Gabriele Amorth atya két évtizede szolgál a római egyházmegye exorcistájaként (2016-ban meghalt).
A nagyváradi Ihtys Kiadó gondozásában jelent meg könyve a fenti címmel. Hálás köszönet a Kiadónak az engedélyért, hogy idézhetünk néhány imát ebből a könyvből. (A szerk.)
Ez egy rövid, határozott poszt lesz, utána viszont szeretnék egy időre eltávolodni a közéletet uraló LMBTQ-témától. Szombaton Magyarországon is láthatóvá tette magát a – nálunk még parányi, nyugaton már mindenre rákenődött – szivárványos „kereszténység”. Egy ismert lelkész üdvözletét és áldását küldte a Pride résztvevőinek. Egy ismert politikus magát váratlanul kereszténynek nevezve szólalt fel a Pride-on, és azt mondta: éppen keresztény hite miatt teszi ezt. A homoszexualitást, transzneműséget és más szexuális céltévesztettségeket ünneplő Pride így lett keresztény esemény is. Tőlünk nyugatra ez már általános, nálunk egy nagyon rossz folyamat kezdete.
Ez az eucharisztikus csoda a betániai Mária-jelenések helyén történt, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, 1991-ben. Otty Ossa atya, a Mária-jelenés helyének vezetője a szabadban található kápolnában a grotta mellett misézett, a kezében levő átváltoztatott ostya vérezni kezdett. Ő maga így számol be erről:
Jézustól származik a sokat idézett mondás: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32). Huszonegyedik századi kultúránk ilyenkor valamiféle belső igazságra gondol. Olyasmire, hogy ha megismerjük igazi belső valónkat és felvállaljuk azt, szabadok leszünk. A coming out történetek pontosan erről szólnak. Egy embertársunk előjön azzal, amit belső igazságának tart, és azonosul azzal. Hány és hány ilyen vallomást hallottunk már: „Egy ideig megpróbáltam az lenni, aki nem vagyok, annak látszani, ami nem vagyok, míg egy nap rájöttem, hogy ez engem csak gúzsba köt. Eldöntöttem, hogy nem fogok többé hazugságban élni. Felvállaltam valódi énemet, nem hazudtam többé magamnak és másoknak. Azóta szabad vagyok.”
Történetekkel nemigen lehet vitatkozni, de akkor különösen nem, ha elfogadjuk a tézist, hogy az igazság az, ami belül van.
A következő szint az ördögi megszállottság. Az ördögi megszállottság az, amikor pszichológiailag megtámadják a személyt, azaz olyan mértékben ostromolják a képzeletüket, hogy a személy nem tud „a dobozon kívül” gondolkodni, vagyis nem tud a félelemen, a vágyon vagy a haragon kívül gondolkodni.
Heródes népének korlátlan ura, akinek adatott minden hatalom népe felett itt a Földön. Heródes maga a törvény. Sőt, ha akarja, átírja azt, hisz neki adatott minden hatalom a népe fölött a Földön. A hagyomány őrzője? Heródes szerint ő maga a hagyomány. Mostantól el lehet venni a testvérem feleségét is akár, mert én megtehetem, mert nekem adatott minden hatalom a népem fölött itt a Földön. Heródest elbűvöli a világ tánca: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked!” Minden árat megér, hogy téged birtokoljalak. Heródes a király Isten kegyelméből. Övé a törvény, övé a hagyomány, övé a múlt és ő a jövő, övé a gazdagság, övé a hivatal, a sereg, a paloták, övé a Szent Város, övé a tested és a lelked.
„Amit leszűrtem a rendelkezésemre álló (gyors kutakodas alapján összeszedett) információkból:
– Bizonyított természettudomanyos alapja nincs, feltételezések és nem konvencionális tudományos fogalomhasználat annál inkább (pl. villamos-mágneses erőterek).
– Konkrét mérésekre hivatkoznak, de a forrás, illetve adatok megadása hiányzik.
Szüksége van-e a világnak még egy cikkre akaratos katolikus politikusokról és az eucharisztikus botrányról, amihez ők és bűnrészes püspökeik adnak alapot? Attól függ. Az állhatatosság opcionális, ha az üdvösség opcionális. Az ember nem hagyja abba a serpenyő ütögetését a kanállal, miközben a medve még mindig bent van a konyhában.
Szentek és szörnyek között sétálunk. Ilyenek a napjaink, melyekkel meg vagyunk áldva. Végső naivitás vagy tagadás a mi korunkban úgy élni és elfeledkezni a tényről, hogy a csatatéren sétálunk. Az ilyen feledékenység nagyon tetszik a sötétség hatalmának. Amikor a fegyvertelenek a csatatérre kóborolnak, nem kell ellenállniuk; kellő időben elesnek.
„Egy sakkozó fejben mindig pár lépéssel előrébb jár” – emlékeztetett apám, amikor gyerekként homlokráncolva ültem a fekete-fehér tábla felett. A játék terén ugyan nem sikerült hasznosítanom a tanácsát, ám az élet számos más területén fontos útravalónak bizonyult. Megtanított előregondolni, eseményeket és történéseket nem különálló, izolált lépésként, hanem egy lépéssorozat részeként értelmezni. Minden előtt van valami és minden után következik valami más: akár egy lépcső fokai.
A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni, utóbbira Bocsa József atya tett kísérletet A szellemek megkülönböztetése című munkájában.
A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak – megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet.
Dr. Székely János gondolatai a család körüli vitához
Gyakran megtörténik, amikor egy-egy családot meglátogatok, hogy a férj és a feleség átölelik, átkarolják egymást.
Ilyenkor a gyermekek sok esetben odaszaladnak, és ők is átkarolják a szüleiket, annyira boldogok. Ők is részesedni akarnak a szétáradó szeretetből, ebből a kristálytiszta forrásból. Ezt a forrást szeretnénk megőrizni a következő nemzedékek számára is tisztának, életadónak.
Ma a spirituális hadviselés szintjeiről akarunk beszélni, és különböző szintek vannak. Ez néhány dolgot jelent azon felül, hogy mindannyiunkat besoroztak erre a hadviselésre, mind ott vagyunk. Az emberek, a papok gyakran mondják nekem: “atyám, tudod, hogy tényleg csodálom a munkádat, de nem hiszem, hogy valaha is képes lennék rá.” Aztán, mondok nekik valamit arról, hogy milyen szintű spirituális hadviselésük van, amiről ők maguk egyáltalán nem tudnak, vagy legalábbis sokan nincsenek tisztában ezzel, és ezért azt mondom nekik, hogy “te ugyanazt csinálod, amit én, csak én egy kicsit másképp csinálom“, nyilvánvalóan sokkal intenzívebben. Ez a szellemi hadviselés azt jelenti, hogy a benne való részvétel által válunk megtisztulttá, tökéletessé.
2021. július 23., Sióagárd