Mely eseteket vizsgálták a legátfogóbb tudományos módszerekkel?
A három nyilvánvaló eucharisztikus csoda, amelyet a legátfogóbban tudományosan vizsgáltak, az argentínai Buenos Airesben (1992, 1994, 1996), a mexikói Tixtlában (2006) és a lengyelországi Sokólkában (2008) történt.
A baloldal a törvény bizarr félreértelmezésével a káoszba taszítja az országot. Már nem támaszkodnak a precedensekre vagy akár az Alkotmány szigorú vonalaira, szinte bármit lehet jogilag igazolni – abortusz, asszisztált öngyilkosság, teljes szexuális szabadosság, új „transzgender jogok”, névmás zsarnokság és más gyakorlatok. A jog képlékeny és megváltoztatható, hogy az illető szenvedélyeinek megfeleljen.
Így bárki, aki megerősíti azt, hogy létezik egy magasabb, megváltoztathatatlan törvény, ellenállásra számíthat. Ha egy ilyen jogi elmélet széles körben elterjed, ez megrémíti a baloldalt. A liberálisok úgy érzékelik, hogy valaki blöfföl. Félnek egy olyan jogtól, amelynek szilárd alapjai és definíciói vannak.
Fr. James Martin sok embert meggyőzött arról, hogy az Egyház elfogadja a homoszexualitást, mint magatartást, az Egyház hagyományos tanításait – és a természetjogot – ebben a témában félre lehet tenni.
Ahogy a „büszkeség” hónapja a végéhez közeledik, itt az ideje, hogy beszéljünk a hírhedt James Martin, S.J. atyáról.
Levelezőtársam hívta fel a figyelmet egy honlapra (jezusuzenete.hu), és megkülönböztetést kért a magánkinyilatkozatásokkal kapcsolatban. Egy megkülönböztető listán az alábbi vélemények érkeztek. A fenti kinyilatkoztatások és a honlap olvasását ezek miatt nem ajánljuk. A szerk.
Közeleg a még mindig világújdonságnak számító, évről-évre nagyobb népszerűségnek (és üzletnek sem rossz) pécsi rendezvény, a Zsolnay Fényfesztivál. Próbálunk eltekinteni attól, hogy Zsolnay Vilmos szabadkőműves volt (de nem tudunk), a Zsolnay életmű (benne a nagy népszerűségnek örvendő, misztikus fényjelenséget mutató Zsolnay Mauzóleummal) egyre nagyobb népszerűséget ér el.
Az alábbi szösszenetet egy barátomtól kaptam, aki így reagált a fényfesztiválról szóló cikkre.
II. János Pál A test teológiája egy olyan antropológiához rögzült, mely még mindig felismerhetően a katolicizmusban gyökerezik, míg a testcsonkítások legújabb irányzatai látszólag platformként kezelik a testet.
„Az én testem, az én választásom” – ezek a szavak gyakran az abortuszpártiakhoz kapcsolódnak. „Az én testem, az én jogaim” – az Amnesty International kampányszlogenje, hogy az egyéneknek joguk legyen dönteni saját maguk egészségéről, testükről és szexuális életükről. Így ma már olyan társadalmunk van, ahol az abortusz, a transzneműség, a béranyaság és a termékenységi manipuláció különböző formái „normává” váltak vagy válnak.
Az epizódban a Krúdy házaspár, Tamás és Zsófia, Barsi Balázs atyával, ferences rendi szerzetessel beszélgetnek korunk egyik legtöbb vitát kiváltó
Pio atya leginkább az imádsággal és a békével kapcsolatos mély bölcsességéről, a stigmáiról, bilokációjáról szóló csodás beszámolókról, az ördög által való fizikai támadásáról, és a lelki életben való tökéletesedéséről ismert.
A mozikba kerülő új film révén (főszerepben Shia LaBeouf) sokan foglalkoznak a Pio atya néven ismert katolikus pap és szent életével és örökségével.
Az úgynevezett “melegjogi” mozgalom első éveiben gyakran lehetett hallani olyan kijelentéseket, mint: “Hogy két azonos nemű ember mit csinál a hálószobájában, az nem tartozik rám“. Ma már vannak olyan hamvas erőfeszítések, amelyek az LMBTQ-programot akarják az iskolásoknak erőltetni, és ezeket a próbálkozásokat a “képviselet“, a “befogadás” és a “sokszínűség” fontosságával racionalizálják. Azt mondani, hogy társadalmunk “fejlődik“, féligazság lenne – természetesen van előrelépés, de amikor az ember a szakadék szélén áll, aligha dicséretes tovább menetelni. Végül is, a szilárd talajról a szakadékba sétálni bizonyára ironikus elképzelése a “haladásnak”. Mint a mesterséges fényhez vonzódó bogarak, úgy nyüzsögnek világunkban sokan esztelenül a személyiségek, narratívák és – ami a legveszélyesebb – identitások mesterséges konstrukciói körül.
„Megjegyzem, nincs azoknak igazuk, akik azt mondják, szükséges elvégezni az agykontroll tanfolyamot ahhoz, hogy igazán meglássuk, miért elfogadhatatlan a hívő ember számára. Szerintem egy keresztény értékek mentén gondolkodó ember … biztos ítéletet alkothat a módszerről”. (Juhász Zoltánné Aranka, volt természetgyógyász)
Sok család számára a zene beleszövődik kapcsolataink és emlékeink szövetébe. Az én családomban (Jane) semmi sem állítja meg úgy a vitát, mint amikor valaki bekapcsolja a testvéreim gyerekkori kedvencét, a 60-as évekbeli The Kingston Trio folk-együttest, és nincs karácsony addig, amíg nem hallgattuk Alan Jackson „Let it be Christmas” című számát, és nem énekeltük együtt kissé félhangosan.
Észrevettem, hogy megpróbálják kiterjeszteni a mandalák értelmezését szinte minden geometrikus alakzatra, pl. egy gótikus templomablak, vagy egy hókristály is lehet „mandala”, azt üzenve, hogy a mandalák nem egy valláshoz kötődnek és „természetesen” részei az életünknek, hisz a természet is produkál ilyent.
/Forrás – Nagybetűs kiemelések tőlem. D.K./
A „mandala” szó a szanszkritból ered, tehát keleti eredetű (ha az ember eltekint attól, hogy a brahmanista hagyomány esetleg druida /Ram/ eredetre vezethető vissza). A legtöbb ember tudatában a mandala a mai napig szorosan a Kelethez kapcsolódik. Ez viszont nem jelent kizárólagosságot, ahogy a gótika rózsaablakai tanúsítják, tehát nem kéne azt kizárólag kelet sajátjának tekinteni, hiszen a mandalák minden kultúra eredeténél, minden ember gyökereiben ott vannak.
A Tibetből származó, mosolygó istenkirály hosszú ideje a világ egyik legismertebb személyisége. Mióta 1989-ben a dalai lámának ítélték a béke Nobel-díjat, a buddhista vezető mindenütt szívesen látott vendég. 2000 őszén hazánkba is ellátogatott, ahol nemcsak két nagyszabású rendezvény előadója volt a Nemzeti Sportcsarnokban, hanem Pannonhalmán magas rangú katolikus egyházi vezetőkkel is találkozott közös imára és eszmecserére.
(LifeSiteNews) – A hét elején megjegyeztem itt, hogy a gender ideológia népszerűsítése a médiában aláássa a sajtóba vetett közbizalmat – ez a tény szinte teljesen hiányzik a negyedik hatalmi ágba vetett hit összeomlásáról szóló vitákból. Amikor izmos, szakállas, tépőfogú erőszaktevőkről szóló történetek „she/her” [nőnemű] névmással jelennek meg, és az újságírók „Janice”-nek nevezik a bűnözőket, akkor természetesen kétségbe vonják ugyanazon kiadvány többi történetének a megbízhatóságát. Ha a sajtó hajlandó hazudni egy ilyen nyilvánvaló dologról, akkor elgondolkodunk, vajon miről hazudnak még?