Címke: dr. Barsi Balázs
A jelen élet felszínességéből le kell szállni a mélybe
Évekkel ezelőtt egy orosz filozófusnő, Tatjana Goricseva művét olvastam. Elgondolkodtató, hogy az emlékezet rostáján mi az, ami fennakad, hiszen hosszú évek távlatából is az Istenről beszélni veszélyes című írásának egy részlete elevenen él bennem. A hívő orosz ember – szemben a féktelen szabadságvágyában elvallástalanodó nyugatival – azért, hogy lelki vigasztalást, megerősítést kapjon – írja Goricseva –, képes volt üldöztetések és megfélemlítések közepette, viszontagságos körülmények ellenére is útnak indulni, és sokszor étlen-szomjan, az életét kockáztatva felkeresni azokat a sztareceket, akikről hitte, hogy az Isten szavát teszik hallhatóvá abban a könyörtelen világban.
A Húsvét öröme
Húsvétvasárnap, A-év
2020, a koronavírus idején, karanténban
Az Örömhír végtelen gazdagságából öt húsvéti nézőpontot szeretnék elétek tárni:
Lelkigyakorlat Dr. Barsi Balázs atyával
A szekszárdi Első Szeretet Közösség jóvoltából részt vehettünk Balázs atya lelkigyakorlatán Sümegen. Balázs atya engedélyezte a tanítások közreadását, így négy tanítása meghallgatható az alábbi linkekre történő kattintással.
És elmondtuk Jézus történetét (2017)
Barsi Balázs atya 2017. május 7-i homiliája (a Mária Rádió felvétele)
Barsi Balázs atya a liturgikus zenéről
Az elmúlt hetekben a Facebookon élénk eszmecsere zajlott a liturgikus zenéről, és ott Balázs atya neve is szóba került. Kérésére az alábbiakban közzétesszük az erre vonatkozó reflexióját.
Bucsy Leventének, Försönits Andrásnak minden olvasónak és kommentelőnek
Először is: tisztelettel kérem, hogy ha valamihez hozzászólunk, akkor érveket hozzunk, ne pedig a hozzászóló partnert minősítsük. Minden, a beszélgető partnert minősítő jelző csak arra utal, hogy az igazi érvekből kifogyott az illető.
Az igazság szabaddá tesz (2014)
Balázs atya 15 perces tanítása az adventi időszak alatt hangzott el. A Mária Rádió felvétele (2014. január 28.). Köszönet Laci
Bevezetés a megtestesülés misztériumába
Barsi Balázs atya december 1-i tanítása Budapesten. A Bonum TV felvétele.
Barsi Balázs atya magyarázata a régi rítusú szentmiséhez
Forrás: gloria.tv
A hiszekegyről (2011)
Balázs atya szól a karácsonyi időszakról, majd egyik legszebb imánkről ad tanítást.
Soha ne szégyelljétek, hogy misére jártok, és gyóntok!
– Testvéreim, soha ne szégyelljétek, hogy misére jártok, és gyóntok! – buzdította a hitélet vállalására hallgatóságát Barsi Balázs. A magyarországi Ferenc-rendi testvér, a sümegi rendház vezetője háromnapos lelkigyakorlatot tart vidékünkön, méghozzá a szatmári, nagykárolyi és máramarosi főesperességek papságának, esténként pedig a kaplonyi Szent Antal-templomban a híveknek.
Szentség
Sümeg, 1999. dec. 19. (Advent 4. vasárnap)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Lelkigyakorlatozó testvéreinkkel tegnapi imádságunkat úgy fejeztük be: add, hogy lássuk, amit tennünk kell, és azt végre is hajtsuk kegyelmeddel. De ha nem látjuk, hogy mit kell tennünk, hogyan hajtanánk végre? Mi az, amit tennünk kell, amit látnunk kell? A szentség útjának választása! De hogyha ezt nem látjuk, akkor hogyan tudnánk életünket megszentelni? Csak az Isten kegyelmével.