Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Szentlélek önátadásra hív!

„Atyám… Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük.” (Jn 17,26).

Az önátadás a szeretet következménye. Aki szeret, az állandóan arra vágyakozik, hogy még teljesebben adja magát annak, akit szeret. Aki viszont nem szeret, képtelen átadni magát.

11 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Katolikusabb a pápánál

Megfontolandó eszmefuttatás egy barátom fordításában. Eredeti szöveg itt.

Az Amoris Laetitia pápai buzdítás nyomán hithű katolikusok könnyen ellentétben találhatják magukat Ferenc pápa tanácsaival és megjegyzéseivel. Ezeket a hívőket, noha ők csak az Egyház örökérvényű tanításához ragaszkodnak, elkerülhetetlenül azzal fogják vádolni, hogy „magukat katolikusabbnak tartják a pápánál.” 

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Felfogjuk-e a keresztség jelentőségét?

A pap ezekkel a megdöbbentő szavakkal kezdi a keresztelés szertartását:

Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk tanításából azt is tudjuk, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életben részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Porfiriosz atya a gyermekek neveléséről

Minden az imádság, a csönd és a szeretet gyümölcse. Megértettétek az ima hatásait? Szeretet az imádságban – szeretet Krisztusban. Ez az, ami valóban használ. Amennyire emberi szeretettel szeretitek a gyermekeket – ami gyakran beteges szeretet –, annyira zavarodnak majd össze, annyiban lesz a viselkedésük elutasító. De ha a szeretetetek egymás közt és a gyerekek felé keresztényi és szent lesz, nem lesz semmi gondotok. A szülők szentsége menti meg a gyermekeket. Hogy ez bekövetkezhessék, az isteni kegyelemnek kell hatnia a szülők lelkében. Senki sem lesz szentté egymaga. Ugyanaz az isteni kegyelem fogja megvilágosítani, átforrósítani, és életre kelteni a gyermekek lelkét.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Van okunk az örömre!

“Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.” (Zsoltár 33, 21-22)

Egyes felmérések szerint Magyarországon az orvoshoz fordulók közel harminc százaléka nem annyira testi okokból beteg, hanem lelki okokból, túlterheltségből, gondokból vagy éppen ellenkezőleg, a túlságosan üres élete miatt nem érzi jól magát a saját bőrében, és ezért így előbb-utóbb testi betegségtünetei keletkeznek. Az ilyenre szokták mondani, hogy “idegalapon” van a betegsége.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Minden édesanyának tudnia kell ezt a három igazságot

„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” (Ef 6,10)

Nem könnyű anyának lenni. Az egyik legnehezebb szituáció, amit anyaként megélhetek az, amikor magamat okolom gyermekeim helytelen döntései miatt.

Majdnem ilyen nehéz kitalálni, hogyan hozhatom helyre a dolgaikat. Főleg, mikor nagyon jól tudom, milyen komoly következményekkel fog járni az, amibe a gyermekem belekerült.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Kincsek Istentől az édesanyáknak

„Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek.” (Ez 36,26)

– Már azt sem tudom, ki vagyok – panaszkodott egy ismerősöm, ahogy egy hosszú nyári nap végén a játszótér padján üldögéltünk. – Olyan érzés, mintha a gyerekek lefosztanák rólam a régi énemet, és csak üresség marad.

Billentett egyet a babán az ölében, és letörölte az arcán lefelé kúszó könnycseppet. Aztán odafordította a fejét a homokozóban játszó közös csapatunkhoz.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Zsákutca vagy késleltetés?

„A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül és követelőzött: ’Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.’” (Kiv 32,1)

Megtörtént-e már veled, hogy elindultál hitben egy úton, azt hitted, ez Isten akarata, aztán nemsokára tépelődni kezdtél, vajon jól értelmezted-e, amit mondott neked? Tudom, milyen ez.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mi életed célja? – Imre atya írása

Mosolyogsz, de érzem, hogy belül szorongsz… Féltő szemmel figyeled hároméves kislányodat, aki előttünk a földön játszik, de hangod színéből kihallom, hogy igazából a magad irdatlan gondjaival vagy elfoglalva…

Mivel először vagy nálam, nem tudod, mit mondhatsz el nekem és mit nem? És mert sokat hallgatok, ugyanis egész lényedet meg akarom érteni, zavarban vagy, és nem tudod, hogy értem-e, amit mondasz, vagy sem?

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Megbántottam Istent?

„Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.” (Ef 4,30)

Hát nem remek lenne, ha Isten azonnal válaszolna, mikor kérünk vagy kérdezünk tőle valamit?

Gondolj bele: mindig pontos iránymutatást, biztos eligazítást kapnál. Minden helyzetben pontosan tudnád, mit kell tenned. Vége a tétovázásnak, a kísérletezgetésnek. Fantasztikus lenne!

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A lelki békéről és annak megőrzéséről

11. A lelki békéről (nyugalomról) 

A lelki béke fájdalmak árán szerezhető meg. Az Írás azt mondja: Tűzön és vízen kellett átmennünk, végül elvezettél a megenyhülésre (Zsolt 65,12). Akik Isten kedvében akarnak járni, azoknak sok fájdalmon át vezet az útjuk. Hogyan hirdessük boldognak a szent vértanúkat szenvedéseikért, melyeket Istenért viseltek el, amikor mi magunk a lázzal járó kisebb betegségeket sem tudjuk elviselni? 

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Úgy teszek, mintha jól lennék, vagy bizonygatom az igazamat

„A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” (Jak 3,17)

Ha valaki megbánt azzal, amit mond vagy tesz, hogyan reagálhatok Istenhez méltóan? Tegyek úgy, mintha minden rendben lenne, hogy megőrizzem a békét? Vagy szálljak szembe, és bizonyítsam be, hogy hibát követett el?

Egyik sem jó. Ha rajtakapom magam, hogy szerepet játszom, vagy bizonygatom az igazamat, tudom, hogy rossz úton járok.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Teréz anya: Jézus elutasítása minden abortusz

Nem véletlen volt, hogy Isten csecsemőként, ártatlan gyermekként jött a világra,. Ez mind része volt isteni tervének. Ha Mária nemet mondott volna, ha elutasította volna Isten akaratát, akkor a megváltásunk sem lett volna. Ő együttműködött Istennel, ahogy József is megtette.

Sok teológia van ebben a pontban, de egy tanulság egyértelmű: az áldott állapot és egy gyermek elfogadásával minden anya és apa elfogadja Jézust ilyen vagy olyan mértékben, de ha nemet mondanak ilyenkor, akkor elutasítják Őt.

5 Minute