Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Megtérés

Hogyan szabadulunk meg?

Keresztények sokasága szívta magába a moralista életszemléletet: „Mi, vallásos, templomjáró emberek jók vagyunk, akik kevésbé keresztények, azok rosszabbak, akik pedig nyilvános bűnöket követnek el, azok a söpredék.”

E szemlélet mögött mélységes gőg húzódik meg. Katolikus szentek serege, és a nagy protestáns szentek is úgy gondolkodtak, hogy az Isten csodálatos ajándéka, ha egy-egy bűnt nem követtek el, mert maguktól a legtöbb bűn elkövetésére képesek lettek volna. Akik pedig elkövették, azokat nagyon szánták, mert a bűn megsebezte őket, és gyógyulásra szorulnak.

10 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hirdessétek csodálatos dolgait!

„És elvitte Jézushoz.” (Jn. 1,41-42)

„Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: »Íme, az Isten Báránya.« A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: »Mit kerestek?« Azt felelték neki: »Rabbi — ami Mestert jelent –, hol laksz?« Ő azt mondta nekik: »Gyertek és nézzétek meg.« Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!« És elvitte Jézushoz.” (Jn 1,35-42)

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Lelkigyakorlat Regina Collins nővérrel

(Pécs, 2000)

Az alábbi morzsák az előadások alatt születtek, gondolatébresztéshez bizonyára elegendő alapot adnak.

Gyűjtsd össze vágyaidat, állíts fel fontossági sorrendet. Add át a listát Istennek, segítsen megvalósítani az Ő akarata szerint. Ugyanilyen fontossági sorrendbe állítsd fel a megtérésre várókat.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A böjtről

“Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel; aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy, aki nem vágyakozik az nem virraszt, és aki nem virraszt azt alva fogja találni az érkező Vőlegény.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Merre tovább, Uram?

Az idő sürget

Minden jel arra mutat, hogy a közeljövőben döntő változások fognak bekövetkezni mind a világban, mind az egyes emberek életében. Az emberek általában az atomfegyverkezés okozta veszélyekről beszélnek.

Pedig az alapvető probléma a bűn okozta veszély. Az emberiség lázadása Isten ellen egyre nagyobb méreteket ölt, és a következmények hamarosan jelentkezni fognak.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A gyónásról

Hogy a gyónást mint fölösleges terhet vagy mint szabadulást éled meg, az nagy mértékben függ attól, hogyan készülsz fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk egy-két szempontot adni a felkészüléshez. A keresztény ember számára fontos, hogy időről időre felülvizsgálja: merre tart az élete, és szükség esetén irányt változtasson.

Vatikáni dokumentumok

Vassula – 2007

Újabb Vatikáni dokumentum Vassulával kapcsolatban

HITTANI KONGREGÁCIÓ
2007. január 25.
Jegyz. sz. 54/92-24945

Eminenciás / Excellenciás Uram!

A Hittani Kongregációhoz folytonosan érkeznek kérések Vassula Rydén úrhölgy írásaival és tevékenységeivel kapcsolatos útmutatásért. E kérések különösen az 1995. október 6-i Közlemény jelentőségét érintik, valamint azokat a kritériumokat, amelyek figyelembevételével a helyi egyházaknak a Vassula Rydéntől származó írások terjesztésének tanácsosságát meg kell ítélniük.

3 Minute
Vatikáni dokumentumok

Vassula – 1995

„Nem ajánlatos, hogy katolikusok részt vegyenek a Vassula Ryden által szervezett imacsoportokban” – a Hittani Kongregáció ma is érvényben lévő dokumentuma

“Szerkesztőségünkbe is megérkezett a meghívó Vassula Ryden magyarországi előadásaira. Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk arra a vatikáni dokumentumra, amelyet William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa 2007. január 25-én minden püspöki konferencia elnökéhez eljuttatott, és amely ma is érvényes.

8 Minute