Olvasnivaló

A filmipar imádja a jóslatokat

Ha filmekre és a televízióra koncentrálunk, nagyon furcsa látni azt, hogy olyan filmeket fedezhetünk fel, amelyek bepillantást engednek a jövőbe.

A C-19 hisztériára a ”Hamburgi szindróma” és az ”Utópia” tankönyvi példákat ad arra, hogy a hatóságok hogyan használják a vírust arra, hogy a lakosságot becsapják, hogy megkapják a vakcinát!

A globális elit filmeket és TV műsorokat használ arra, hogy bemutassa baljós terveit, akárcsak a sorozatgyilkosok a horrorfilmekben. Talán éppen a filmek jelentik számukra az inspiráció forrását. Akárhogy is, de használhatjuk ezeket, hogy találjunk néhány nyomot. Egy másik film az archívumból sokkoló párhuzamot mutat a mai valósággal.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Templomi etikett (2)

Erről a témáról már írtunk itt és itt, de sosem elég. Ebben a cikkben a Szent István Társulat 1958-ban kiadott Magyar Misekönyvéből veszik a részleteket. Több esetben a tradicionális szentmisére vonatkozóan adnak útmutatást. A szerk.

A közösség nagy áldozatát a templomban mutatják be. Egyéni áhítatom és buzgóságom az, ami elvisz engem az Isten házába. Mikor azonban ott vagyok Isten nagy családjának otthonában, megszűntem pusztán egyén lenni, a nagy közösségnek vagyok egy tagja, akit köteleznek a közös templomi áhítat íratlan törvényei, amelyeket most itt megpróbálunk szabályokba foglalni.

17 Minute
Családvédelem

Az év anyukája

 Kisfia agyi bénulásban szenved, és szeretett volna gördeszkázni, ezért az anyukája elkészítette neki ezt a keretet. Ő az év

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vallások áruháza – New Age

Nézd csak, micsoda kínálat a polcokon… Ami csak megtetszik, a kosaradba teheted – s így járulsz hozzá a posztmodern szinkretista világnézethez, amibe minden jöhet, csak ne legyen keresztény:

Ha az „ősi” vonz: primitív pogány elemeket, pl.

  • animizmus: „kőnek, fának, kutyának lelke van”
  • sámánizmus: szellemek segítségül hívása transzállapotban (megváltozott tudatállapot)
  • ősi spiritizmus és népi babonák felújítása
1 Minute
Evangelizáció

Akarsz-e segíteni?

Ne vond meg segítő kezedet szolgáidtól” (Józs 10,6)

Ha túl vagy a sokkon, hogy milyen körülmények között kell ma élni, ha ki tudod fizetni az energiaszámlákat, ha túl vagy azon, hogy segítesz saját családodnak és esetleg a szomszéd néninek is a bevásárlásban – jusson eszedbe az is, hogy a plébániád, a templomod, a papod piaci áron jut energiához. Az ima most nem elég, azonnali segítségre van szükség.

3 Minute
Imáink

Hétfájdalmas Rózsafüzér

Olvasó Szűz Mária hét fájdalmáról 

Mindazon ájtatosságok között, melyekkel a keresztények a Boldogságos Szüzet tisztelik, a leghathatósabb és legszebb imák egyike a Mária hét fájdalmáról szóló olvasó. Ezt a pápák, különösen XIII. Benedek és XII. Kelemen nemcsak jóváhagyták, hanem igen sok búcsúval is megajándékozták.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A megkülönböztetésről

A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni.

A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak – megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet.

Sajnos azt is látjuk, hogy túlzott használata vagy alig használata is gondokat okozhat az egyén vagy a közösség lelki fejlődésében. Sok atya vagy testvér a pasztoráció más területeit tartja fontosnak, a megkülönböztetést elhanyagolják, pedig teológiai, hittudományi ismereteik nagy súllyal esnének latban a helyes út kiválasztásában, a megkülönböztetés gyakorlásában.

18 Minute
Olvasnivaló

Nagyfigyelmeztetés és második eljövetel

MDM, Maria Divine Mercy, Isteni Irgalmasság Mária, nagy figyelmeztetés – ezek voltak a korábbi hívószavak egy állítólagos európai látnoknő által kapott üzenetekre. Hatalmas érdeklődés, média jelenlét, a laikus hívek és egyházi személyek megtévesztése következett ezután. Hosszabb időbe telt, míg az igazságra fény derült – csalás és ámítás, valamint busás szerzői jogdíjak is keletkeztek az írországi PR szakértő (látnok) munkája nyomán.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (17)

Megfordítani a szemléletet

A helyett, hogy megígérjük: „Majd, ha megvan minden, amire szükségem yan, adok” – ezt sohasem tesszük, mert a földi dolgok sürgetése felemészti legjobb szándékainkat is – e helyett érdemesebb azt mondani: „költségvetésem ennyi százalékát az Istennek szentelem.”

E követelmény alól senki sincs felmentve. Benoit Josephe Labre, egy XVIII. századi szent zarándok, aki misztikus vagabundus életét Róma utcáin fejezi be, megosztotta alamizsnáit a koldus testvéreivel. Nevelhetjük a javaik megosztására a gyermekeinket, úgy, hogy bátorítjuk őket, hogy zsebpénzük egy részét, mihelyt megkapták, ajándékozzák oda valami szociális műre, vagy szokjanak hozzá, a konkrét szeretet cselekedeteihez. A cölibátusban élők és a megszentelt életűek sem kivételek az adás törvénye alól. Az Ószövetség a papoktól azt kéri, hogy adják oda a tized tizedét (Szám 18,28-29). Lehet keveset birtokolni és mégis görcsösen ragaszkodni féltett kis vagyonkánkhoz, de lehet tehetősnek lenni és mégis nagylelkűen és bizalommal teljen élni.

11 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Milyen lélekkel áldozzunk?

Sok pogány, mikor azt hallja, hogy az Ige testté lett, kinevet és kigúnyol bennünket. E miatt az egyszerű emberek közül sokan megzavarodnak és nyugtalankodnak.

A görögökhöz is, de hozzátok is szólok, kikben zavar támadt, hogy sose veszítsétek el a fejeteket, ne menjetek esztelen emberek után, ne nyugtalanítson benneteket a hitetlenek kigúnyolása. Hiszen a kisgyermekek is gyakran nevetnek, ha komolyan beszélünk vagy számukra különös munkán dolgozunk. De ez a nevetés nem a kigúnyoltak értétlenségét, hanem a gúnyolódók oktalanságát jelenti.     

Imáink

Luisa Piccarreta – Szentórák

„Ezek a Szentórák mindennél becsesebbek, mert azt ismétlik, amit halandó életemben cselekedtem, és amit folyamatosan cselekszem a világ végezetéig” — mondta az Úr Jézus a stigmáit láthatatlanul vise­lő, misztikus életet élő szűznek, Boldogemlékű Lujza Piccarretának (1865—1947). A Lujza által kapott, számos kinyilatkoztatás ismere­tében mondta Szent X. Piusz pápa (1914) Szent Hannibál atyának (1927), hogy „Azonnal add meg a hozzájárulást a ,Szenvedés órái’—nak kiadásához! Térden állva olvassátok, mert a mi Urunk az, aki szól benne!”

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Harc a lélek megszentelődésért

Ahhoz, hogy áhítat ébredjen bennünk, nincs szükség sok tudásra. Ha elgondolkodunk azon a kevésen, amit tudunk, akkor a szív dolgozni kezd. Van olyan ember, akiben akár egy tropárion [egyházi ének] is mély változást indít el, másik fejből tud mindent, és mégsem érez semmit, mert a szellemi valóságon kívül mozog.

Nagyon örülök, amikor látom, hogy a világban, amelyet megtöltenek a démoni erők, vannak figyelmes és harcoló lelkek. Isten, mivel jóságos és igazságos, mindenkinek megadta a megfelelő adományokat: például a férfiaknak a férfiasságot és a nőknek a szeretet. Azért adta nekünk ezeket, hogy harcoljunk, és az isteni kegyelem segítségével felemelkedjünk a szellemi létrán és egyre közelebb kerüljünk Őhozzá, Aki a mi Teremtőnk.

20 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A példabeszédek bölcsességek, nem törvények

A Példabeszédek könyvét olvasva könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a bölcs mondásokat nem bölcs mondásokként, hanem valamiféle abszolút lelki törvényekként kezeljük. Ott van például ez: „Az ÚR félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.” Ha ezt abszolút törvényként vesszük, akkor azt jelenti, hogy aki féli Istent, hosszú életű lesz, a bűnös viszont hamar meghal. De mindnyájan tudjuk, hogy a valóságban ez nem mindig van így. Ismerünk istenfélő embereket, akik életük virágjában mentek el, és vannak gonosz emberek, akik nagyon sokáig élnek. Sokszor éppen az istenfélőket ölik meg a hitükért, és az istentelenek szállnak öregkorban a sírba.  Akkor a példabeszéd nem igaz? De, igaz, csak nem abszolút törvényként. Az istenfélelem bölccsé tesz, ami többnyire jobb és hosszabb életet eredményez, hiszen a bölcs ember számos veszélyes csapdát elkerül, amelybe a bolond beleszalad. Ez az üzenet, nem több. A példabeszédek nem törvények, hanem efféle életbölcsességek.

3 Minute