Július 2-n van az ünnepe. Ebben az évben éppen ezen a napon volt kis közösségünk szokásos első szombati egész napos szentségimádása. Sajnos általában igen kevesen vesznek rajta részt, de a szent maradék kitartóan szeretettel buzgólkodik és imádkozik.
Én is vállaltam egy csendes benső órát… és amint ott ültem az Eucharisztia előtt egy ismeretlen személy megérintette a vállamat és megkérdezte, hogy ráérek-e éppen.
Sarah bíboros megkérte a papokat, hogy a következő adventtől kezdve a szentmiséket kelet felé fordulva mondják
A Szentszék liturgikus cselekményekért felelős főtisztviselője kijelentette, hogy a papok ’mind az Egyház, mind pedig a hívek számára üdvös’ dologként lássák a javasolt változást.
Május elején ezeket a kérdéseket tettem fel nektek, és néhányan kedvesen válaszoltak is. Mivel nem emészthetetlen mennyiség jött be, és feltételezem, hogy kíváncsiak vagytok egymás válaszaira ezért névtelenül közzéteszem őket (némi kommentel). A beküldőknek külön köszönöm, és imádkozom hitetekért és küldetésetekért!
Ez az egyik legnehezebben elsajátítható dolog az egész világegyetemben. Ahhoz, hogy az ember ráhangolódjon valakire vagy valamilyen tevékenységre, egy nagyon fontos készséget kell kiművelnie magában: ez pedig a figyelem.
Haláláig – pénteki napokon, – átéli Krisztus szenvedését, hordozza Vele a terheket, lelkeket ment és engesztel. 1930. év nagyböjtjében Jézus oldalsebét is megkapja. Máriácska továbbra is jön hozzá, ápolja.
„Különben Máriácska is ígérte segítségét, és csakugyan minden pénteken magam mellett láttam, amint letörli a vért a kezemről. Csak Ő tudta ezt olyan gyengéden csinálni, hogy nem okozott fájdalmat.”
Andreas Laun bécsi segédpüspök Hit és Élet című sorozatának előző kötete 2014-ben jelent meg, A keresztény ember a modern világban címmel. Most kiadott könyvében a katolikus egyház jóról és rosszról szóló tanítását mutatja be. Mindkét kiadványt a Kairosz Kiadó gondozta.
Andreas Laun kiemeli: amikor az ember jól vagy rosszul cselekszik, hasonló ahhoz, ahogy egy párbeszéd zajlik. Bensőnkben halljuk a lelkiismeret hangját, amely megmondja, hogy mit kellene tennünk.
„Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.” (Zsolt 139,14)
Felszálltam a buszra – nyakamban jelvény, kezemben az ebédem, lelkemen teher. Rachel lányomat és speciális olimpiai csapatát kísértem focizni.
Önkéntes szállítóként segítettem már régóta a csapatot, és minden ilyen alkalom különleges volt. Ezen a napon viszont volt bennem még valami vágyakozás, amit nem tudtam megfogalmazni.
A tegnapi hihetetlen meccs után záporoztak a focis bejegyzések, megosztottuk egymással ezt az örömöt. Egy különleges posztra hívjuk most fel olvasóink figyelmét, ami megmutatja, hogyan fordulhatunk egymás felé ebben a mámorban átlépve saját határainkat.
A gyermekek (beleértve minket, „felnőtt” gyermekeket is) sokszor elvárják, hogy a szüleik tökéletesek legyenek. Elveszítjük a türelmünket velük szemben, néha őket hibáztatjuk azokért a dolgokért, amelyek nehézséget jelentenek az életünkben. Gyakran elfelejtjük, hogy ők adtak nekünk életet, és megfeledkezünk arról a számtalan áldozatról, amelyeket a mi jólétünkért és boldogságunkért hoztak.
A következő fotók segítségével szeretnénk újra tudatosítani és elismerni azt a hatalmas szeretetet, amelyet édesapánktól kaptunk. Szeretnénk neki megköszönni a türelmét, gondoskodását és nagylelkűségét. Szeretnénk tőlük bocsánatot kérni azokért az esetekért, amikor kritizáltuk őket. És végül: szeretnénk felidézni a sok csodás, együtt átélt élményt és örömöt, melyet Isten rajta keresztül ajándékozott nekünk.
Ne felejtsük el, hogy mi az ő gyermekeik vagyunk, és egy napon mi magunk is szülők leszünk (sokan közülünk már most is azok).
A napsütés és programhegyek közepette érdemes egy pillanatra megállni, hogy végiggondoljuk, lelkiekben milyen nyarunk is van/lesz/ volt eddig. Mivel sok kereszténytől hallom, a hétköznapi ritmushoz igazított lelki élet a legmelegebb évszakban egyensúlyát veszti, összeszedtem pár tippet.
Az elmúlt fél évben sok olyan fiatallal találkoztam, akik elkeseredve mondták, hogy teljesen kiábrándultak a kereszténységből, az egyházból, meg úgy általában a vallásosságból. A leggyakrabban előkerülő ok elég meglepő volt: elegük van a sok értelmetlen kötelességből és elvárásból, amit az (egyházi) iskolában, vagy éppen otthon állítanak velük szemben. Úgy érzik, hogy képmutató emberek várják el tőlük, hogy ők is álszentek legyenek… Mi történik itt?
A Catholic Link ismét remek írással jelentkezett, ezúttal egy kis etikettel rukkoltak elő: hogyan viselkedjünk, ha nem katolikusként szentmisén veszünk részt?
Néhány héttel ezelőtt a szentmisén a mögöttem lévő emberek megállás nélkül beszéltek – kezdi írását Becky Roach. Az egész ünnepséget végig beszélték, mondanom sem kell, hogy teljesen az őrületbe kergettek. Egyre súlyosabban éreztem a helyzetet, már csak azért is mert a gyerekeimmel küzdenem kell, hogy csendben maradjak, erre ilyen horribilis példát látnak.
A balatoni miserend és a hozzá kapcsolódó Google Maps-templomtérkép ITT található. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a nyári miserend néhány templom esetében
II. János Pál pápa levele Louis Dufaux-nak, Grenoble püspökének
A grenoble-i egyházmegye, La Salette Misszionáriusai és az egész világon számos hívő ünnepli ebben az évben százötvenedik évfordulóját annak, hogy Szűz Mária megjelent ezen az alpesi vidéken…
Gazdag kegyelmekkel járhat a megemlékezés, magam is fontosnak tartom, hogy részesüljek benne a zarándokokkal együtt, akik eljönnek, hogy az Úr Anyját a „Bűnösök Kiengesztelője” néven tiszteljék.