Még egyetlen főállású bölcselkedővel sem találkoztam, bár elfoglaltsága jó munkának tűnik. Egész nap csak ül az ember és töpreng, aztán néhanapján előrukkol valami bölcs, mélyenszántó gondolattal. Az emberek csak suttogva mernek beszélni körülötte, nehogy véletlenül megzavarják gondolkodás közben: „Pszt! Éppen elmélkedik!”

Persze a XXI. század üzleti világában egy főállású bölcsnek kevés fű terem. A ma üzletembere cselekvésorientált és eltökélt: célja, hogy gyorsan érjen el látványos és nagyszámú eredményt. És ezt persze nem megy úgy, hogy csak ücsörgünk és filozofálgatunk. „Elég a semmittevésből – csinálj végre valamit!” Nincs idő az elmélkedésre!

Valóban nincs? Biztos, hogy a „Tegyünk már valamit, bármit, még ha is rossz az” a legjobb hozzáállás a határidők, projektek és egyéb feladataink tekintetében?

Sok, úgynevezett „A típusú” vezető számára a válasz egyértelmű igen lenne. Telve ötletekkel, energiával és elszántsággal, ragaszkodnak ahhoz, hogy – lehetőleg minél nagyobb – lendületben tartsák a gépezetet. Azonban a tapasztalat arra tanít minket, hogy várakozni gyakran bölcsebb „cselekedet”, mint azonnal nekiveselkedni a feladatnak. Egy régi kollégám éleslátóan tapintott rá a lényegre: „Miért van az, hogy nem volt idő arra, hogy ezt a feladatot elsőre jól megcsináljuk, mikor van időnk arra, hogy újracsináljuk?” Egy másik barátom egy feliratot helyezett el az irodája falára az alábbi szöveggel: „Az, hogy te nem terveztél, nem jogosít fel arra, hogy engem sürgess!” Vagyis ha hajlandóak lennénk visszavenni a tempóból, és végiggondolni a dolgokat, nagyobb sikert érhetnénk el – jóval kisebb hibaszázalékkal.

Van azonban ennek a kérdésnek egy másik vetülete is. Néha – minden vágyunk és törekvésünk ellenére is – a várakozás az egyetlen lehetőség. Ezt persze nehéznek találom, mivel én természetemnél fogva türelmetlen vagyok, de visszatekintve gyakran rá kell jönnöm, hogy megérte várni. Voltak olyan idők az életemben, amikor úgy gondoltam, ideje munkahelyet váltani – és erre azonnal készen is lettem volna. Mégis, a körülmények arra kényszerítettek, hogy várjak. Amikor aztán újabb munkalehetőség adódott, legnagyobb meglepetésemre az sokkal jobb volt, mint amiről korábban álmodni mertem.

Íme, néhány dolog, amire a Biblia tanított a várakozással kapcsolatban:
Bízzál abban a Valakiben, aki ismeri az utat. Ha veszélyes terepen át vinne az utad, nem lenne a segítségedre egy olyan vezető, akinek van helyismerete? Mi nem tudjuk, milyen buktatók állnak előttünk – legyen az akár az életünk vagy a munkánk – Isten azonban igen. Ilyenkor jó, ha tudunk várni, amíg Ő kész nem lesz arra, hogy a helyes útra tereljen minket. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek könyve 3: 5-6) Vedd észre, hogy a várakozás nem feltétlenül passzivitás. Néha a helyzet azt kívánja, hogy álljuk a sarat, és maradjunk a helyünkön. Máskor megtehetjük a megfelelő lépéseket, de ilyenkor is az Úrban kell bíznunk, hogy Ő megadja majd, amire szükségünk van. „Légy csendben, és várj az ÚRra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja! … Reménykedj az ÚRban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket.” (37. Zsoltár 7, 34)

Értsd meg: a várakozás arra tanít, hogy ki tartja a kezében a dolgokat. Szeretjük azt hinni, hogy az életünket mi irányítjuk. Azonban a körülményeink gyakran túlmutatnak a hatáskörünkön, és ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy várakozunk. Ezekben a helyzetekben tanulhatjuk meg igazán, hogy Isten tartja kezében a dolgokat – és Ő pontosan tudja, mit csinál. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” (46. Zsoltár 11)

(forrás Monday Manna)

A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete

Létrehozva 2013. május 1.