Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Soha ne szégyelljétek, hogy misére jártok, és gyóntok!

– Testvéreim, soha ne szégyelljétek, hogy misére jártok, és gyóntok! – buzdította a hitélet vállalására hallgatóságát Barsi Balázs. A magyarországi Ferenc-rendi testvér, a sümegi rendház vezetője háromnapos lelkigyakorlatot tart vidékünkön, méghozzá a szatmári, nagykárolyi és máramarosi főesperességek papságának, esténként pedig a kaplonyi Szent Antal-templomban a híveknek.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen

„Aki az élet evangéliumát hirdeti, előbb-utóbb szembekerül a láthatatlan ellenséggel, a sátánnal. A világban élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen. Akikkel csak beszéltem, mindannyian úgy érzékelik, hogy valamiféle Góliáttal, egy olyan szörnyeteggel állunk szemben, amelyet a pénz, a profit táplál vagy mozgat, a háttérben pedig egy olyan léptékű társadalmi átalakulással, ami példátlan az emberiség eddigi történetében” – foglalta össze európai körútjának tapasztalatait Michael O’Brien kanadai katolikus író.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Félelem attól, hogy örökre elkötelezzük magunkat

Manapság gyakran halljuk azt a megállapítást, hogy a család válságban van. Egyre többen félnek az elkötelezettségtől, és inkább élnek élettársi kapcsolatban, mint házasságban. Ennek oka leggyakrabban a félelem. A félelem attól, hogy örökre elkötelezzük magunkat. Somfai Béla, a Szegedi Hittudományi Egyetem professzora mindezekről másképp vélekedik.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Olyan nincs, hogy kis paráznaság – II. János Pál barátja Budapesten

A csilláron is lógtak a néhai II. János Pál legjobb barátjának, legközvetlenebb munkatársának keddi, budapesti előadásán a Sapientia Hittudományi Főiskolán. Wanda Póltowska orvos-pszichiáter professzor 60 éven át dolgozott Karol Wojtyla jobbkezeként, együtt alapították a krakkói Családteológiai Intézetet, s ott volt halálos ágyánál is. A 90. évében járó, világhírű tudósasszony bepillantást nyújtott a néhai pápa véleményébe olyan kérdésekben, mint a fogamzásgátlás, az abortusz vagy a házasság előtti nemi élet.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az exorcizmusok

„Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek…” (Mk.16,17.) Ennek a különleges képességnek Jézus által minden hívőre való átruházása a legnagyobb mértékben megőrizte érvényességét. Az ördögűzés egy általános képesség, amely a hitre és az imára támaszkodik, s amelyet egy személy vagy egy közösség végez – mégpedig bármikor, mivel semmilyen különleges felhatalmazás sem szükséges hozzá. Mindazonáltal, hogy a kifejezéseket pontosítsuk, ilyenkor az ördögtől való megszabadulásért mondott imáról, nem pedig tényleges exorcizmusról van szó.

14 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A szellemi erőkkel való kapcsolat hatása az értelemre

A keresztény ima mind a három fajtájának, a szóbeli imának, az elmélkedésnek és a szemlélődésnek is ugyanaz a kegyelmi hatása van: az ember értelmét megvilágosítja Egyre inkább képessé teszi arra, hogy fölülemelkedjen a szűk, földhözragadt szempontokon és a valóságnak megfelelően, azaz természetfeletti módon, Isten szemszögéből lássa a világot és önmagát.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

(Medj)-ugorj-e

Először vállat vontam a medjugorjei hírekre, később a hazatérő zarándokok őszinte öröme (együtt a jó gyümölcsökkel, mint a megtérés, gyónás, megújult imaélet) arra hangolt, hogy elfogadjam a medjugorjei jelenségek hitelességét. Aztán elgondolkodtató híreket olvastam. A Szűzanya állítólagos kijelentése, hogy minden vallás egyforma, nem jöhetett a mennyből. Jóval később azt is olvastam, hogy a ferences atyák cenzúrázzák a látnokok beszámolóit a Szűzanya üzeneteiről.

2 Minute