Tanúságtétel

Egy hónapig voltam a híve a „Nagy Figyelmeztetés” üzeneteknek

Éva egy népszerű közösségi média oldalon akadt rá a „Nagy Figyelmeztetés” üzenetekre. Bár először azt gondolta, hogy az üzenetek jótékony hatással vannak a lelki üdvére, élete felett hamar átvette a hatalmat a félelem és az ellenségeskedés. Katona István atya Űzd el a farkasokat, Pásztor c. könyve segített neki felismerni, hogy rossz úton jár.

A Szentlélek 2013. március 3.-án mutatta meg nekem az igazságot. Életem legsötétebb hullámvölgyét éltem meg akkor és kicsit sem vagyok büszke rá! Szerencsére az Úr nagyon erős katonájává tett engem. Egy csomóan támadnak is engem, mert nagyon ismerem őket: az érzéseiket, gondolataikat. Hogyan kezdtem el olvasni az üzeneteket? Egy barátom Facebook-profilján láttam őket először.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

„Mi pedig mindig ítéletet akarunk hozni”

Dr. Gál Péter: Homilia az évközi 7. vasárnapra

A MEGBOCSÁTÁSRÓL

Kedves testvérek!

Nehéz témát hallottunk az Úr Jézustól, valljuk meg őszintén. Nem szoktuk kitenni magunk elé a szövegét a ma hallott ószövetségi jelenetnek, amelyben csodálatosan viselkedik Dávid király, az ellene küzdő Saul királlyal szemben megbocsájt neki.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Szuszai Antal: Kalauz a krisztusi életbe (részlet)

8. Az „emberi” élet rövid programja

1. Minden élő szervezet élni s boldogulni akar; az emberi természetnek is az önfenntartás ösztöne természetes hozománya, melyet sem kiirtani, sem megváltoztatni nem lehet. Az ész ilyetén szavakkal fejezi ki ezen alaphajlam törekvését: „Én élni, növekedni s boldogulni akarok.” Ezen alaphajlamnak helyes irányítása életet és boldogulást – eltévelyedése züllést és boldogtalanságot jelent.

2. A növény életét az életelv irányítja, mely a növényben történő fizikai folyamatok felett uralkodik: Az állatot az önfenntartás és fajfenntartás ösztöne kormányozza, melyek irányt és korlátot szabnak az állat életének. Az emberben is megvan a két alaphajlam, de nincs benne korlátozó elv, ezért az észnek kell a korlátozó elvet feltalálnia, és az akaratnak kell a korlátozó elvet az ember törvényévé tennie.

38 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

P. Mateo Crawley-Boevey: Jézus a szeretet királya (1)

P. Mateo könyve sajnos csak egy nehézkesen olvasható kiadásban érhető el magyarul. A nagyszerű művet folyamatosan adjuk közre, remélhetőleg az olvasó örömére és épülésére. A szöveg alapja a Szalézi Művek 1938-as eredeti kiadása. A szerk.

Ismertetésül

A trónraemelés művének központi igazgatósága magyarázó sorokkal bocsátotta nyilvánosság elé a híres Jézus Szíve apostol, P. Mateo könyvének francia kiadását, amelynek lényegesebb pontjait a magyar kiadás élére is ideállítjuk.

12 Minute
Olvasnivaló

A tökéletes Mária-tisztelet 1.

Csávosssy Elemér SJ fordítása nyomán, stilisztikailag átnézte Begyik Tibor OCDS

Bevezetés

1. Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Ő általa kell eljönnie másodszor is. Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Ugyanis az üdvözítés csodálatos rendje azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni.

Életvédelem

Az EU növeli az abortusz-finanszírozást és elvárja a lojalitást abortusz ügyben

WASHINGTON, D.C. február 18. (C-Fam) Az elmúlt hónapokban az európai kormányok növelték az abortusz finanszírozását és az abortusz nyomást.

Még akkor is, amikor 2020-ban a COVID-járvány tombolt szerte a világon, az európai kormányok 2,6 milliárd eurót adományoztak a „szexuális és reproduktív egészség és jogok”, beleértve az abortusz előmozdítására is, szerte a világon.

Ugyanakkor az európai vezetők világossá tették, hogy saját tagságuk körében nem tűrik az abortusz ellenzését. Amikor Roberta Metsola máltai politikust megválasztották az Európai Parlament elnökévé, biztosítékokat kellett adnia, hogy támogatni fogja a parlament álláspontját, melyet ő „egyértelműnek” minősített az abortusz mellett. Metsola ezt megelőzően is nyíltan az abortuszpártiak közé tartozott.

4 Minute
Imáink

31 nap ima a leendő férjedért – kihívás

Olyan sokszor imádkozunk szüleinkért, testvéreinkért, barátainkért, az országunkért, egy gyógyulásért, vagy éppen hálából. De mi a helyzet jövendő férjünkkel? Attól még, hogy még nem ismerjük (?) nem is imádkozhatunk érte?

Az alábbi listára a napokban akadtunk rá a szerkesztőséggel, s gondoltuk megosztjuk veletek is. Használjátok ezt a felsorolást követendő példaként, vagy csak inspirációként, s alkossátok meg a sajátotokat. 

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Eric Sammons: Pachamama tette ezt

 

Amikor egy napon elmesélik majd a Covid történetét, a történészek találgatni fognak, hogy minek volt köszönhető maga a vírus és a rá adott világméretű reakció. Biztosan szóba fog kerülni az a gőg, hogy a laboratóriumainkban a természettel játszunk. Sok történész valószínűleg a tömeges félelem szociológiai következményeit fogja hangsúlyozni. És természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a növekvő tekintélyelvűséget sem, amelynek gyújtózsinórja szikrát talált a járványban. Az azonban, ami szerintem a kiváltó ok, valószínűleg rejtve marad: a Pachamama.

Jól olvastátok: úgy vélem, hogy a Covid-járványt és az arra adott szörnyű reakciót közvetlenül ennek a pogány bálványnak a Vatikánban a prelátusok, papok és laikusok által bemutatott imádása okozta.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Mi rezeg itt – biorezonancia?

A páciens szeme lehunyva. Testének impulzusait végtagjaihoz és homlokához illesztett elektródák fogják fel, s kábelek vezetik a halkan zümmögő számítógépbe: a modern technika másodpercenként sokezernyi adatot dolgoz fel szervezetéről. Észre sem veszi, hogy a monitoron változik a felirat, s az információ áramlásának iránya megfordul. A szoftver kielemezte teste minden sejtjének, szervének, szervrendszerének rezgéseit, és a feltárt hibákat „kitörlő” hullámokat továbbít a bőréhez hűvösen illeszkedő aranyozott tappancsokon keresztül. Néhány perc, és nincs többé szénanátha, vég nélküli tüsszögés.

23 Minute
Imáink

Rózsafüzér kilenced pompeji Királynőjéhez

A pápák, a nagy szentek mind Mária-tisztelők voltak, Avilai Szent Teréznek nem telt el egy napja sem úgy, hogy a rózsafüzért el ne imádkozta volna, bármennyire is fáradt lett  már estére. A rózsafüzért a szegények evangéliumának is nevezik, egyszerre kérő és kontemplatív ima, aki imádkozza, azt Isten bölcsessége vezeti.

II. János Pál Pápa máriás volt, a ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli levelének már a címében is mindenkinek ajánlja: a püspököknek, a papságnak és a hívőknek. Már a bevezetőben meghatározza, mi is a rózsafüzér:

A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének „evezz a mélyre” késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak”.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Papp megint válaszol: házasság a menyországban, kétkedő katolikus, bátorság koronavírus idején

 

István (Budapest)

A szentségi esküvőn testileg-lelkileg holtodiglan-holtomiglan esküszünk hűséget. A halál azonban csak a testünket érinti, így kérdés marad, hogy a földön megkötött házasság lelkek közötti szeretet-köteléke megmarad-e a testi halál utáni öröklétben?

Nazianzoszi Szent Gergely (IV.sz.) levélben kér elnézést egy örömapától, mert nem tud elmet a nni, hogy a fiatalok kezét egymásba fűzze, s kettejük kezét Isten kezébe helyezze. A cselekvő jobbkezek összefűzése egy ősi gesztus, a Bibliában (Tóbiás könyve) és az antik görög-római jog világában is jelen van. S aztán megjelenik a szarkofágokon is: hiszik, hogy a kezek továbbra is össze vannak fűzve a halál után is. A keresztények a legelejétől hiszik, hogy a szeretetkapcsolatok megmaradnak. Bár az egyházjog „csak” a halálig vár el hűséget, s az özvegyek újra házasodhatnak, mégis reméljük, hogy a szentségi házasság nem csak evilági ügy, hanem örökké megmarad.

9 Minute