Családvédelem

Talán igen – a házasság előtti együttélési minták

A közelmúltban számoltunk be arról, hogy a házasság előtti együttélési minták milyen módon kapcsolódnak a házasság felbomlásához a What’s the Plan? Cohabitation, engagement, and divorce [Mi a terv? Együttélés, eljegyzés és válás] című jelentésben. A jelentés a házasság előtti együttélésre vonatkozó amerikai adatokon alapul, amelyek a 2010 és 2019 közötti első házasságokra vonatkoznak. Azt találtuk, hogy azoknak, akik az eljegyzés előtt együtt éltek, lényegesen nagyobb valószínűséggel ért véget a házasságuk, mint azoknál, akik vagy nem éltek együtt a házasság előtt, vagy csak az eljegyzés után tették ezt meg.[1]

10 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Együttélés házasságkötés előtt?

Amerikai püspökök jegyesekhez írt levele

Németországhoz hasonlóan az Egyesült Államokban is elterjedt a házasságkötés előtti együttélés, mint választott életforma.

Pennsylvania szövetségi állam katolikus püspökei 1999-ben megfogalmaztak egy levelet egyházi házasság előtt álló párok számára, amelyben nyíltan és egyértelműen megvilágítják azokat az érveket, amelyek látszólag a fiatalok “próbaházassága” mellett szólnak, valamint állást foglalnak a katolikus erkölcsi tanítás mellett. Elgondolkoztató dokumentum!

21 Minute
Családvédelem

Tíz megállapítás az élettársi kapcsolatokról

Tíz tény, amely igazolja, hogy az együttélés a férfinak rossz, a nőnek rosszabb, a gyermek számára pedig tragikus.

Az alábbi adatokat A. Patrick Schneider, a Harvard Egyetem doktora közölte a New Oxford Review-ban. Az USA-beli helyzetet feltáró cikk, illetve a megállapításokat alátámasztó hivatkozások a LifeSite News.Com oldalon olvashatóak.

5 Minute
Családvédelem

Az együttélés különböző formái a gyakorlatban

A kép szövege:

AZ EGYÜTTÉLÉS TESZTJE
A. A pohár félig tele van.
B. A pohár félig üres.
C. A pohárból ki kell önteni a tartalmát, el kell mosni, el kell törölgetni, és a helyére rakni, te neandervölgyi!!!)

Ebben az írásban az együttélés különböző gyakorlati formáit tárgyalom. Először azt szeretném megnézni, hogy az együttélés helyettesíti-e a házasságot, vagy egyszerűen ez a házasság előtti leggyakoribb lépés.

15 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne kényszerítsék arra a társadalmat, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését!

Az egyház azt kéri az LMBTQ személyektől és az őket képviselő egyesületektől, hogy ne kényszerítsék a társadalmat arra, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését. Ahogyan a színtévesztők sem várják el, hogy a kéket ezentúl kéknek és zöldnek is lehessen nevezni, és e két „megközelítést” mostantól a társadalom egyenértékűnek tekintse – fogalmaz Székely János szombathelyi püspök a Vasárnap.hu megkeresésére küldött írásában, amelyben a hvg.hu által megszólaltatott, önmagukat kereszténynek valló homoszexuálisok és szervezeteik kijelentéseire reagált. A püspök gondolatait az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

6 Minute