Példaképeink arcképcsarnoka – dr. Csókay András
Hogyan egyeztethető össze a tudomány és az istenhit? Milyen módon segítheti Jézus az orvoslást? Csókay András, a nemzetközi hírű idegsebész
„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
Hogyan egyeztethető össze a tudomány és az istenhit? Milyen módon segítheti Jézus az orvoslást? Csókay András, a nemzetközi hírű idegsebész
Szakértők megmutatják, hogyan modellezte Carlo Acutis a technológia hithű használatát Édesanyja Az 1991-ben született Carloról úgy emlékezik, hogy a fiatal
Konszekráció vagy konzerváció? – a hivatásgondozásról Elżbieta Waskowa CSSE nővér (Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja) előadása, melyet Szentséges Szűz Mária, az egyházi
Dupla megerősítő, Istentől kapott visszajelzés történt a tegnapi napon, olyan visszajelzés, amire szó szerint, szomorúan, és évtizedeket vártam. Évtizedek óta
Napjainkban egyre több családot érint a demencia. Nálunk az erős, talpraesett és még idősebb korában is nagyon aktív édesanyám révén
(LifeSiteNews) – A Faith and Reason [Hit és ész] című műsor epizódjában Patrick Lappert plasztikai sebész és katolikus diakónus csatlakozik
Gyógyító imaalkalom Tanúságtétel Erdélyből: egy daganat története Gyógyító showman Budaörsön (szeretetfoldje.hu) Damian Stayne: Új korszak hajnalán Mi az igazság? – válasz a mindennapi.hu cikkére
Szeretni, elfogadni és tisztelni egymást és önmagunkat Az előző számban megismerhették Márton Zoltán feleségének, Zsuzsannának a családról alkotott nézeteit. Most
Néhány napja (vírusmarketing által) világgá kürtölték egy amerikai kis étterem hozzáállását: 15% kedvezmény járt azoknak, akik étkezés előtt imádkoztak, asztali áldást
Topkategóriás irodát terveztek a piarista gimnázium tetejére, luxuslakásokat építenek a rend telkén, és társadalmi hasznosságú alapot gründolnak. Eszter Elemér és
(LifeSiteNews) – A Faith and Reason [Hit és ész] című műsor epizódjában a plasztikai sebész és katolikus diakónus Patrick Lappert
“Ha van eddigi életemnek tanulsága, akkor az ez: dicsértessék a Jézus Krisztus. Tudjátok, hogy statisztikailag mennyi esélyem volt nekem családtörténetem,
“Van egy dalmatám, Füge, nagyon okos kutya, (és gyönyörű) de az ösztöneit nehezen írja felül magától. Hogyha kap kis sajtot,
Ez egy riasztó kijelentés – az iskolák felelősségének egy újabb szintre emelése, különösen a mai társadalomban. De a katolikus iskolák