Emberi erények és isteni erények
A Katolikus Egyház Katekizmusából
I. Az emberi erények ( sarkalatos erények)
1804 Az emberi erények következetes magatartásformák, állandó készségek, az értelem és az akarat állapotszerű tökéletességei, melyek a hit és az értelem szerint szabályozzák cselekedeteinket, rendezik szenvedélyeinket és cselekvésmódunkat. Az erények könnyedséget, önuralmat és örömet biztosítanak az erkölcsileg jó élethez. Erényes az, aki szabadon teszi a jót. Az erkölcsi erényeket emberi módon szerezzük meg. Az erkölcsileg jó cselekedetek gyümölcsei és csírái; minden emberi képességet fölkészítenek arra, hogy közösségre léphessenek az isteni szeretettel.
1805 Négy erénynek sarkponti szerepe van. Ezért nevezik őket sarkalatos erényeknek (a latin cardo, `sarok, amin fordul az ajtó’ szóból kardinális), és az összes többi erény köréjük csoportosul. Ezek az okosság, az igazságosság, az erősség és a mértékletesség. “És ha valaki az igazságot kedveli, fáradozásának gyümölcsei az erények: józanságot tanít ugyanis és okosságot, igazságosságot és erősséget” (Bölcs 8,7). Más neveken a Szentírás számos helyen dicséri ezeket az erényeket.
1806 Az okosság az az erény, amely a gyakorlati értelmet fölkészíti arra, hogy minden helyzetben fölismerje igazi javunkat, és annak megtételéhez megtalálja a helyes eszközöket. “Az okos vigyáz lépéseire” (Péld 14,15). “Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok” (1Pt 4,7). Az okosság a “megtehető dolgok helyes szabálya” — írja Szent Tamás Arisztotelészt követve . Az okosságot nem szabad összetéveszteni sem a félénkséggel vagy a félelemmel, sem a kétszínűséggel vagy a szimulálással. Auriga virtutum, `az erények kocsisának’ nevezzük: szabályt és mértéket szabva irányítja a többi erényeket. Az okosság vezérli közvetlenül a lelkiismeret ítéletét. Az okos ember ezt az ítéletet követve dönti el és rendezi el magatartását. Ennek az erénynek köszönhetően tudjuk tévedés nélkül alkalmazni az erkölcsi alapelveket konkrét esetekben, és győzzük le a teendő jó és a kerülendő rossz körüli kétségeket.
1807 Az igazságosság erkölcsi erény, mely erőssé és állhatatossá teszi az akaratot abban, hogy megadja Istennek és a felebarátnak, amivel tartozik nekik. Az Isten iránti igazságosság neve a “vallásosság erénye”. Az emberek iránti igazságosság készségessé tesz mindenki jogainak tiszteletben tartására, és segít az emberi kapcsolatok terén olyan összhang megteremtésében, mely előmozdítja a méltányosságot a személyek és a közjó irányában. A Szentírásban gyakran említett igaz embert gondolatainak állandó igazsága és a felebaráttal szemben tanúsított egyenes magatartása jellemzi. “Ne vedd tekintetbe a szegény személyét, és ne tiszteld a hatalmas arcát. Igazságosan ítélj felebarátodnak.” (Lev 19,15) “Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. Gondoljátok meg, nektek is van Uratok a mennyben.” (Kol 4,1)
1808 Az erősség az az erkölcsi erény, amely a nehézségek közepette biztosítja az erősséget és állhatatosságot a jó keresésében. Megerősíti az elhatározást, hogy az ember az erkölcsi életben ellenáll a kísértéseknek és legyőzi az akadályokat. Az erősség erénye készségessé tesz a félelem, még a halálfélelem legyőzésére is, segít vállalni a próbatéteket és üldöztetéseket. Megadja a bátorságot az önmegtagadásra, sőt az élet föláldozására is az igaz ügy védelmében: “Erősségem és dicséretem az Úr” (Zsolt 118,14). “A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, Én legyőztem a világot” (Jn 16,33).
1809 A mértékletesség az az erkölcsi erény, amely mérsékli az élvezetek vonzását, és készségessé tesz a kiegyensúlyozottságra a teremtett javak használatában. Biztosítja az akarat uralmát az ösztönök fölött, és a tisztesség határai között tartja a vágyakat. A mértékletes ember érzéki vágyait a jóhoz rendezi, józanul tesz különbséget, és nem erejét követi, hogy szívének ösztönös vágyai szerint cselekedjék. Az Ószövetség gyakran dicséri a mértékletességet: “Ne járj bűnös vágyaid után, és tartóztasd magad gyönyörűségeidtől ” (Sir 18,30). Az Újszövetségben ezt az erényt “mértéktartás”-nak vagy “józanság”-nak nevezik. “Éljünk józanul, igazul és jámborul ebben a világban” (Tit 2,22).
II. Az isteni erények
1813 Az isteni erények alapozzák meg, lelkesítik és határozzák meg a keresztény ember erkölcsi cselekvését. Formát adnak az összes erkölcsi erénynek, és éltetik őket. Isten önti az isteni erényeket a hívők lelkébe, hogy gyermekeiként tudjanak cselekedni és kiérdemeljék az örök életet. A Szentlélek jelenlétének és működésének zálogai az emberi képességekben. Három isteni erény van: a hit, a remény és a szeretet.
1814 A hit az az isteni erény, mellyel hiszünk Istenben és mindabban, amit nekünk mondott és kinyilatkoztatott, s amit az Egyház nekünk hinni előad, mert Isten maga az igazság. A hittel “az ember szabadon Istenre bízza teljes önmagát”. Ezért aki hisz, törekszik megismerni és megtenni Isten akaratát. “Az igaz a hitből él” (Róm 1,17). Az élő hit “a szeretet által tevékeny” (Gal 5,6).
1817 A remény az az isteni erény, amellyel bizalmunkat Krisztus ígéreteibe vetve, és nem a saját erőnkre, hanem a Szentlélek segítségére és kegyelmére támaszkodva törekszünk a mennyek országára és az örök életre mint boldogságunkra. “Tartsunk ki rendíthetetlenül reményünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette” (Zsid 10,23). A Szentlélek “bőségesen áradt ránk Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által, hogy az ő kegyelméből megigazulva az örök élet reménybeli örököseivé váljunk” (Tit 3,6–7).
1822 A szeretet az az isteni erény, amellyel Istent önmagáért mindenekfölött szeretjük, felebarátunkat pedig úgy szeretjük, mint önmagunkat, Isten szeretetéért.
Az Istennel rendezett élet erényei
(Mik. 6:8 Károli ) Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.
Az Istennel rendezett, békében és az ő kegyelmében élő ember élete, három erényen nyugszik: az igazság, az irgalmasság és az alázatosság.
1. Az igazság: Az ember, az Isten és felebarátja iránti szeretetben rendezi be saját életét. Megtartja a Tízparancsolatot, tiszteli a jogot és teljes őszinteségben, igazságosságban végzi dolgait;
2. Az irgalmasság: Az ember csakis önmagától követeli meg szigorúan az igazságot, másoktól viszont tûrelemmel elviseli az igazság megsértését. Megbocsájt mások bûneiért, imádkozik értük és bízik abban, hogy a megváltás által, mások is elnyerik Isten bocsánatát;
3. Az alázatosság: Az ember folyamatosan tudatában van kicsinységének, gyarlóságának és gyengeségének. Tudja, hogy porból lettünk és porrá válunk, tudja, hogy csakis Isten irgalma tarthat meg. Az ilyen ember nem helyezi magát senki fölé, tudván, hogy Isten az itélőbíró és neki van egyedül hatalma az embert felmagasztalni vagy megalázni.
Az erények „rövid útja”
(1Jn 2.15-16) Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból.
A világias lelkület három fő dologból áll: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége. Ezeknek ellenszere a Szent Benedek „rövid útja”, amelyet szerzetesi fogadalomként írt elő. Ez a „rövid út” három erényből áll: a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség.
1. A tisztaság: a világinak, abban az értelemben, ami fent, a 3.b.-ben lett megemlítve;
2. A szegénység: a világinak az evangéliumi szegénység, azaz ne gyûjteni vagyont (Mt 6:24-34);
3. Az engedelmesség: a világinak azt jelenti, hogy engedelmeskedik egyházi és világi előljáróinak, sőt a vele egyenlő testvéreinek, embertársainak is, kivéve a bûnt ( Zsd 13:17; 1 Pét 2:13; stb.).
A felsorolt erények, sarkalatos erények, isteni erények, az erények „rövid útja”, mind-mind a nagy parancsolat, az egyetlen parancsolat felé vezérelnek, amely a szeretet parancsolata. Az erények summája a szeretet nagy parancsolata és végső célja Isten, akivel egyesülni kívánunk.
Ima: Uram Jézus! A gazdag emberrel együtt, mélyen átérzem hiányosságaimat. Kérlek segíts, hogy követni tudjalak az erények útján. Ámen.
Lásd még: Az erények summája
Létrehozva 2022. június 26.