Néznivaló

Állatok és gyerekek

Elena Shumilova saját gyermekeit kezdte fotózni – ahlgy bánnak az állatokkal, ahogy eltölti  együtt az időt. Olyan kapocs látszik ember

1 Minute
Olvasnivaló

MEHR 2014, azaz új idők jelei

Az Imádság Háza alakulása kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén elmegyünk a Johannes Hartl féle MEHR konferenciára Augsburgba. Ő az, aki már 5-6 éve csinálja jelenleg 15-öd magával az Imádság házát Augsburgban, miközben adományokból élnek és miközben Augsburgban, ahogy írtam, megszűnt a prostitúció, az abortusz és csökken a bűnözés.

2 Minute
Olvasnivaló

Az aktív cserbenhagyás

Bizonyos családokban a szeretet fogalmába belefér a bántalmazás, sőt gyakran magát a bántalmazást definiálják szeretetnek. Más családokra nem az aktív bántalmazás, hanem az „aktív cserbenhagyás” a jellemző.

Ezt a listát nemrég kaptam valakitől. A szülei hozzá való viszonyát szedi össze.
1 Minute
Olvasnivaló

A Medjugorje Bizottság ma hoz határozatot

A Bitno.net exkluzív jelenti

A Međugorjéval kapcsolatban felállított vatikáni bizottság pénteken hoz határozatot.

Pénteken, az ülést követően Ferenc pápa asztalára kerül a határozat, aki meghozza a végső döntést Međugorjéval kapcsolatban.

2 Minute
Olvasnivaló

A gyógyulás lépései 6.

A szeretet melletti döntés megerősítése

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.

2 Minute
Olvasnivaló

A gyógyulás lépései 5.

Döntés a szeretet mellett, az infantilis érzelmi igény elutasítása és a régi bántás megbocsátása

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.
2 Minute
Olvasnivaló

Ki ül szíved trónusán?

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.” 1Kor 13,4

Nehéz időszakban kezdtük házasságunkat Monty-val. Tizenegy hónappal az esküvőnk előtt szörnyű támadás áldozata lettem. Kevesen éltek meg olyan félelmet és kétségbeesést, ami a szívemben lakott.

4 Minute
Olvasnivaló

A gyógyulás lépései 4.

A terápia elején meg szokták kérdezni a pácienseim, hogy mi fog velük itt történni, mitől, hogyan fognak meggyógyulni. Minden terápia nagyon egyéni és ezért soha nem lehet előre pontosan megmondani, hogy mi is lesz a menete, de az biztos, hogy az alábbi lépések minden sikeres terápiában szerepelnek.

2 Minute
Olvasnivaló

A gyógyulás lépései 3.

Vedd végre kezedbe életed!

Ha Isten is úgy látja jónak, akkor életed 365 új, még használatlan napja vár rád.
Ezek a napok még mentesek a rossz benyomásoktól, a keserű tapasztalatoktól, és olyan érintetlenek, mint egy hosszú, frissen behavazott út. 
1 Minute
Olvasnivaló

Vizsgáljuk meg a indítékainkat

„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.” Fil 2,5

Örökre emlékezetes marad az az időszak, amikor összekeveredett indítékaim szinte megakadályozták igazi hivatásom kibontakozását. Röviddel az után, hogy elfogadtam a felkérést, hogy gyülekezetünk nőegyesületének vezetőségi tagja legyek, egyik tagtársnőm odajött hozzám: „Ó, majd elfelejtettem – mondta vigyorogva -, te fogod megszervezni az éves konferenciánkat.”

5 Minute
Olvasnivaló

A gyógyulás lépései 2.