Olvasnivaló

A szalézi szent mondta…

Idézetek Bosco Szent Jánostól

Kapaszkodj Istenbe, mint a madár: amikor énekel, remeg alatta az ág, de tudja, hogy tud repülni.

Helyezzük magunkat Isten kezébe. Imádkozzunk és minden sikerül.
Semmi lazítás! Ne fáradjunk el a jóban, velünk az Isten!

1 Minute
Olvasnivaló

Pio atya szerint a harmadik fatimai jövendölés az utolsó idők hamis egyházáról szól

 

A 2016-ban elhunyt Gabriele Amorth atya halála előtt többször is nyilatkozott Pio atyáról és a harmadik fatimai titokkal kapcsolatos ismereteiről. Többek között a „Fatima titka” című cikkben egy vele készült interjú részletei jelentek meg, a beszélgetés témáját José María Zavala újonnan megjelent könyve, a Legjobban őrzött fatimai titok (El Sécreto Mejor Guardado de Fátima) adta.

Zavala még 2011-ben készített riportot Amorth atyával, amelyet az atya haláláig nem hozhatott nyilvánosságra. Amorth atya személyesen is ismerte Pio atyát. A sokéves ismeretségüknek köszönhető, hogy sikerült megértenie a harmadik fatimai titok lényegét, amelyről a 20. század kiemelkedő szentje beszélt neki.

4 Minute
Olvasnivaló

Natuzza Evolo, a stigmatizált misztikus

Munkáljátok üdvösségeteket” (Fil 2,12)

Az olaszországi Calabriából származó Natuzza Evolo a katolikus egyház egyik legnagyobb stigmatizált misztikusa különleges jele volt annak, hogy Krisztus itt van köztünk és minden embert üdvözíteni akar. 1944 őszén Natuzza észrevette, hogy áldott állapotban van. Férjével együtt örömmel várták első gyermekük megszületését.

Olvasnivaló

Miért készítsünk házi oltárt és hogyan fogjunk hozzá

A „házi oltár” kifejezés talán félelmetesen hangzik, de valójában az otthonunkban kialakított külön imahelyet jelent. Lehet a szoba sarka vagy az íróasztalunk sarka. A házi oltár, vagy másképpen házi szentély egy régi katolikus hagyomány, amely az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik.

Miért van szükség házi oltárra

A COVID-19 járvány miatt sokan még mindig nem tudunk részt venni a szentmiséken, és ebből adódóan a távolmaradás az Eucharisztia vételétől  Krisztus méretű űrt hagy a szívünkben. Ráadásul egyre több időt töltünk otthonainkban, mint valaha. Mikor máskor vigyünk be az Egyházból egy kisebb részt otthonainkba, ha nem most? 

6 Minute
Olvasnivaló

A Zsolnay páholy

A Zsolnay családot és művüket a pécsieknek nem kell bemutatni. Szinte mindenki ismeri a gyár történetét és a családot. Pécs város kultúrája, ipara, de még látképe is nehezen elképzelhető ma már a Zsolnay hagyaték nélkül.

1 Minute
Olvasnivaló

Szentelmények „működés” közben

Szentelmények alatt jelen esetben a megszentelt érmeket és medálokat értem, ami elősegíti hitünk erősödését és a gonosz elleni védelmet. Itt is kihangsúlyozom, hogy ezekre nem lehet amulettként vagy talizmánként gondolni, mert nem azok. Kerestem néhány történetet, ami a medálokkal és érmekkel kapcsolatos.

5 Minute
Olvasnivaló

Merre nézzen a hal feje?

 

A hal a kereszténység egyik szimbóluma. A hagyományos elrendezés szerint egy kereszt és kelet felé irányul. A „Jézus hal” kövesse ezt a példát? Melyik irányba nézzen a keresztény hal feje?

2 Minute
Olvasnivaló

Galgóczy Erzsébet életrajzából (1)

Az egyetlen ismert magyar stigmatizált a szolnoki Galgóczy Erzsébet. A szerk.

1. rész: A puha fészek

Így ír magáról: „Még kétéves koromban sem tudtam járni. Azt mondták, hogy angolkóros vagyok. Születésemtől kezdve mindig beteges voltam. Édesanyám nagyon sokat aggódott értem és sok anyagi áldozatot hozott, hogy fölerősödjem. Mikor végre megtanultam járni, gondatlanságból ottfelejtett lúgkövet ittam és nemsokára eltört a bal lábam. Ez megint hosszú hónapokra ágyhoz kötött és fokozta Édesanyám aggodalmát.

5 Minute
Olvasnivaló

Majd a halálos ágyamon megtérek!

​Gyakran hallani ezt a felvetést. Az a gondolat van alapvetően mögötte, hogy megtérni nehéz és fáradságos, ha van is Isten, egyszerűbb az élet végén megtérni (hiszen úgy is megbocsát), és akkor ezzel a történet ki van pipálva, most meg jöhet a sex drugs and rock and roll.

2 Minute
Olvasnivaló

Ha szereted az angol nyelvet, hagyd abba a definíciók megváltoztatását!

A nyelvészetben régóta vita folyik arról, hogyan kell megközelíteni a nyelvet, és hogyan kell használni a nyelvet az anyanyelvet beszélőknek. A két hagyományos iskola a preszkriptivisták és a deszkriptivisták. Az előbbiek a nyelvi normák megállapításával, valamint az adott nyelv használatának szabályainak és helyes módjainak megfogalmazásával foglalkoznak. Ezzel szemben az utóbbiak úgy vélik, hogy egy adott nyelvet az alapján kell megérteni, ahogyan használják, anélkül, hogy bizonyos szabályokat és paramétereket felállítanának.

6 Minute
Olvasnivaló

Szent Mihály legendás kardja

 

A legenda szerint a vonal azt a csapást jelképezi, amivel Szent Mihály a pokolra küldte az ördögöt

Egy titokzatos, képzeletbeli vonal hét kolostort köt össze, Írországtól Izraelig. Ez véletlen egybeesés lenne? Ezek a szentélyek nagyon messze van egymástól, mégis tökéletesen egy vonal mentén találhatók (siviaggia.it).

4 Minute