DNS vizsgálat – Isten gyermeke vagyok
DNS vizsgálatot végeztettem. Isten fia vagyok. Forrás: gloria.tv
DNS vizsgálatot végeztettem. Isten fia vagyok. Forrás: gloria.tv
Az Alkotmányról írott mondatainak politikai élt tulajdonítottak, pedig csak szenvedélyes szóval kereste, hogyan érthetné meg boldog a boldogtalant, nem hívő a hívőt. A kaposvári egyházmegye legkevésbé sem „püspökös” vezetője, Balás Béla egy hidegzuhanyról, nyomorúságos közállapotainkról és a csendes istenszeretetről.
Egy gyermek imádkozik a Szent Család templomban, Gáza egyetlen katolikus templomában. Forrás: gloria.tv
Katolikus könyvkiadóink közül az egyik legfiatalabb, ugyanakkor legdinamikusabban fejlődő is a Szent Gellért Kiadó és Nyomda.
Nemrég a reptéren, – amint a hangosbemondóban beszállásra szólítottak fel – felfigyeltem egy anya és lánya búcsúzásának utolsó perceire.
A biztonsági kapu mellett állva megölelték egymást, és az anya így szólt: „Szeretlek és kívánok neked mindenből elegendőt.” „Anya, a mi életünk több volt, mint elég” – válaszolt a lány. A te szereteted minden, amire valaha szükségem volt. Én is ugyanezt kívánom neked.”
Az Észak-Mexikóban található Juárezt 2008 és 2010 között a világ egyik legveszélyesebb városának tartották a drogkereskedelemmel kapcsolatos erőszakos cselekmények miatt. Az Örökimádás-kápolna azonban mindent megváltoztatott.
A könyvismertetést írta: Kocsis Tamás
Témák: ateizmus, egyház, erkölcs, evangélium, fogyasztás, gazdaság, hitelesség, kapitalizmus, katolikus, kereszténység, konformizálódás, materializmus, módszertan, pénz, relativizmus, stratégia, társadalom, tudomány, USA, vallás
A fogyasztói társadalommal való ismerkedéshez – jóllehet hamisítatlan amerikai találmány – ma már nem kell sokat utaznunk: elég valamely szupermarketben hömpölygő tömegbe keverednünk, sétálgatnunk egy forgalmasabb utcán vagy lehuppannunk a naphosszat kékesen villódzó képernyő elé. Talán csak teljesen süketen és vakon lehetünk abban a „szerencsétlen” helyzetben, hogy Gazdaságkorunk modern evangéliuma nem juthat el hozzánk akadálytalanul. A minden csatornából ömlő üzenet lényege ennyi: fogyassz, s a paradicsomba jutsz! Ám a bűbájos szirénkórus tudatbódító dallamai közé egy jezsuita érces hangja reccsen; s azt mondja: „Nem!„
Aki az este megnézte a labdarúgó világbajnokság döntőjét, amelyet Németország és Argentina vívott egymással, bármiképp is gondolkodik a labdarúgásról, bármiképp is érez, egyet mindenképp el kell, hogy ismerjen: Remek küzdelem volt! Mindegyik játékos túlnőtt önmagán! Micsoda kitartás volt mindegyikükben! Milyen nagyszerű csapatszellem uralkodott közöttük! És milyen erős lélek hajtotta őket az egész turné alatt!
A végén, azt hiszem, megérdemelten nyertek a németek…
A brazíliai Brazíliában található katedrális egy vudu szertartás (Candomble) brazil változatának színhelye volt. Ez nyilvánvalóan magában foglalja a démoni megszállottság
Nemrégen közzétettük magyar felirattal azt a videót, amely a portugál Santarem faluban látható eucharisztikus csodát ismerteti.
A Gloria TV-n angol nyelven is megtalálható videóhoz fűztek egy érdekes megjegyzést, mely Jézus vércsoportjához fűz kiegészítést. A kommentelő ezt írja: