Vatikáni dokumentumok

Az Egyház utolsó próbatétele

675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a „gonoszság misztériumát” egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641]

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Katolikus Egyház elveszítette a Szent iránti érzékét (3)

Miért gondolja, hogy egyre több fiatal vonzódik a hagyományos liturgiához / a rendkívüli formához?

Nem hiszem, hanem látom, szemtanúja vagyok. Fiatalok biztosítottak arról, hogy teljes mértékben a „rendkívüli formát” részesítik előnyben, ami jobban nevelő hatású, és jobban ragaszkodik Isten elsőbbségéhez és központi helyéhez, a csendhez, a szent és isteni transzcendenciához. De mindenekelőtt, hogyan is érthetjük meg, hogyan ne lepődjünk és döbbenjünk meg azon, hogy ami tegnap még szabály volt, ma már tiltott? Nem igaz-e, hogy a rendkívüli forma megtiltása vagy gyanúba keveredése csak a mi fuldoklásunkat és spirituális halálunkat kívánó démontól eredhet?

14 Minute
Életvédelem

Jövő héten kiújul a harc az abortuszjog körül

Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA), Dánia és Kenya szervezésben jövő héten Nairobiban szervez csúcstalálkozót. A Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferencia (ICPD) Akcióprogramja lesz terítéken, újfajta megközelítéssel. Mivel az abortuszjogot nem tudták 25 évvel ezelőtt elfogadtatni az ENSZ ülésén, és azóta sem tudta ezt a lépést kikényszeríteni a radikális feminista lobbi és az ahhoz kapcsolódó, reproduktív jogokért küzdő LMBT csoportosulás, most új módszerekhez folyamodnak. 

Előre gyártott ígérvényt íratnak alá az országokkal. Mindenkitől elvárják, hogy köteleződjön el az abortusz mellett, akkor is, ha nem ért vele egyet. Ez ugyanis nem egy egyszerű nyilatkozat, de nem is ér fel egy ENSZ tárgyalás során kialakított egyezménnyel: a kettő közötti képződmény, ami ha utat talál az ENSZ rendszerében, hivatkozási alap lesz az „abortuszjog” megteremtésére, az abortusz emberi jogként való feltüntetésére. 

2 Minute
Családvédelem

A szülők nem számíthatnak a politikusokra a gender ideológia elleni küzdelemben

Ideje cselekedni

2019. október 18. (LifeSiteNews) – Ahogy a szexuális forradalom közelít a teljes győzelemhez a Nyugaton, a kulturális háborúk legutóbbi csataterén a gyermekkor gyarmatosítása kezd a középpontba kerülni. Az elmúlt néhány évben az LMBT mozgalom és szövetségeseik óriási erőfeszítéseket tettek a politikában, a médiában és a szórakoztatóiparban annak érdekében, hogy elkezdjék bemutatni ideológiájuk alapelveit a fiatalabb és még fiatalabb gyermekek számára. Azokat, akik ellenzik ezt, magától értetődően bigottnak nevezik.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Liturgikus – nem liturgikus

Liturgiának, a szó szabatos teológiai értelmében, az Egyház HIVATALOS istentiszteletét nevezzük. (A keleti szóhasználat még szorosabb, a gyakorlatban kizárólag az Eucharisztiát nevezik liturgiának. Én csak a latin rítusról szólok, mert a többihez nem sokat értek.)

Megjegyzem még, hogy a latin szövegek nem a HIVATALOS, hanem a NYILVÁNOS szót szokták használni: oratio publica. Szemben a magán-istentisztelettel (oratio privata). De a nyilvános itt hivatalosat jelent: ha egy pap egyedül misézik a börtönben, az nyilvános istentisztelet, ha ezrek ujjonganak egy karizmatikus imaösszejövetelen, az magán-istentisztelet. Ne engem szidjatok, ez a hivatalos terminológia. Tankönyvek és főképp hivatalos egyházi dokumentumok ezt használják.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Katolikus Egyház elveszítette a Szent iránti érzékét (2)

Hogyan egészíti ki ez a könyv az előző két kötetet (Isten vagy a semmi, A csend ereje)? Ez mit ad ahhoz a kettőhöz?

Az Isten vagy a semmi könyvben meg akartam köszönni Istennek, hogy beavatkozott az életembe. Azt szeretném, hogy sikerüljön Istent életünk, gondolataink, tetteink középpontjába helyezni, az egyetlen helyre, amit el kell elfoglalnia, hogy keresztény utazásunk keringeni tudjon ezen szikla körül, amelyre minden ember alapozza és építi saját magát, „elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére” (ld Ef 4,13).

12 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Katolikus Egyház elveszítette a Szent iránti érzékét (1)

Sarah bíboros segélykiáltása – Exkluzív interjú az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusával

Robert Sarah bíboros azt mondta, hogy a pán-amazóniai régió püspökeinek szinódusa, mely a püspökök regionális gyűlése, nem az a fórum, ahol meg kell vitatni a papi cölibátust – ez a téma „elviselhetetlen” a modern világ számára, mert „néhány nyugati már nem tolerálja a kereszt botrányát.”

10 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A túlzott önfontosság veszélyei

 

Brian, a vejem, egy közös ismerősünkkel találkozott, aki korábban pénzügyi igazgatóként dolgozott egy jólismert, részvényeket értékesítő cégnél. Amikor megkérdeztem, hogy milyen volt a találkozó, Brian azt mondta: „egy olyan gondolatot osztott meg, amit soha nem fogok elfelejteni: ‘soha nem vagy annyira fontos, mint gondolod.’”

Ez az idősebb, bölcsebb üzletember, aki megosztotta Briannel éleslátását, egyszerre volt mély és segítő. Ez a vezető tudta jól, hogy milyen jelentős hatalmat és kiemelkedést birtokolni. Ugyanakkor, a saját bőrén tanulta meg, hogy milyen mulandó tud lenni a befolyás és presztízs. Minden figyelmeztetés nélkül egy pillanat alatt elillanhat.

4 Minute
Életvédelem

Egy szülész tanúságtétele az abortusz ellen

Dr. Antony Levatinót tanúként hallgatják meg a Planned Parenthood (abortuszklinika) orvosi eljárásaival kapcsolatban.A klinika erős támadások kereszttüzébe került, miután videók láttak napvilágot a maggzati szövetek értékesítéséről kutatók számára.Dr. Levatino szakértői tanúságtételét 2015-ben tette a Képviselőház Igazságügyi Bizottsága előtt.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

„Kérlek Szentatya, érts meg minket!”

November 4-én interjút adott a LifeSiteNews katolikus életvédő oldalnak Alexander Tschugguel, aki másokkal együtt eltávolította és a Tevere folyóba dobta azokat a pogány „Pachamama” („Földanya”) szobrokat, amelyeket a pán-amazóniai szinódus alatt a római Santa Maria in Traspontina templomban és egyes szinódusi rendezvényeken is szertartásos célokra használtak. Az interjúban szóba került az is, mit gondol a huszonhat éves bécsi fiatal arról a gesztusról, hogy Ferenc pápa bocsánatot kért a nevükben a tettükért. Az alábbiakban a fiatalember válaszát közöljük.

2 Minute
Életvédelem

Az Evangelikál Csoport 22 pontos nyilatkozatot tett közzé az abortuszról

A következő nyilatkozatot különféle felekezetű keresztények fogalmazták meg, hogy artikulálják a terhességmegszakítással/abortusszal kapcsolatos történelmi keresztény nézetet, és hogy utat mutassanak e mostani kor keresztényei és nem keresztényei számára:

1. Megvalljuk, hogy mivel Isten az ember Teremtője és a bűnbe jutott emberiség Megváltója (lásd 1Móz 1,27;  Mal 2,10a;  ApCsel 17,26;  Kol 1,16;  Jel 4,11;  Ézs 45,21k;  Ef 1,7;  Kol 1,13k), az emberi élet Isten tulajdona. Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az ember méltósága ebben áll, és azt nem közmegegyezéssel teremtjük.

6 Minute