Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az identitás bálványimádása

A posztmodern ember és az identitás megszállottsága

Az úgynevezett “melegjogi” mozgalom első éveiben gyakran lehetett hallani olyan kijelentéseket, mint: “Hogy két azonos nemű ember mit csinál a hálószobájában, az nem tartozik rám“. Ma már vannak olyan hamvas erőfeszítések, amelyek az LMBTQ-programot akarják az iskolásoknak erőltetni, és ezeket a próbálkozásokat a “képviselet“, a “befogadás” és a “sokszínűség” fontosságával racionalizálják. Azt mondani, hogy társadalmunk “fejlődik“, féligazság lenne – természetesen van előrelépés, de amikor az ember a szakadék szélén áll, aligha dicséretes tovább menetelni. Végül is, a szilárd talajról a szakadékba sétálni bizonyára ironikus elképzelése a “haladásnak”. Mint a mesterséges fényhez vonzódó bogarak, úgy nyüzsögnek világunkban sokan esztelenül a személyiségek, narratívák és – ami a legveszélyesebb – identitások mesterséges konstrukciói körül.

13 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Tini szexting és szexuálisan egyértelmű zene

Sok család számára a zene beleszövődik kapcsolataink és emlékeink szövetébe. Az én családomban (Jane) semmi sem állítja meg úgy a vitát, mint amikor valaki bekapcsolja a testvéreim gyerekkori kedvencét, a 60-as évekbeli The Kingston Trio folk-együttest, és nincs karácsony addig, amíg nem hallgattuk Alan Jackson „Let it be Christmas” című számát, és nem énekeltük együtt kissé félhangosan.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Mandala – nagyon nem ajánljuk

Észrevettem, hogy megpróbálják kiterjeszteni a mandalák értelmezését szinte minden geometrikus alakzatra, pl. egy gótikus templomablak, vagy egy hókristály is lehet „mandala”, azt üzenve, hogy a mandalák nem egy valláshoz kötődnek és „természetesen” részei az életünknek, hisz a természet is produkál ilyent.

/Forrás – Nagybetűs kiemelések tőlem. D.K./

A “mandala” szó a szanszkritból ered, tehát keleti eredetű (ha az ember eltekint attól, hogy a brahmanista hagyomány esetleg druida /Ram/ eredetre vezethető vissza). A legtöbb ember tudatában a mandala a mai napig szorosan a Kelethez kapcsolódik. Ez viszont nem jelent kizárólagosságot, ahogy a gótika rózsaablakai tanúsítják, tehát nem kéne azt kizárólag kelet sajátjának tekinteni, hiszen a mandalák minden kultúra eredeténél, minden ember gyökereiben ott vannak.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A dalai lámáról

A Tibetből származó, mosolygó istenkirály hosszú ideje a világ egyik legismertebb személyisége. Mióta 1989-ben a dalai lámának ítélték a béke Nobel-díjat, a buddhista vezető mindenütt szívesen látott vendég. 2000 őszén hazánkba is ellátogatott, ahol nemcsak két nagyszabású rendezvény előadója volt a Nemzeti Sportcsarnokban, hanem Pannonhalmán magas rangú katolikus egyházi vezetőkkel is találkozott közös imára és eszmecserére.

12 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az AP újságíróknak szóló új stílus útmutatója soha nem látott módon ágyazza bele a gender ideológiát az írásba

 

(LifeSiteNews) – A hét elején megjegyeztem itt, hogy a gender ideológia népszerűsítése a médiában aláássa a sajtóba vetett közbizalmat – ez a tény szinte teljesen hiányzik a negyedik hatalmi ágba vetett hit összeomlásáról szóló vitákból. Amikor izmos, szakállas, tépőfogú erőszaktevőkről szóló történetek „she/her” [nőnemű] névmással jelennek meg, és az újságírók „Janice”-nek nevezik a bűnözőket, akkor természetesen kétségbe vonják ugyanazon kiadvány többi történetének a megbízhatóságát. Ha a sajtó hajlandó hazudni egy ilyen nyilvánvaló dologról, akkor elgondolkodunk, vajon miről hazudnak még?

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (1)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann “Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

Egy rokonszenves, főiskolai hallgató nem akadékoskodva, becsületes tudásvágytól indítva kérdezi: „Mondja kérem, miért legyek én épp keresztény? Nem lehetnék éppúgy buddhista vagy mohamedán is?” 

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Humanae Vitae elleni lázadás

“Maga a zsinat volt az, amely a különböző pontokra vonatkozó tanbeli kétértelműségével létrehozta a hermeneutikai problémát.”

Hogyan jutottunk a mai egyházi helyzetig és mi várható? Két fontos kérdés, amelynek megválaszolásában segít ez a visszatekintés is a Humanae Vitae enciklika kapcsán kibontakozó lázadás vezéralakjára, a sokak által ünnepelt Suenens bíborosra. Ez volt az a lázadás, amelyben egész püspöki karok, sőt a pápa iránt külön engedelmességi fogadalommal elkötelezett jezsuita rendi vezetők szálltak szembe VI. Pállal, megtagadva az Egyház tanítását. Ha lesz megoldás, akkor vele párhuzamosan megtörténik majd a döglött ló döglöttnek nyilvánítása és további noszogatásának abbahagyása. Ennek belátásában is segíthet ez az írás P. Serafino M. Lanzetta tollából, még 2018-ból, amikor a döglött ló másik szinodális noszogatása volt aktuális.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Dr. Tóth Tihamér: Dohányzol? (1936)

[…] Sir Raleigh Walter volt egyike az elsőknek, akik az indiánok eme szokását [mármint a dohányzást] Európában is meghonosították. Egy napon kényelmesen letelepedett a vendéglőben, és rágyújtott. Jön a pincér és néz… Néz, néz, olyat lát, amilyent még soha életében: Sir Raleigh Walter nagy füstfelhő közepén ül: előtte füst, mögötte füst, sőt még orrán-száján is jön a füst. No, ez a vendég meggyulladt! – villan fel a pincérben az ijesztő gondolat. Ijedten kap egy teli veder után, és jól nyakonönti hideg vízzel a gyanútlanul kényelmesen dohányzó vendéget.

Ilyen hideg zuhany akar lenni ez a kis füzet is.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Egy vatikáni mariológus szerint az isteni büntetésről szóló Mária-jelenések – a korábbi helyeslés dacára – „hamisak”

 

Úgy tűnik, hogy a római Pápai Mária Akadémia elnöke burkoltan elutasítja olyan jelenések hitelességét, mint például a Fatimai Szűzé, megjegyzései a jelenéseket az „isteni kinyilatkoztatással ellentétesnek” minősítik.

A Pápai Nemzetközi Mária Akadémia (az olasz betűszó után: PAMI – a ford.) elnöke azt állította, hogy egy újonnan létrehozott akadémiai csoport „abszolút hamisnak” fog ítélni minden olyan állítólagos jelenést, mely „Istentől származó büntetésről szól”, kérdéseket felvetve azzal kapcsolatban, hogy milyen tanácsot fog adni a püspököknek.

12 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztyén rock

 

Kiss Tamás ref. lelkész bizonyságtétele

Akik nem ismernek engem, szeretnék nagyon röviden bemutatkozni, Kiss Tamás ref. lelkész vagyok, és a lelkészi szolgálatom és a megtérésem előtt 11 évet játszottam rock zenét különféle rock-zenekarokban, a legkülönfélébb stílusokat, amik ezen a műfajon belül találhatók. 

59 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A szivárványos kereszt, ahol az „INRI” helyett az „LMBTQ+” szerepel, Krisztus végső megcsúfolása

(LifeSiteNews) – Azt mondják, egy kép többet ér ezer szónál. Mi a helyzet egy olyan profán illusztrációval, amely lealacsonyítja és meggyalázza az emberi történelem sarkalatos pontját: a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülését, szenvedését, halálát és feltámadását?

Az illusztráció a jezsuiták által működtetett America Magazine LMBT-célú kiadványa, az Outreach egy színdarabjának online promócióját kíséri. A darab, melyet reklámoz, lényegtelen. Az illusztráció és annak jelentése azonban komoly aggodalomra ad okot.

11 Minute