Olvasnivaló

Kézirat a purgatóriumról (1)

Egy szerzetesnő és egy tisztítótűzben szenvedő lélek különleges beszélgetése. A szöveg egyházi jóváhagyással rendelkezik.

1873 novemberében a franciaországi Valognes ágostonrendi kolostorában élő Marie de la Croix nővér hosszas sóhajtozásra lett figyelmes. Rémülten kérdezte, ki az, mivel nem látott senkit. Nem jött válasz, ám a sóhajtozás folytatódott. Heteken át újra meg újra hallotta.

2 Minute
Tanúságtétel

„Az életemet kaptam tőle vissza”

A közösség, amelyben életté válik az Ige

A Cenacolo cherascói házában él, két éve került a közösségbe. Gyógyulni ment, „szerelemből”, hűségből maradt. Fecske Ágival beszélgettünk.

– Mit kapott a közösségtől, és mi az, ami ott tartja?

– Az életemet kaptam tőle vissza. A hitem „gyakorlatba helyezésének” képességét, és azt, hogy tudjak igazán kérni és hálát adni. Az Úrral való erős, intenzív kapcsolatot kaptam a Cenacolótól, amely az élet, a barátság, a beszélgetések, a munka és a hűség értékeinek felismerésével is együtt járt. A közösség sok reményt, szeretetet, törődést, hitet adott. Megtanított felelősséget vállalni, konfrontálódni a dolgokkal és önmagammal, méltóságteljesnek lenni, kitartani, elfogadni másokat és magamat, helyes önkritikát gyakorolni, és ami a legfontosabb: belém nevelte a „valakivé válni akarást”.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az igazi ok, amiért utálom a szocializmust

Sok oka van annak, hogy miért utáljuk a szocializmust. A legtöbb ember gazdasági okokból gyűlöli. A szocialisták a termelési és elosztási eszközök kollektív vagy kormányzati tulajdonában és irányításában hisznek. Ezzel a magántulajdon elleni támadással számtalan embert elidegenítenek.

Az emberek a szocializmust annak kényszerítő jellege miatt is gyűlölik. A szocializmus nem hozza létre azonnal a kommunista rendszer erőszakos zsarnokságát, amely felé elkerülhetetlenül vezet. Azonban biztosítja azt a lágyabb, fojtogató zsarnokságot, amely az elhatalmasodó kormányzati intézkedések, az adózás, a lefoglalás és a szabályozás révén lehetetlenné teszi az életet az árukat és szolgáltatásokat előállító tulajdonosok számára.

10 Minute