Rózsafüzér kilenced pompeji Királynőjéhez

A pápák, a nagy szentek mind Mária-tisztelők voltak, Avilai Szent Teréznek nem telt el egy napja sem úgy, hogy a rózsafüzért el ne imádkozta volna, bármennyire is fáradt lett  már estére. A rózsafüzért a szegények evangéliumának is nevezik, egyszerre kérő és kontemplatív ima, aki imádkozza, azt Isten bölcsessége vezeti.

II. János Pál Pápa máriás volt, a ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli levelének már a címében is mindenkinek ajánlja: a püspököknek, a papságnak és a hívőknek. Már a bevezetőben meghatározza, mi is a rózsafüzér:

A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének „evezz a mélyre” késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak”.