Mark Gungor: A férfi és a női agy
Ha eddig nem voltál tisztában a különbségekkel, akkor most egy óra alatt megtudhatod. Érdemes :-))
Ha eddig nem voltál tisztában a különbségekkel, akkor most egy óra alatt megtudhatod. Érdemes :-))
Énközpontú korunkban nagyon nehéz Isten parancsairól beszélni, hiszen őt leginkább jóságos, szentimentális, kizárólag simogatni és puszilgatni tudó nagypapaként látjuk. A valós vagy vélt, ám egyre szaporodó emberi jogok korában pedig példátlan pimaszságnak tűnik Isten jogairól beszélni.
Pedig a Szentírás, ezen belül az evangélium is világosan beszél Isten uralkodói, királyi, parancsolói mivoltáról, teremtői jogairól és az ember abszolút kötelességéről, hogy alávesse magát Istennek és engedelmeskedjen, amit Ura egykor szigorúan számon is fog kérni.
Sok más mellett azt hiszem, van egy kimondatlan, mélyen meghúzódó oka is annak, hogy közéleti kérdésekben miért alakul ki hívők között is sokszor éles véleménykülönbség. Arról van szó, hogy eltérően ítéljük meg a társadalomban a „vallásosság” veszélyét. Vannak, akik a „vallásosságot” (értsd: félszívű, felszínes vagy névleges kereszténység) a közéletben rosszabbnak tartják a teljes hitetlenségnél is, szerintük ugyanis a vallásosságban jóval több megtévesztés és ármány van, összességében ártalmasabb a keresztény ügyre nézve, mint a dacos ateizmus vagy az agnosztikus szekularizmus. A nyíltan vállalt hitetlenség legalább őszinte alapállás, nem tettet semmit, ezért érettebb a megtérésre is. Amikor a hitetlen trágár, parázna vagy tisztességtelen, talán csak a világnézetével összhangban cselekszik, de amikor a vallásos teszi ugyanezeket, ott mindig van valami összezavaró széthangzás. A fenti hívők a politikusok közül is inkább a nyíltan hitetlent támogatják, mint a hitét felemásan felvállalót, és a művészek között is többre értékelik azt, aki dacol az Úristennel, mint azt, aki hiába veszi a nevét a szájára. Mert ugye a langyosat meg az Úr köpi ki a szájából.
Egy dokumentumfilm margójára
A dokumentumfilmben a The Daily Wire szerzője és podcast házigazdája, Matt Walsh „szakértőket” és átlagembereket kérdez meg egy látszólag egyszerű kérdéssel: „Mi az, hogy nő?”
Azonban a dokumentumfilmben szereplő úgynevezett szakértők és átlagemberek többsége vagy elutasítja a kérdést, vagy nehezen tud válaszolni rá.
A dokumentumfilm egyik „szakértője” egy női terapeuta, aki nem binárisnak vallja magát. Amikor Walsh felteszi neki a címadó kérdést, azt válaszolja: „Nem vagyok nő, úgyhogy erre nem igazán tudok válaszolni.”
Közel egy hónapja adtunk hírt egy kritikai honlap újraindulásáról. Ez előtt pedig 2012 tavaszán, amikor ügyvédei segítségével megszüntette az egyetlen olyan honlap működését, amely a vele kapcsolatos kritikákat gyűjtötte össze az egész világról.
Köszönet a szerzőnek a másodközlés felajánlásáért. A szerk.
Kétezer éve nem volt még példa arra, hogy világszerte a keresztények csaknem hónapokon át elmulasztották a közös istentiszteletet, jelentette ki egy júniusi papszentelésen Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök. [Forrás: Magyar Kurír 2020.06.29.A szerk.]
Kétségtelen, hogy a katolikus Egyház kétezer éven át a legvéresebb üldözések (Nérótól Sztálinig) és borzasztó járványok (pestis, kolera) közepette is ragaszkodott a szent liturgia végzéséhez, az Oltáriszentség imádatához, az ajakra áldoztatáshoz, és vértanúk seregével vallotta meg a hit és a lélek elsőbbségét, az örök élet mindennél előbbre való értékét. Ezzel szemben napjainkban az evilági jólét és a testi egészség megóvását hangsúlyozva, és az Élet Urának Szent Testét potenciális vírushordozónak elismerve, a Covid-19 ürügyén a katolikus Egyház szinte az egész földön bezárta kapuit, mintha a vallás nem volna legfőbb kötelesség és mindennél fontosabb, feltétlen létszükséglet.
Az ördögűző szerint a pornófüggőség „nyitás a démoni felé”, a német pap ellentmondásos tagadása ellenére is
A 71 éves Msgr. Rossetti 30 éve dolgozik okleveles pszichológusként. A Syracuse-i Egyházmegye papja, több mint 15 éve a washingtoni érsekség ördögűzője.
WASHINGTON – Monsignore Stephen Rossetti, a washingtoni érsekség ördögűzője azt mondta, hogy a pornófüggőség súlyos lelki veszélybe sodorja az embert, szavai éles ellentétben állnak egy német pap szavaival, aki nemrég ellentmondott Ferenc pápának, amikor azt mondta, hogy a pornó és a démonok összekapcsolása „lelki túlzás.”
Francesco Bamonte, Róma hivatalos ördögűzője (Don Gabriel Amorth tanítványa és utóda) írja könyvében a következőket:
Szent Pio Atya egyszer azt mondta: „A sátánnak az a célja, hogylerombolja ezt az imát (a rózsafüzért), de soha nem fog sikerülni: ez az ima ugyanis, amely minden és mindenki fökött diadalmaskodik. Ő tanította meg nekünk, Jézus a Miatyánkot. Az atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórusablakából – ahová a szerzetesek szoktak imára összegyűlni- kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte, kik vagytok, mit akartok? A tömeg kórusban, egyszerre, és fülsiketítően, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!”
A nyolc boldogság (Mt 5,1–12)
1 Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és amint leült, odamentek hozzá tanítványai.
2 Ő pedig szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek könyve, 17,6)
A Példabeszédek könyvét olvasva a fent idézett bölcsmondáson akadt meg a szemem. Nem véletlenül, hiszen 21 unokájára büszke nagyapaként szívem mélyéből helyeseltem a mondat első felében írtakat. A második tagmondat jelentésén azonban már el kellett gondolkoznom: milyen értelemben lehet igaz az, hogy az atyák (a felmenők) ékességei a fiaknak (akik alatt a lányokat is értsük). A legdirektebb értelmezés szerint a fiak az atyáktól örökölnek, azaz ékességeiket (kincseiket) a felmenőik hagyományozzák rájuk. Az apjuk nevét viselik büszkén, mondhatni ékességként vagy súlyos teherként. Az apák a családi értékrend ellen vétő fiúknak gyakran mondták, hogy szégyent hoztál a nevemre. Pedig a helyzet inkább fordított. Ha belegondolunk az apja erkölcstelen viselkedése hozza nehéz helyzetbe a nevét viselő fiút, amikor azon kell izgulnia, hogy – például egy állásinterjú során – rá ne kérdezzenek arra, hogy XY-nak, azaz az apjának rokona-e.
A Fontanelle di Montichiari („Rosa Mystica”) állítólagos jelenéseivel kapcsolatos források
Bruno Foresti – Brescia érseke
109/97. sz. jegyzőkönyv
NYILATKOZAT
Látva az 1968. június 30-i nyilatkozatot, melyben szeretett elődöm, Luigi Morstabilini püspök határozottan elítélte, hogy Fontanelle di Montichiari településen áhítatot tápláltak, és odáig ment, hogy minden hívőt arra intett, hogy ne támogassa sem kiadványokkal, sem zarándoklatokkal ezen áhítatok terjedését. Ezek az események olyan értelmezésén alapulnak, amelyet nem ellenőriztek objektíven és nem értékeltek felelősen, ezért nem hagyják jóvá.
„ – Apa, ide adod a telefonodat?” – kérdezte tőlem a minap (minden nap többször), 12 éves kislányom.
– „Persze, drágám” – mondtam oda sem figyelve, és közben tovább nyomkodtam a számítógépem, amin éppen a munkám végeztem. Hát persze, hogy odaadom, hiszen nem vagyok… És akkor itt megakadtam egy pillanatra és felemeltem a fejem a számítógépemből.
Mégis, mire kell?
„A barátnőmmel szeretnék csetelni.”
Hát persze, mi rossz van abban. A kislányok nagyon szeretnek és tudnak is sokat beszélni.
„Szerencsére nem minden okkult, ami a természetesre épít. Az aromaterápiának semmi köze a füstölőkhöz, sokkal inkább a gyógynövényekhez.
A terápia szó enyhe túlzás, inkább komfortérzet javításról beszélnék. Az aromaterápia lényege, hogy különböző növényekből (nem csak gyógynövényekből) abszolút mágiamentes eljárással (sajtolással vagy hőkezeléssel) kivonják az illóolajat.
Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb.
Kék szeméből, melyet a kor homálya már megfakított, melegség sugárzott. Arca csupa ránc, de amikor elmosolyodott, a ráncai is vele mosolyogtak.
Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját. Ezzel együtt volt benne valami titkos szomorúság, de aki ismerte, tisztelte és szerette Pappyt.