Az emberek gyakran panaszkodnak, mert Istentől nem azt a választ kapják, amit várnak. Miért nem ad Isten az imáinkra mindig választ?
Izajásnál olvassuk: „Nem! Nem rövid az Úr keze: meg tudna szabadítani, s a füle sem süket hallásra. Nem, hanem a ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek és Istenetek között. Bűneitek fedik el arcát előletek, hogy ne hallgasson meg benneteket!” (Iz 59,2-2).
2002 karácsonyán a fénykorona-szertartás végére érkeztem a Kossuth térre, videón megnéztem az esztergomit, ami tetszett, és szerettem volna a következő rendezvény szervezésében segíteni. A lendületem megtorpant, mikor kapcsolatba kerültem az Emberfia Alapítvány egyik, majd másik tagjával. A beszélgetésen szó esett Attila szellemének bosszújáról egy sikertelen szertartás kapcsán, majd a pozitív mágiáról, mint e rendezvény műfajáról.
„A magyar katolikus egyház hanyatlása? A hitünk vége? Korántsem! Fantasztikus ajándék, ami történik!” – mondja egy 28 falut ellátó baranyai pap. Mi lehet az oka a paphiánynak – egyáltalán, van paphiány? Milyen nehézségekkel küzdenek a sok falut ellátó katolikus papok? Át kellene gondolni a cölibátust? Vagy Afrikából kellene behozni papokat? Ennek jártunk utána Nógrádtól Baranyáig. Nagyriportunk.
Bevezető
A következőkben hosszú idő alatt érlelt véleményemet írom le, de elismerem: nem vagyok nagy szakértő a témában, így akár tévedések is lehetnek írásomban. Nem célom, hogy igazamról győzködjek bárkit is, de talán hasznos lehet még egy hívő keresztény véleményét rögzíteni a sok száz közzétett, többségében kritikátlanul támogató vélemény mellett.
A Szentírás is arra buzdít, hogy a közösségben elhangzó próféciát bírálat alá kell vetni: „A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg.” (1Kor 14.29)
Úgy tűnik, hogy minden embert arra terveztek, hogy tiszteljen valamit, és ez még a szakmai életünk területére is igaz. Ha egész, teljes életet akarunk élni, akkor szükségeltetik egy cél, aminek hódolhatunk. Vannak, akik a sportokat, vagy abból egyet, vagy egy csapatot, játékost imádnak. Jelentős összegeket és időt áldoznak arra, hogy kövessék csapatukat, amiről tudnak mindent statisztikát. Könnyen elmosódik a határ a lelkes drukker és a túlbuzgó imádat között.
„Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív összetöri a lelket.” (Péld 15,13)
Nemrég fényképeket nézegettünk a gyerekekkel. Boldog pillanatokat, nyaralást, családi együttléteket megörökítő, pár éve készült fotókat, melyeken én is ott voltam azokkal az emberekkel, akiket legjobban szeretek.
Nagyon régen egy prédikációban hallottam a keresztvetés eredetéről. Az első három évszázadban azokat, akik nem akarták hitüket megtagadni, állhatatosan kitartottak Jézus Krisztus mellett, a legkegyetlenebb módon végezték ki őket, sokakat nyilvánosan is, amfiteátrumokban vadállatokkal tépettek szét. Nem csak keresztényeket végeztek ki, hanem velük együtt sokszor „politikai foglyokat”, vagy közönséges bűnözőket, gyilkosokat is. A nézők között ott voltak a többi keresztények is, és imádkoztak a vértanúkért, hogy megálljanak azokban a rettenetes órákban.
A legkisebb dolgokon is bosszankodsz? Itt az ideje, hogy a morgolódásodat hálává alakítsd.
Múlt ősszel egy barátom megosztott egy New York Times cikket, melynek címe A mikropanaszkodás: Semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy panaszkodjunk miatta (The Microcomplaint: Nothing too small to Complain About).
Szórakoztató volt olvasni mindazokról a buta panaszokról, amelyeket a hírességek világgá kürtöltek: attól a nyomorúságtól kezdve, hogy csak koffeinmentes kávé van, az író által ’kérkedő panaszkodásnak’ nevezett jelenségig, miszerint az illető nem tudott kerub képpel ellátott perzsa szőnyeget vásárolni.
Történelem és evolúció
Hatástalan gyógymódok mindig is voltak, most is vannak és a jövőben is lesznek. Ezek lehetnek olyanok, amelyek hatékonyságát semmilyen megbízható bizonyíték nem támasztja alá, emiatt nincs okunk feltételezni, hogy működnének; vagy lehetnek olyanok, melyekről tudjuk, hogy nem hatásosak, hiszen elegendő jó minőségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre, amelyek alapján ezt kijelenthetjük.
A liturgia kontextusában a rítus az Egyház hivatalos imájának rendjét jelenti, mely által a külső istentiszteleti formák, vagyis a megfelelő szövegek és cselekmények kötelezően le vannak rögzítve[1]. A rítus tehát magában foglalja egy meghatározott kultusz kötelező formáit úgy, ahogyan azt egy részegyházban vagy egy rítuscsaládban ünneplik.
Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok, Eger – Lothringer Éva (SSS) előadása a mai internetes ifjúság sajátosságairól. A Szent István TV felvétele. (2012)
Molnár Miklós atya, egykori káplánom, nyílt levelet írt Facebook oldalána „katolikus” blogok szerkesztőihez. Írásában kifejezetten nem említi a KV-t (egyéb blogokkal ellentétben), ám privát üzenetben nekünk is elküldte nyílt levelét, melyet most teljes terjedelemben szerkesztés nélkül közzéteszünk. Miklós atyával felvettem a kapcsolatot további kérdések tisztázásának céljából.
Néhány napja jelent meg a Férfiak Klubjának weboldalán egy (újabb) nemzetközi kutatási eredmény, amely szerint a házastársi hűség és a válási arány szoros összefüggésben van a szexuális partnerek számával és a szexuális élet elkezdésének idejével: