Kézirat a purgatóriumról (3)

Az 1876-as esztendő lejegyzései

A magyar fordítás christianae.wordpress.com forrásmegjelöléssel terjeszthető.

1876. január

Ha mondanivalója van az elöljárónak, és nem sürgős, ne erőltesse túlságosan. Halassza későbbre a dolgot, hogy ezáltal is önfegyelmet és önmegtagadást gyakoroljon. Készítsen a szívében lakóhelyet Jézusnak, hogy később, mint már mondtam, eljöhessen és megpihenhessen ott. A szentáldozásra is a lehető legjobban készüljön fel. Már előző este gondoljon rá, de főleg reggel, amikor felébred.

Ne csak lakóhelyet készítsen Jézusnak, hanem hívja is meg. Hiszen mi haszna, ha valaki szép szobát készít a barátjának, de sohasem hívja, hogy lépjen be? Gyakran hívja hát meg Jézust vágyaival, de főként szeretetével!

Váljék annyira összeszedetté, hogy sohase veszítse el Jézus jelenlétét, akkor se, ha nagyon leköti az iskola. Hogy ide eljusson, nagyon ügyeljen bensőjére.

Ami a grottát illeti… a Jóisten meg fogja segíteni, és pótolni fogja mindazt, amit nem tud megtenni; ám ha kedvében akar járni, vasárnap ne tegyen semmit. Imádkozzék, amennyit csak tud, ez minden.

A Jóisten később segítőjévé kívánja tenni önt, szívét pedig szentélyévé.

Február

Igen, igaz, hogy a Jóisten a mennyben végtelen imádásban részesül, de mivel a földön bántják, engesztelést is a földön kíván, és azt akarja, hogy ön végezze ezt az engesztelést: szeresse és gyengédségével kárpótolja a közömbösségért, amellyel mindenütt szembesül. Tudja, mit mondtam erről.

Az angyali üdvözlet ünnepe

Amikor a Jóisten egy lelket egészen magáénak akar, először összetöri –valahogy úgy, ahogy összenyomják az almát, hogy kipréseljék a levét –, szenvedélyeiben, önmaga keresésében, vagyis minden gyarlóságában; majd miután a lélek ily módon megtöretett, Isten saját akarata szerint átformálja. Ha hűséges, nemsokára egészen átalakul; a jóságos Jézus csak ezután halmozza el legválogatottabb kegyelmeivel és árasztja el szeretetével.

A harmadik rész elolvasható itt.

Létrehozva 2015. október 4.