Globális erőfeszítés az eugenikus „babagyárak” felszámolására
ENSZ, július 17. (C-Fam) Több ország kormánya nemrég aláírta azt a politikai nyilatkozatot, amely a béranyaságra vonatkozó nemzetközi moratóriumot szorgalmazza,
ENSZ, július 17. (C-Fam) Több ország kormánya nemrég aláírta azt a politikai nyilatkozatot, amely a béranyaságra vonatkozó nemzetközi moratóriumot szorgalmazza,
Bevallom, nem számítottam arra, hogy az in vitro (mesterséges) megtermékenyítés (IVF) fontos téma lesz ezen a választáson, nem is beszélve
2024. április 8-án a Hittani Dikasztérium, élén Víctor Manuel Fernández bíborossal, Ferenc pápa „ex audientia” jóváhagyásával közzétette a Dignitas infinita
Dave Rubin, a BlazeTV konzervatív csatorna népszerű szakértője nemrégiben bejelentette, hogy ő és „férje”, David Janet béranyaság által tettek szert két gyermekre. Amikor láttam, hogy még néhány hívő keresztény is megünnepelte ezt a hírt, tudtam, hogy itt az ideje a zsigeri ellenőrzésnek. Helyezzük a hitet és az értelmet az asztalra, és nézzük meg, hány halálos bűnt követnek el, amikor „házas” homoszexuális férfiak bérlik a béranyák méhét, hogy saját maguknak szerezzenek gyermeket.
Én legalább tízet számoltam.