Olvasnivaló

“A legjobb csak most jön”

„Ha nem akarok végleg elveszni, a prof minden szavára figyelnem kell” – egyedül erre tudtam gondolni, amikor az Amerikai Haditengerészeti Egyetem egyik mérnöki tárgyán próbáltam átvergődni. Már nem is emlékszem, melyiken, de hogy szenvedtem vele, az biztos. Ahogy viszont felpillantottam, láttam, hogy Paul barátom egyáltalán nem szenved. Csak ült az előadáson… és zenét írt!

3 Minute
Olvasnivaló

Olvasóink figyelmébe!

A nyári időszakban a honlap nem a szokott rendszerességgel frissül. Javasoljuk a természetben tartózkodást, a nyári lelkigyakorlatokat és a pihenést

1 Minute
Olvasnivaló

A Pálos70

A Pálos70 azoknak a fejében született meg, akik már több kilométert zarándokoltak és teljesítménytúráztak életük folyamán. Tudták, hogy nem elég a természettel való harmonikus kapcsolat, nem elég kipróbálni, hogy mire képes az ember, hanem fontos lelki tartalommal is megtölteni ezt a 70 kilométert.

3 Minute
Olvasnivaló

Szitokgondolatok

Tartsunk ki rendíthetetlenül a reménységben, amiről hitet teszünk, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.” (Zsid 10,23)

Kék volt az ég. Szikrázott a hó. A lejtők tele kihívásokkal. Melyiket válasszuk? Úgy döntöttünk, hogy a kékkel kezdünk.

4 Minute
Olvasnivaló

Útibatyu ifjú házasoknak (2)

ALAP-VETÉS

„Mindaz, aki hallgatja szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.” (Máté evangéliuma 7,24-25)

Kedves Testvéreim! Templomba jöttetek – és ezzel máris hitvallást tettetek. Megéreztétek, megértettétek, hogy közös életeteknek valódi, biztos alapra van szüksége. Ha ez hiányozna, egy-kettőre elsodorná az áradat, s akár egy kósza szél is romba döntené.

10 Minute
Olvasnivaló

Motoron, Istent szolgálva

Az olasz filmekben természetes látvány, hogy a plébános Vespával érkezik. Idehaza ez szokatlan, viszont ugyanúgy jelen van. Bátor Botond testvért, a magyar pálos rend tartományfőnökét kérdeztük a motorozás és a lelki élet kapcsolatáról.

2 Minute
Olvasnivaló

Gary Chapman, 12 dolog, esküvő (könyvajánlat)

Eredetileg úgy terveztem, hogy írok a tizenkét dologról tizenkét bejegyzést, mert adja magát, hogy ezt tegyem, de akkor még nem olvastam el a könyvet. Azóta elolvastam, és tudod mit? Nem írok tizenkét bejegyzést, hanem azt mondom, vedd meg, olvasd el, mert nem drága, és nem hosszú, de én kötelezővé tenném minden keresztény párnak, akik házasságkötést fontolgatnak. Igen, kötelezővé.

2 Minute
Olvasnivaló

Kitartás

„Boldognak mondjuk azokat, akik hűségesen kitartanak. Hallottatok Jób türelméről, és tudjátok az Úr célját is, hiszen az Úr igen irgalmas és könyörületes.” Jak 5,11

Erős vízsugárral mostam a házunk elülső oldalát, koszcsíkok, bogarak folytak le a falon. Örömittasan néztem, ahogy gyönyörű fehér lesz minden. A víz ereje mindent levitt. Egy méretes pókháló kivételével.Hoztam egy széket, felálltam rá, közelebbről próbálkoztam. A háló selyemszálai jobbra-balra hajladoztak a víz erejétől, de sem a pók, sem a pókháló, sem a tojások nem mozdultak. Maradtak, ahol voltak.

4 Minute
Olvasnivaló

Útibatyu ifjú házasoknak (1)

ÉPÍTSÜNK KATEDRÁLIST!

Régi példázat. Középkori város. Nagyszabású építkezés: sürgés-forgás, szorgoskodás mindenfelé. Alapozzák a hatalmas gótikus székesegyházat. Gyönyörű álom – talán évszázadok múlnak még el, mire beteljesül. Amikor állni fog a pompás katedrális. Egyik nemzedék a másiknak adja tovább a mesterséget és a feladatot. Mit számít ez? Remekmű készül. Egykor majd ország-világ csodájára jár. Ezer meg ezer jámbor tekintetet, millió hívő lelket irányít a mennyország felé. Remekmű? Több annál. Kőbe faragott imádság. A katedrális Isten dicsőségére épül.

11 Minute