Abortusz és eutanázia keresztény szemmel

Itt állok, mint a katolikus egyház egyik tagja, aki megbérmáltságából is adódóan a Szentlélek megerősítő kegyelméből vezettetve és a testvérek kérését is figyelembe véve kívánok beszélni.

Örömömre szolgál, hogy az ünnepi Jubileumi Szentév alkalmából különösen is kiemelt idõszerűséggel tudunk élni az együtt-imádkozás örömével és kegyelmeket közvetítő erejével. Nyilván mindannyiunknak külön-külön nagy szüksége van arra, hogy az Úrhoz kiáltson. Mindannyian tudjuk,  hogy  a  Mennyei  Atya  segítsége  és  megtartó  szeretete  nélkül bizony megoldhatatlanok azok a nehézségeink, amelyek bűneink következményeként terhelnek. Természetesen azt is tudjuk, tudhatjuk, hogy a Mennyei Atya végtelen szeretete a legnagyobb, vagy végzetesnek látszó tékozlás után is hazavár. Mindannyiunk elé jön, hogy átöleljen, ahogy azt az evangéliumi példabeszédben is tette.

Mai elmélkedésünk tárgyaként az emberi életről illetve annak magzati vagy  öreg,  tehetetlen  állapotában  való  elpusztításáról  szeretnék  együtt gondolkozni. Ez a kérdés talán ha személyesen nem is, de közvetve sajnos mindannyiunkat érzékenyen érint. A III. századból való Diognetos levélbõl (ami a korai kereszténységet bemutató írások egyike) tudjuk, hogy a keresztények „mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el.” Ugyanezt,  sajnos,  ma  nem  írhatnánk  le  a  keresztények  bemutatása  kapcsán.

Ugyanakkor pontosan kell látnunk, hogy Krisztus egyháza ma sem tanít mást, mint amit tanított megalakulásakor. Hiszen a jelenlegi pápa, II. János Pál írja enciklikájában: „Azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott Péternek és utódainak, a püspökkel közösségben, akik a legkülönbözőbb módokon elítélték az abortuszt és az említett konzultációk során szerte a világon egyetértettek e tanítással kinyilvánítom, hogy a közvetlen abortusz, amelyet célként vagy eszközként szándékolnak, mindig az erkölcsi rend súlyos felforgatása, mert egy ártatlan emberi élet előre megfontolt kioltása. E tanítás a természetes erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház Hagyománya továbbadta és tanítja a rendes és egyetemes Tanítóhivatal.”  (II. János Pál: Evangelium Vitae 62.)

Az írás további része elolvasható itt.

Létrehozva 2012. április 4.