1. A vágyakozás elválaszthatatlan az örömtől. Aki nem vágyik semmire, annak semmi nem képes örömet okozni. Amikor azt mondjuk „Nem vágyom semmire!”, akkor általában azt értjük rajta, hogy mindenünk megvan, amire vágyunk – tehát ez nem a vágytalanság kifejeződése, hanem épp a megelégített vágyaké. A vágy: képesség az örömre.

2. A kereszténység nem vágyellenes. A vágyellenes vallás a buddhizmus: a buddhizmus a szenvedés okát a vágyak és a valóság közötti eltérésben látja (helyesen), és megoldásként a vágyakozás elfojtását javasolja (helytelenül). A kereszténység ellenben azt tartja, hogy Istentől kapjuk a vágyakozás képességét, és ha vágyaink tiszták, akkor természetes módon az örök boldogságra vezetnek.

3. A vágyainkról tehetünk is, meg nem is. Rövid távon, a spontán vágyainkról nem tehetünk, nem vagyunk felelősek értük, és nem tudjuk nagyon irányítani őket. Ám hosszabb távon, gyakorlással, képesek vagyunk rendezni a vágyainkat az objektív igazság, jóság és szépség szerint – ezért felelősek is vagyunk, Isten ez utóbbit kéri számon rajtunk.

4. Isten a vágyakozással (sőt: még a telhetetlenséggel is) az örökkévalóság, és végtelen boldogság első leckéit adja nekünk. Noha a telhetetlenségünk kezdetben nem ezekre irányul, titkos komponensként Isten ott van minden vágyunkban.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2022. március 25.