Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Próféta és tanító

(Földesi Barnabás festőművész barátom írását teszem közzé a prófétai és tanítói szereppel kapcsolatban. Az alábbi gondolatmenetet először másfél éve egy levélváltásban küldte át nekem több részletben. Számomra annyira megvilágosító erejű volt, hogy arra bíztattam, fogalmazza át egy önálló cikké, amit vendégposztként közzé adhatok. A cikk mostanra született meg, de a tartalma azonos a másfél évvel ezelőtti eredetivel. Aki követi az evangéliumi világon belüli mozgásokat, számos ponton kifejezetten prófétainak fogja találni a Barnabás által leírtakat. Nagyon fontos és időszerű írás. Mivel a leírt mintázat nem kortól függő, a gondolatmenet szerintem időtálló is lesz.)

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Bízz Isten vezetésében, nem számít, hogy mi az!

Amikor Larry vezérigazgató volt egy informatikai cégnél, valaki indokolatlan keresetet nyújtott be a bíróságon a cég ellen. Menetközben, annak ellenére, hogy Larry cége ártatlan volt mindennemű szabálysértésben, sok ember sürgette, hogy rendezze a pert. Azt állították, hogy a védelem előkészítésének költsége – még olyan esetben is, ha ártatlan vagy – valamint az előkészítéséhez szükséges idő miatt, a peren kívüli megegyezés a legracionálisabb megoldás. 

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A pán-amazóniai szinódussal szemben figyelmeztetik bíborostársaikat a dubia bíborosok

Levelet írt az amerikai Raymond Burke bíboros (a kezdőképen jobbra) és a német Walter Brandmüller bíboros (a kezdőképen balra), a dubia bíborosok két még élő tagja a bíborosi kollégium tagjainak, amiben aggodalmukat fejezik ki a bíborostársaik felé a készülő pán-amazóniai szinódus munkadokumentumában foglaltak miatt.

3 Minute
Olvasnivaló

Nincs még egy olyan hely, mint Medjugorje

„Abban az időben, amikor [Ratzinger kardinális] a Hittani Kongregáció vezetője volt, nagyon óvatosan viselkedett és megtartotta ezt a hozzáállást. Először 1981-ben voltam Medjugorjé-ben, de rögtön utána elmentem hozzá, hogy tájékoztassam” – mondta Gabriele Amorth atya a Globus horvát hírmagazinnak (ld. a hírlevél 13. oldalán, a szerk.) 2013-ban.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne kényszerítsék arra a társadalmat, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését!

Az egyház azt kéri az LMBTQ személyektől és az őket képviselő egyesületektől, hogy ne kényszerítsék a társadalmat arra, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését. Ahogyan a színtévesztők sem várják el, hogy a kéket ezentúl kéknek és zöldnek is lehessen nevezni, és e két „megközelítést” mostantól a társadalom egyenértékűnek tekintse – fogalmaz Székely János szombathelyi püspök a Vasárnap.hu megkeresésére küldött írásában, amelyben a hvg.hu által megszólaltatott, önmagukat kereszténynek valló homoszexuálisok és szervezeteik kijelentéseire reagált. A püspök gondolatait az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

6 Minute
Olvasnivaló

„Európában az ateista is keresztény”

„Európában az ateista is keresztény” – a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as évadának tekintélyes műsorkalendáriumában ezzel a megállapítással kezdi köszöntőjét az intézmény főigazgatója, Ókovács Szilveszter. A Magyar Kurír által készített beszélgetésben a főigazgató beszámol a bemutatásra kerülő darabokról, amelyek a keresztény gondolatiság köré csoportosulnak.

3 Minute
Imáink

Családapa imája

Mennyei Atyám! Te úgy rendelted,
hogy családot alapítsak.
Engedd fölismernem az igazán keresztény
család értelmét és feladatát.
Kérlek, állj mellettem, hogy családomat
isteni tetszésed szerint helyesen vezethessem,
és enyéimnek mindenkor és mindenben
a legjobb példával szolgálhassak.
1 Minute