Az imádság hatalma
Isten az imádság ajándékával kimondhatatlanul nagy lehetőséget és kiváltságot adott az ember kezébe. Ő, a mindenható Isten egyértelmű ígéretei által kötelezte magát arra, hogy kéréseinknek megfelelően fog cselekedni velünk, amennyiben hittel és a Jézus nevében imádkozunk. „Imádkozzatok!” felhívásával az Úr egy megbízást adott számunkra, és egyúttal ígéretet is, amit Ő egészen biztosan beteljesít, ha bizalomteli hittel Őelé járulunk.
Négy kötelék, amit el kell vágnunk a házasságunk érdekében
Don Meredith saját házassága és lelkigondozói munkája alapján fogalmazott meg négy nagyon fontos területet, melyekben le kell válnunk a szüleinkről, különben a házasságunkat sodorjuk veszélybe.
Gazdag szülők és egyéb társadalmi előnyök
Ez a ránk váró örökség tudatos vagy tudat alatti várása, vagy a pillanatnyi anyagi vagy társadalmi előnyöktől való függés, ami odáig mehet, hogy a házaspár nem ismeri el saját anyagi vagy társadalmi függetlenségét. A férj megengedi anyjának, hogy feleségét kritizálja, mert nem akarja veszélyeztetni szüleivel való kapcsolatát. Vannak házaspárok, akik túl sok időt töltenek szüleik otthonában társadalmi vagy anyagi előnyökért, s ez odáig fajulhat, hogy az új kapcsolat fejlődését akadályozza, és elégedetlenek lesznek saját anyagi helyzetükkel.
A lélekkeresztség és a bérmálás kapcsolata
A lélekkeresztség szó valóban zavaró lehet, mert könnyen félreérthető, vagy egyéb szekták fogalmaival összekeverhető. Lehetséges az is, hogy új fogalmat kellene bevezetnünk arra, amit mi katolikusok lélekkeresztség (Baptism with the Holy Spirit) alatt értünk, azonban egyenlőre elég magyarázattal ellátni a fogalmat, hogy jól értsük miről is van szó.
Harry Potter kritika
Kedves Testvérek!
J. K. Rowling írónő Harry Potter sorozata első három kötetének elolvasása után úgy éreztük, érdemes kiemelni egy s mást ebből a döbbenetes olvasmányból azok kedvéért, akiknek nincs idejük elolvasni, vagy – ami a jobbik eset – még nem adták a gyermekük kezébe. Az idézetek önmagukért beszélnek.
A történet főhőse egy tizenegy éves fiú, aki rádöbben, hogy varázslói képességekkel rendelkezik. A színhely egy boszorkány- és varázslóképző iskola. (Bővebben ld. Gál Péter: Harry Potter-láz – kinek jó? (Új Ember, 2001. január 21.)
A Papp válaszol: elvált emberek, elhanyagolt emberek, Krisztus utolsó szava
Renáta (Békés)
Sajnos több közelebbi rokonnak és barátnak jutott zátonyra a házassága és most próbálnak új párral új életet kezdeni. Nagyon nehéz ehhez viszonyulnunk, mert egyfelől szeretem a személyt, de nem értek azzal egyet amit csinál. Másfelől, ha az új társát nem szeretjük/nem fogadjuk el, akkor őt se. Mi lehet az Istennek tetsző hozzáállás?
Az Isteni Irgalmasság és annak helyes értelmezése – nekünk, magyaroknak
A mai napon több téma is elénk kerül: Isteni Irgalmasság, Szent Korona, Szent Mihály, engesztelés. A sok téma, a különböző dolgok összefüggésben vannak egymással, mindaz, amiről ma szó lesz, beletartozik Isten Tervébe. Nem különálló témákról, hanem szervesen egymásba kapaszkodó területekről van szó, Isten Irgalmas vezetésének területeiről.
Akkor megjelent Jézus… bár az ajtók zárva voltak…
Húsvétvasárnapi körmenet az Eucharisztiával az Országúti Ferences Plébánián – 2021-ben is
Egy üdvözlendő vatikáni utasítás
A Hittani Kongregáció Hivatala – Ferenc pápa kifejezett hozzájárulásával – utasítást adott ki, amely kimondja, hogy az Egyház nem hagyhatja jóvá a homoszexuális kapcsolatok, partnerségek vagy más szövetségek megáldását. Tekintettel néhány befolyásos katolikus kör, köztük neves német püspökök nyomására, ez egy nagyon üdvözlendő nyilatkozat volt. Azonban lehet, hogy egy olyan időszakban jött, amikor a katolikus lakosság nagy része ezt úgy fogja tekinteni, mint csak egy újabb irreleváns szexuális nyilatkozatot.
Hogyan köti le a tradicionális mise öt érzékszervünket
A mise varázsa
A tizenkilencedik században Frederick Faber atya híres mondása volt, hogy a mise „a legszebb dolog a mennynek ezen az oldalán.” Mivel minden szentmise a Kálvária újra-bemutatása és az oltár az a hely, ahol ég és föld találkozik, érthető hogy miért nevezte Szent Peter Julian Eymard a szentáldozást a „vallás legszentebb cselekedetének”. Értjük, hogy mindez igaz, csoda-e, hogy egyre több a hívő keresi azt a liturgiát, amely arra törekszik, hogy helyreállítsa a szent értelmét?
Medjugorje eddigi gyümölcsei
Átlagosan évente egymillió szentostyát vettek magukhoz az áldozók Medjugorjéban az elmúlt harminc évben.
Több mint 500 ember állítja, hogy gyógyíthatatlan vagy végső stádiumban levő betegségéből meggyógyult Medjugorjéban.
Körülbelül ugyanannyi pap vallja, hogy itt kapta hivatását.
Önmagunk felajánlása Jézus Krisztus Legdrágább Vérének
Dicsőség Jézusnak és Máriának! Örökkön örökké!
Önmagunkat Jézus Krisztus Legdrágább Vérének felajánlani nem új keletű a Katolikus Egyházban. Ez a cselekedet egyidős az első Nagycsütörtökkel, mikor Jézus Krisztus megalapította a papságot és az Oltáriszentséget. A következő szavakat szenvedésének előestéjén mondta az Úr: „Kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”
Kovács István: Feltámadás
Nem őriz Tégedtizenkét apostolVan aki félvan aki harminc pénzt kapottA katonafegyverétpáncélját nyújtja felédOltsd magadrahogy fölizzonbordáid közt a lándzsaHajnali városHasadt falakTömjén-nehéz
Húsvét titka (2005)
(színes, magyar ismeretterjesztő film, 23 perc) Rendező: Zsigmond Dezső A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó híres festmények, szobrok, versek és zene.