek szexuális forradalma jelentette a vég kezdetét. De a kulturális hanyatlásunk már 75 évvel ezelőtt elkezdődhetett, a hirosimai égbolton, amikor az amerikaiak ledobták a történelem első atombombáját a városra.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hálát adni a nehéz időkben is

Ismét a hálaadás időszakába léptünk, amit több országban külön is megünnepelnek. Annak ellenére, hogy a hálaadáshoz nem szükséges külön ünnep, néha mégis jó, ha valami emlékeztet rá. Különösen egy olyan évben, amiben most vagyunk, amikor is a nehézségek a legváltozatosabb formában jelentkeznek, felmerül a kérdés: „Köszönetet mondani? Mégis miért?”

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten angyalai megvédenek bennünket a csatában

Isten, a mi Atyánk adta az Ő angyalainak ezt a parancsot – őrizzenek bennünket, bárhová is megyünk [Zsolt 91,11]. Valóban, Isten angyalai közöttünk vannak, hogy megvédjenek a csatában, ahogy szembe kell néznünk az ördög kísértéseivel a mindennapi életben. Tekintettel arra, amit elviselünk minden nap, és nem tudván, hogy mit tartogat a jövő, szükségünk van minden segítségre, amit csak megkaphatunk!

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Történeti és teológiai bevezetés Krisztus Király ünnepéhez

A szerző engedélyével. A szerk.

Krisztusnak a Mindenség Királyának ünnepét XI. Pius pápa rendelte el és iktatta be a római kalendáriumba 1925. december 11-én publikált Quas primas apostoli levelével.

Az ünnep bevezetésével XI. Pius világosan kifejezésre juttatta, hogy a világban lévő bajok forrása nem más, mint a népek, államok és egyének elpártolása Krisztustól, illetve uralmának és törvényeinek megvetése, semmibe vétele.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Fulton J. Sheen érsek szót emel az intolerancia mellett

Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket (aki a New York állambeli Rochester ordináriusaként birituális püspök volt, lásd teljes bizánci liturgikus ornátusban a csatolt képen!) sajnálatosan kevesen ismerik hazánkban, pedig a magyar katolikusok is rendkívül sokat épülhetnének beszédein. Aki életrajzi adataira kíváncsi, annak elég megnyitnia a magyar nyelvű wikipédia oldalát.

12 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten lát és hall téged

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” (Zsolt 40,2)

A fürdőszoba padlóján ültem, és könnyektől maszatos arccal zokogtam: „Uram, törődsz te egyáltalán a gondjaimmal?”

Alighogy kimondtam a szavakat, elöntött a bűntudat. Vannak asszonyok, akik gyereket szeretnének, de meddők, emberek, akiknek kifizetetlen számláik vannak, és elvesztették munkájukat, hajléktalanok, akik ágy helyett az utcán alszanak. Én meg panaszkodom egy gyermek miatt, aki nem hajlandó végigaludni az éjszakát, férjem miatt, aki túl későn jár haza a munkából, és a házban lévő rendetlenség miatt, amin nem tudok úrrá lenni.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Törődsz a magad dolgával?

Amikor azt mondjuk valakinek, hogy „törődjön a maga dolgával”, általában azt értjük ezalatt, hogy ne avatkozzon bele mások dolgába. Üzleti és szakmai téren az élet azonban gyakran magányos, elszigetelt egyéni küzdelmekből áll. Ez különösen igaz a vállalkozókra és a felsővezetőkre, de – függetlenül a szervezeti hierarchiában elfoglalt helyünktől – vonatkozhat akár mindannyiunkra is.

Amikor magabiztosak vagyunk, könnyű azt választani, hogy csak a magunk dolgaival foglalkozunk, anélkül, hogy másokat is bevonnánk a döntéshozatalba vagy a probléma megoldásába. „Egyedül is meg tudom oldani”. „A magam erejéből végzem el, nem kell mások segítsége”.

4 Minute