XIV. Leó nem említi Krisztust Assisiben
(LifeSiteNews) — Az assisi nemzetközi ökumenikus találkozón elhangzott, rögzített beszédében XIV. Leo pápa kijelentette, hogy a „békének” az ember „vezérlőcsillagának”
(LifeSiteNews) — Az assisi nemzetközi ökumenikus találkozón elhangzott, rögzített beszédében XIV. Leo pápa kijelentette, hogy a „békének” az ember „vezérlőcsillagának”
Assisi, 1986
Egy soha eddig nem volt esemény zajlott le 1986. október 27.-én Assisiben: egy rendkívüli, soha eddig nem volt, nagy visszhangot kiváltó esemény – egy „világtalálkozó a békéért”.
Hiszen a világon mindenki békére vágyik, és ha ez a béke imádsággal valóban megszerezhető, miért ne lenne egy ilyen találkozó csodálatos dolog? Ezért talált II. János Pál pápa – már 1986 januárjában a keresztények egységéért tartott imahét záróbeszédében elhangzott keresztényeknek és nem-keresztényeknek egyaránt szóló – meghívása egy Assisiben tartandó imatalálkozóra nyitott fülekre.
BUDAPEST, 1942 (részlet)
Megkapja a szent sebhelyeket.
Ferenc, ez az angyali férfiú, szokása szerint mindenha (minden időben, folytonosan) jót cselekedett, s mint az ég angyalai Jákob létráján, hol az Isten felé emelkedett, hol a felebaráthoz szállt. Idejét megtanulta okosan úgy érdemesíteni, hogy részben felebarátai javának, részben a szemlélődés nyugodt elragadtatásainak szentelte. A helyek és idők körülményeinek megfelelően majd mások lelki üdvösségének gondozásába merült, majd a sokaság nyugtalanításaiból kiszakaszkodva a magány rejtekébe vonult, hogy a nyugalom helyén szabadon foglalkozhassék Istennel és letörölje lelkéről a port, ami esetleg az emberekkel való együttlét során reátapadt.