Olvasnivaló

25 év, huszonöt jótanács

Jennifer és én a héten a 25. házassági évfordulónkat ünnepeljük. Ez az esemény pedig arra ösztönzött bennünket, hogy átgondoljuk, mit is tapasztaltunk meg negyed század óta házas emberként. Végig az úton, elkísértek bennünket jó napok és rossz napok. De legyünk őszinték, inkább beszélhetünk jó évekről és rossz évekről. Voltak időszakok, melyek több kihívást jelentettek, mások pedig kevesebbet.

Ma reggeli közben elkezdtünk beszélgetni azokról a leckékről, amelyeket ezalatt a hosszú út alatt megtanultunk. Jennifer ötlete volt, hogy próbáljuk meg 25 pontba sűríteni mindazt, amit a közös utazásunk során Isten megmutatott számunkra.

Olvasnivaló

Ammen – új magyar dokumentumfilm

Almási Tamás dokumentumfilm-rendező rendre különleges kihívás elé állítja hallgatóit, Kazinbarcikára vagy más leszakadó térségbe viszi őket: itt forgassatok! Így volt ez Szabó Szonjáékkal is, igaz, az ő történetük Szatmárcsekén játszódik. A 2005-ös főiskolás rögtönzésből hét évnyi kitartó munkával végül elkészült a film, ami a magyar rögvaló hiteles korlenyomata.

2 Minute
Olvasnivaló

Elkészült a 2016-os katolikus iCal-naptár – egyházi ünnepek a Google Naptárban

A naptárban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által hivatalosan kiadott római katolikus Direktóriumban szereplő főünnepek, ünnepek és a szentek emléknapjai szerepelnek.

Ebből tájékozódhatnak arról, hogy egy adott napon melyik szent ünnepe van, vasárnap milyen szentírási részeket olvasnak a szentmisén vagy éppen milyen célú gyűjtés lesz a templomban. A szentekről a hivatalos misekönyv alapján rövid ismertetők is olvashatók.

1 Minute
Olvasnivaló

Elfelejtettél álmodni?

„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” (Jer 1,5a)

„Milyen Istentől ihletett álmokat dédelgettek a lelketekben?” Gyülekezetünk nőtagjai számára rendezték az eseményt, melyen én vezettem egy kiscsoportos beszélgetést. Hangosan felolvastam a kérdést, majd várakozva mosolyogtam a körülöttem ülő hölgyekre.

Ki lefelé nézett, ki fel, ki oldalra. A tollaikkal babráltak. Valaki belekortyolt a kávéjába, figyelmét lekötötte a csészéből felszálló pára. Csendben peregtek a másodpercek, mialatt hagytam őket gondolkozni.

5 Minute
Olvasnivaló

Vianney Szent János gondolatai az angyalokról

Tizenkét idézet a szent arsi plébánostól

Az angyalok nagyon boldogan segítenek bármiben, amibe belefogunk, ha az összhangban van Isten akaratával.
(Szentbeszéd az őrangyalok ünnepén)

Az összes angyal és szent azon dolgozik, hogy próbálja megakadályozni, hogy bűnt kövessünk el.
(A bűnről)

1 Minute
Olvasnivaló

Pro-life hősök

Sok pro-life (élet-párti) hős van, akik vállalják az életet a családjaikban, akik érvelnek és leleplezik a pro-choice (választás-párti) féligazságokat akár nyilvánosan, akár csak az ismerősök között, aki bátorítják a bizonytalanokat és bajbajutottakat, akik abortuszklinikák előtt imádkoznak, vagy akik az abortusz-traumában megtört nőket és férfiakat támogatják. Ők mind ellenállók a halál kultúrájában, mind hősök.

3 Minute
Olvasnivaló

Égi másság

A geometrikus képalkotáson túl van valami megfogalmazhatatlan, aminek bele kell kerülni az alkotásba – tartja Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész. Hogyan lehet egy egyszerű vonallal is megjeleníteni a transzcendenst? – ezt is megkérdeztük a nemzet művészétől, akinek a budapesti Biblia Múzeumban Mikroludiumok címmel nyílik kiállítása csütörtökön.

3 Minute
Olvasnivaló

Elég bátor vagy?

altŐ azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!”

Kilencéves kislányommal, Cameronnal néztük Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. Narnia-filmet. Átöleltem a vállát, és kicsit megszorítottam. A legfiatalabb szereplő, Lucy bátorsága, őszintesége Cameronra emlékeztetett, reméltem, ő is észrevette a hasonlóságot.

4 Minute