Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mit tegyünk, ha unalmasnak találjuk a szentmisét?

Barsi Balázs atya válasza saját honlapjáról.

“A katolikus liturgia a zsidó liturgia folytatása és beteljesítése, s mint ilyen szántszándékkal antieksztatikus. Az értelmünkön keresztül akar megszólítani, nem pedig az érzékeinkre vagy az érzelmeinkre akar hatni, mint az öngerjesztő, ájulásba döntő dionüszoszi kultusz. Persze egy szép oltárkép, egy díszes gregorián alleluja vagy a finom tömjénillat az érzékszerveinken keresztül is megragadja a hívő embert, de a keresztény liturgiától teljesen idegen a mesterséges felajzottság és az élményközpontúság.

 

3 Minute
Olvasnivaló

A pápa 2012-ben állást foglal Međugorje ügyében

A vizsgálóbizottság valamennyi látnokot kihallgatta a Vatikánban. XVI. Benedek pápa február 25-én fogadta a bizottság elnökét, Camillo Ruini bíborost, hogy a vizsgálat állásáról tájékozódjék.

A međugorjei jelenéseket vizsgáló nemzetközi bizottság még idén állásfoglalással zárja munkáját. 2010 elején, a testület felállításakor a vatikáni szóvivő leszögezte, hogy a bizottság nem dönt, csupán vizsgálódása eredményeit és azok alapján kialakított véleményét terjeszti a döntésre jogosult Hittani Kongregáció, majd a pápa elé.

4 Minute
Olvasnivaló

A szentatyák gondolatai a böjtről

A böjt régi adomány, a böjt az atyák kincse. Egyidős az emberiséggel. Ádám ezt az első parancsot vette: A jó és rossz tudás fájáról ne egyél (Gen 2,17.) Ez pedig, hogy „ne egyél” a böjt és a megtartóztatás parancsa.

(Nagy Szent Bazil)

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szent Ágoston a keresztény tanításról

Szent Ágoston legnagyobb jelentősége abban mutatkozik, hogy egyházatyáink közül ő jelölte meg legmaradandóbban az  ókori bölcselet  és  a  keresztény hittartalom  viszonyának pontos  határvonalait. Bölcseleti  írásaival  új  fejlődési  irányt  mutatott  az  utókornak.  Polemizáló  könyveivel  Egyházának egyik legnagyobb  védője  lett.  Dogmatikus  mélysége és  eredetisége megszerezte számára  a  „Doctor gratiae”  elnevezés  nem  múló  jelentőségét. 

 

1 Minute
Imáink

Megújuló imaélet

Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7)

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Hamis Mária-üzenet kering a világhálón

Ismét lánclevélként terjed Magyarországon egy kérés – ne dőljünk be a hamis üzeneteknek. A szerk.

Azt állítják, hogy az egyik medjugorjei látnok, Ivan Dragicevic kapta ezt a Szűzanyától, és sürgősen terjesszük, mert közel a háború. Aki ismeri a medjugorjei jelenéseket, annak rögtön feltűnik, hogy ez nem a Szűzanya stílusa, továbbá a medjugorjei üzeneteket pontosan lefordítják több nyelvre, és nem ilyen módon hozzák nyilvánosságra.

2 Minute
Imáink

Romano Guardini imája

Segíts rajtam, Uram, hogy tudjak erős lenni, amikor jön a megpróbáltatás órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé, hogy ne jajveszékeljek és

1 Minute