LISSZABON, Portugália (LifeSiteNews) – Ferenc pápa ismét jelezte a nyitottságot a homoszexuális tevékenységre, mivel elutasította a homoszexuálisok tisztaságáról és cölibátusáról szóló katolikus tanítás megerősítését.

A pápa portugál jezsuitákkal nemrégen folytatott beszélgetésének összes részletét augusztus 28-án hozták nyilvánosságra. Ezek között szerepelnek Ferenc pápa gondolatai a homoszexualitásról, az amerikai katolikusok körében tapasztalható „reakciós” hozzáállás elítélése, az „indietristák” és a „klerikalizmus” kritikája, valamint a szinódus a szinodalitásról dicsérete.

Ferenc pápa külföldi útjai során szokásos tevékenységeinek részeként találkozott a portugál tartomány jezsuitáival, amikor augusztus elején Lisszabonban tartózkodott az Ifjúsági Világnap alkalmából. A beszélgetés teljes leiratát a jezsuiták által irányított La Civilta Cattolica tette közzé olasz, angol és spanyol nyelven.

A homoszexuális tevékenység mindig rossz?

Ahogy az ilyen találkozókon gyakran előfordul, Ferenc pápa a katolikus erkölcsöt és tanítást érintő kérdésekre válaszolt, ez alkalommal azonban nem volt hajlandó egyértelmű választ adni a homoszexualitás témájában. Egy jezsuita a saját, egyetemi hallgatókkal végzett munkájára hivatkozott, akik „nagyon elkötelezettek az Egyház, a központ iránt, nagyon barátságosak a jezsuitákkal, és akik homoszexuálisnak vallják magukat.”

A pap kijelentette, hogy az ilyen diákok „úgy érzik, hogy aktív részei az Egyháznak, de gyakran nem látják a tanításban az érintettség megélésének módját, és a szüzességre való felhívást nem személyes cölibátusra való felhívásnak, hanem inkább kényszerítésnek tekintik.” Megkérdőjelezte, hogy a homoszexuális tevékenység gyakorlása ebben az esetben helytelen lenne-e:

Mivel életük más területein erényesek és ismerik a tanítást, mondhatjuk-e, hogy mindannyian tévedésben vannak, mert nem érzi lelkiismeretük, hogy kapcsolatuk bűnös? Hogyan tudunk pasztorális módon úgy cselekedni, hogy ezek az emberek életmódjukban érezzék, hogy Isten egészséges, gyümölcsöt termő érintettségű életre hívja őket? Fel kell-e ismernünk, hogy kapcsolataik megnyílhatnak és adhatják az igazi keresztény szeretet magvait, például azt a jót, amit véghez tudnak vinni, azt a választ, amit az Úrnak tudnak adni?

Ferenc pápa nem volt hajlandó közvetlen választ adni arra, hogy az ilyen tevékenység bűnös lenne, helyette kijelentette: „Azt hiszem, nincs vita arról, hogy az elhívás mindenkinek szól. Jézus nagyon világosan fogalmaz: mindenkinek.”

„Más szóval az ajtó mindenki előtt nyitva áll, mindenkinek megvan a maga helye az Egyházban” – folytatta. „Hogyan fogja ezt ki-ki megélni? Segítünk az embereknek, hogy úgy éljenek, hogy éretten tudják elfoglalni ezt a helyet, és ez mindenféle emberre vonatkozik.”

Az argentin pápa bírálta azt, amire úgy hivatkozott, hogy „nagyítóval” vizsgálják a „has alatti bűnöket” vagy a „test bűnét”.

Ehelyett úgy tűnt, hogy lekicsinyli a tisztaság gyakorlására való egyetemes felhívást, és azzal érvelt, hogy „minden egyes emberre a legmegfelelőbb pasztorális magatartást kell alkalmazni.”

Nem szabad felületesnek és naivnak lennünk, és olyan dolgokra és viselkedésre kényszeríteni az embereket, amire még nem érettek, vagy amire nem képesek. Sok érzékenység és kreativitás kell ahhoz, hogy lelkileg és pasztorális szempontból is elkísérjük az embereket. De mindenki, mindenki arra hivatott, hogy az Egyházban éljen: ezt soha ne felejtsük el.

A pápa a Vatikánban tartott heti audienciáin tartott saját rendszeres találkozásaira is utalt az úgynevezett transznemű személyekkel kapcsolatban, és elárulta, hogy rendszeres e-mail kapcsolatban áll velük. „Rájöttem, hogy ezek az emberek elutasítottnak érzik magukat, és ez nagyon nehéz” – jelentette ki.

Ezzel szemben a Hittani Kongregációnak (CDF) A homoszexuális személyek pasztorális gondozásáról szóló 1986-os dokumentumában azt tanította, hogy „Egyetlen hiteles lelkipásztori program sem foglalhat magába olyan szervezeteket, amelyekben homoszexuális személyek társulnak egymással anélkül, hogy világosan le ne szögeznék, hogy a homoszexuális tevékenység erkölcstelen.”

A CDF 1975-ös Persona Humana című dokumentuma hasonlóképpen elítéli az ilyen tevékenységet, és figyelmeztet attól a lépéstől, hogy „teljesen felmentsék a bizonyos emberek közötti homoszexuális kapcsolatokat.”

„Ezt a Tanítóhivatal állandó tanításával és a keresztény emberek erkölcsi érzékével szemben teszik” – írta a CDF, mivel a Szentírás azt tanítja, hogy „a homoszexuális cselekedetek eredendően rendellenesek és semmiképpen sem hagyhatók jóvá.”

„Reakciós” amerikai katolikusok és „indietristák”

Ferenc pápától nem idegen, hogy éles kritikát fogalmazzon meg az amerikai katolikusokkal szemben, és ezt számos kommentátor kiemelte pápaságának egyik sajátosságaként. Lisszabonban jezsuita társaival beszélgetve leírta és bírálta az Egyesült Államokban tapasztalható „nagyon erős reakciós hozzáállást.”

„Szeretném emlékeztetni ezeket az embereket arra, hogy az indietrismo (visszahúzódás) haszontalan” – mondta Ferenc -, „és meg kell értenünk, hogy a hit és az erkölcs kérdéseinek megértésében megfelelő fejlődés van, amennyiben követjük azt a három kritériumot, amelyet Lérins-i Vince már az V. században jelzett: a tanítás ut annis consolidetur, dilatetur tempore, sublimetur aetate módon fejlődik [azaz az évek során megszilárdul, az idővel fejlődik, a korral elmélyül].

„A doktrína fejlődik, bővül és megszilárdul az idővel, szilárdabbá válik, de mindig fejlődik” – érvelt a pápa. „A változás a gyökerektől felfelé fejlődik, e három kritériummal összhangban növekszik.”

Ferenc példát hozva a „doktrína fejlődése” felfogására, úgy érvelt, hogy „a halálbüntetés bűn. Nem lehet alkalmazni, de korábban ez nem így nem volt.” Egy ilyen kijelentés ellentmond az évszázados katolikus tanításnak és a Szentírás szavainak.

A hagyományos mise és annak hívei elleni burkolt támadásában Ferenc azzal érvelt, hogy „az indietristák … valami zárt, az egyház gyökereitől elszakadt dolgot alkotnak, és elveszítik a kinyilatkoztatás nedvét.”

Azt állította, hogy az ilyen emberek egy alternatív egyházat hirdetnek: „az ideológia a hit helyébe lép, az Egyház egy ágához való tartozás az Egyházhoz való tartozás helyébe lép.”

A „funkcionalizmus” ilyen szelleme a II. vatikáni zsinat elutasításának része – vélekedett a pápa. „Sokan vannak, akik megkérdőjelezik a II. vatikáni zsinatot anélkül, hogy megneveznék azt” – mondta. „Megkérdőjelezik a II. vatikáni zsinat tanítását.”

Ahelyett, hogy megkérdőjeleznék a II. vatikáni zsinatot, Ferenc elárulta, hogy „az én álmom a jövőre nézve az, hogy nyitottak legyünk arra, amit a Lélek mond nekünk, nyitottak a megkülönböztetésre, és ne ragadjunk le a funkcionalizmusnál.”

Ferenc pápa és Lerini Szent Vince

A pápa Lerini Szent Vince szavainak idézése mindennapossá vált az ilyen nyilatkozatokban és találkozókon. Korábban a szent szavait használta, amikor magyar jezsuitákkal beszélt, hogy azzal érveljen, hogy a „restauráció hihetetlen támogatása” „nosztalgikus betegség”.

Valóban, Ferenc pápa szokásává vált Szent Vince írásait idézni, amikor az Egyház gyakorlatának vagy tanításának forradalmasítása mellett érvel. Ilyen esetekben Ferenc kijelenti, hogy a változás egyszerűen természetes és az Egyház következetes „fejlődésének” része.

Lerini Szent Vince azonban nem az egyházi tanítás elvetését szorgalmazta – annak ellenére, ahogyan szavait ma általában használják. Inkább azt állította, hogy ahogyan az egyén fizikai teste az isteni rendeltetésű tervnek megfelelően növekedik, úgy az egyházi tanítás bármilyen fejlődésének is ugyanezt a fejlődési törvényt kell követnie.

A szent azt írta, hogy egy ilyen folyamatnak „az évek által kell megszilárdulnia, az idő által megnagyobbodnia, a kor által finomodnia, és mindemellett romlatlanul és hamisítatlanul, részeinek minden méretében, úgyszólván minden megfelelő tagjában és érzékében teljesnek és tökéletesnek maradnia, nem engedve meg semmilyen változást, megkülönböztető tulajdonságának elvesztegetését, határainak megváltoztatását.”

Szent Vince valójában nagyon is egyértelműen ellenezte az olyan újszerű tanokat, melyeknek nem volt alapja az Egyház hagyományában. Azokra az esetekre, amikor az Egyházon belül nagy a zűrzavar, mert egy rész „elvágta magát az egyetemes hit közösségétől”, Szent Vince világos tanítást ad a katolikus válaszról:

Mi van, ha valami újszerű fertőzés igyekszik megfertőzni az Egyháznak nem csupán egy jelentéktelen részét, hanem az egészet? Akkor az lesz az ő [a katolikus] gondja, hogy ragaszkodjon az antikvitáshoz, melyet ma már semmiképpen sem lehet elcsábítani az újdonság bármilyen csalásával.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. szeptember 3.