„Fiaid mint az olajcsemeték”
A házasság boldogsága – előadás sorozat harmadik előadása 2021. december 3. Bíró László püspök atya Pálos Lelki Központ, Szent Imre
A házasság boldogsága – előadás sorozat harmadik előadása 2021. december 3. Bíró László püspök atya Pálos Lelki Központ, Szent Imre
Ez a harmadik rész, amelyben Terry Beatley leírja a Katolikus Stratégia nevű propagandastratégiát, ami egy négy részből álló terv volt a katolikusok „nagy hatásfokkal történő használására.”
Robert Moynihan: Dr. Nathanson ahogyan Önnel beszélt, azt mondta, hogy sajnálja, hogy részt vett egyfajta propaganda erőfeszítésben, amely az abortuszt torzítva ábrázolta. Hogyan kapcsolódott ez a Katolikus Egyházhoz?
Terry Beatley: Hatalmas mértékben.
Hiába az agresszívan nyomuló LMBTQ-propaganda, a németek többsége még normális – mondta Birgit Kelle a Védett Társdalom Alapítványnak adott interjújában.
Édes anyanyelvünk pompázatos gazdagságának, és a tiszta magyar katolikus hitünk finom érzékenységének a jele, hogy a magyar kereszténység hagyományosan eredeti kifejezéssel illeti a mi Urunk Jézus Krisztus túlcsorduló ajándékát, amely a Szentlélek alászállása által a Boldogságos Szűz Máriát egészen és teljesen betöltötte, lefoglalta és megszentelte. Az Angyali üdvözlet szavait emberemlékezetet meghaladó idő óta malaszt szóval imádkozza a magyarság. Ugyanezen kifejezéssel élhetünk továbbá minden olyan esetben, amikor különleges, csak Istentől származó, természetfölötti ajándékra utalunk az imádságban, vagy a hitről való beszédben.
Ez a második rész, amelyben Terry Beatley leírja, hogy Dr. Nathanson és a NARAL (Nemzeti Szövetség az Abortusztörvények Hatályon Kívül Helyezésért) a propaganda segítségével hogyan tévesztette meg az amerikai közvéleményt az abortusz legalizálásával.
Robert Moynihan: Szóval, Terry, Dr. Nathanson azt mondta neked, hogy sajnálja azt a stratégiát, amit megtévesztésnek érzett. Ezt mondta neked. Nos, mi volt ez a stratégia? Miért érezte úgy, hogy becsapta az amerikai népet az abortusszal kapcsolatban?
A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-év december 8-áig tart. Az apaságról készített interjúsorozatunk lezárásaként Barsi Balázs ferences szerzetest kérdeztük az édesapjáról, az apai szeretetről és Szent Józsefről.
– Sióagárdon született, teljesen más néven. Hogyan lett Barsi Balázs?
– Édesapám sváb ember volt. A nagyszüleim a sváb Bonyhádvarasdról Sióagárdra költöztek tíz gyerekkel, öt fiúval és öt lánnyal. A Teixler család magyarosította a nevét a negyvenes években, a legtöbbjük Tegzesre, de édesapám az édesanyám nevét vette fel, így lettem Barsi. A rendben a Balázs nevet kaptam. Az anyakönyvemben még Teixler István szerepel.
Látomásban a szeretet rózsafüzére alatt őrangyalom így szólt hozzám: „Jöjj velem gyermekem, mert most elvezetlek téged a szeretet királynőjéhez.”
Miközben haladtunk, megláttam Égi Édesanyámat, akinek lábai előtt sok-sok rózsa volt, és angyalok vették körül kezükben egy szál rózsával.
„Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondogatják: „Béke és
Ezekben a 2021-es karácsony előtti napokban – az emberiség Megváltójának 2000 évvel ezelőtti születését váró napokban – az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán egyre hevesebb vita folyik arról, hogy pontosan mikor kezdődik egy meg nem született gyermek élete, és mikortól kezdve kapja meg a gyermek azt a törvény előtti egyenlő védelmet, amelyet az Egyesült Államok alkotmánya véd. Az erről szóló beszámolókat lásd ezeken a linkeken: PBS, SCOTUS Blog és USCCB.
Egy kis alapterületű, alig harminc négyzetméteres kápolna épül a hegyvidéki Anna-réten. A végleges tervek elkészültek, így akár már jövőre felépülhet a tájba illő miséző emlékhely, amit nyolcvan éve szorgalmaznak a hívek.
Alig harminc négyzetméteres alapterületű az az Anna-rétre szánt kápolna, aminek a tervei elkészültek, már csak az engedélyeztetések vannak hátra. A tájba illő miséző emlékhely, amely nagyobb létszámú szabadtéri mise megtartására is alkalmas, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködése eredményeként készülhet el – olvasható a hegyvidek.hu-n.
Most, hogy „nagy sikerrel lezajlott az Eucharisztikus Világkongresszus”, vélhetően megerősödött a magyar katolikusok eucharisztikus szemlélete, elmélyült tudásuk és hitük a szentmise központi szerepével kapcsolatban. És mivel a szentmise központi szerepéről vallott felfogás a katolicizmus lényegéhez tartozik, nem képzelhető el ennél pontosabb fokmérő a hit állapotának felméréséhez. Ezért egy kísérletet ajánlok elvégezni papoknak. Tegyék fel következő kérdést a híveknek:
A következő két állítás közül melyik fejezi ki jobban a szentmise lényegét?
Sharon Slater, a Family Watch International elnökének üzenete a magyaroknak
Advent alatt vasárnaponként a pesti Ferences Templomból közvetítik élőben Dr. Barsi Balázs OFM adventi konferenciabeszédeit.