Tanúságtétel

Túlcsordult benne a szeretet

„Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a)

Szemem sarkából láttam, hogy kissé távolabb valami elsuhan. Valaki fel-le szaladgált az oldalhajóban. Örömteli hangok töltötték meg a templomot húsvétvasárnap reggel, ahogy a megváltást dicsőítő éneket énekeltük. Próbáltam az ének szövegére koncentrálni, de a figyelmemet mindegyre elvonta a rohangáló fiú. Kérdőn néztem a mellettem ülőre, remélve, hogy magyarázatot kapok.

4 Minute
Néznivaló

Placid atya platinamisés

A 98 éves Olofsson Placid atya április 22-én ünnepelte papszentelésének 75. évfordulóját, platinamiséjét a pannonhalmi bazilikában tartotta. Előző születésnapja alkalmából

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Közömbösség

Néhány hónappal ezelőtt éppen fogat mostam és lefekvéshez készülődtem úgy hajlani 1 óra körül, amikor hallottam a rádióban valamit, ami eléggé nyugtalanított ahhoz, hogy az éjszaka hátralevő részében ébren tartson. (Utoljára hallgatok rádiót lefekvés előtt.) Egy nyugtalanító riport volt arról, hogy miként talált meg a rendőrség még egy testet Long Island-en ezzel hatodik gyilkossági áldozatként azonosítva a szomszédságban.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten és emberszeretet

Ha valamely teremtmény iránt való szeretet és hajlam tisztán szellemi és Istenben van a forrása, akkor ezen szeretet növekedésével együtt növekszik az Isten iránt való szeretet is, és minél többször gondol az ember a teremtményekre, annál többször gondol Istenre is és örömét találja benne. Az egyik lépést tart a másikkal a növekedésben.

1 Minute
Olvasnivaló

Jegyesfotózás

Néhány héttel ezelőtt jegyesfotózáson vettünk részt. Ez arra hivatott, hogy ismerkedjünk egy kicsit a helyzettel, amikor fényképeznek, illetve a fotóssal is (bár esetünkben ez nem állt fenn, mert ő jó barátunk).

Nagyon érdekes élmény volt számomra, holott nem tartott sokáig, és nem is igazán vártam, fáradt voltam aznap és úgy éreztem, lenne éppen jobb dolgom is… de már aznap este elgondolkodtatott az esemény.

3 Minute
Olvasnivaló

Nélküled csak üres sír van

Szentlélek, nélküled nincs élet és nincs feltámadás; de nélküled nincs igehirdetés és lelki feltámadás, azaz a feltámadásba vetett hit sem.

Nélküled csak üres sír van, üres szavak, üres formák és üres élet; üres múlt, üres jelen, még üresebb jövő, és félelmetesen üres örökkévalóság.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2014. március

Tematizálás.Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! Nem csekély szenvedés az aggodalom. A szenvedés krisztusi módon való kezelése kétirányú. Egyrészt kérhetem annak enyhülését, vagy akár teljes megszűnését, másrészt annak türelmes, beletörődő elviselésével átélhetem magamban is Urunk értünk vállalt gyötrelmeit.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A gyógyulás legfontosabb tényezője

Az életben gyakran azt látjuk, hogy a traumák gyakran nem okoznak sérüléseket vagy nem olyan súlyosakat, mint ahogyan azt a pszichológiai elméletek alapján várni lehetne.
A sérülések történetének ugyanis mindig van még egy nagyon fontos szereplője, akivel a pszichológia elméletek nem szoktak számolni: Isten.
1 Minute