Sacra Gymnastika
Kedves Testvérek az Úrban, az Első Szeretetben!
Sajnos nem ért véget a koronavírus miatti bezártságunk, de fontos, hogy az utolsó időkben is tartsunk ki! Ezért elküldöm Nektek az áldott Keczely Károly atya által megalkotott Sacra Gymnastikát, azaz „Áldott tornát”, melyet ő maga talált ki, rajzolt le, szövegezett meg, áldását adta minden tornázóra és bocsátott a rendelkezésünkre kb. 15 évvel ezelőtt, azon indokkal, hogy állunk, térdelünk, sokat imádkozunk, de keveset mozgunk, s, hogy az imákat ne kelljen abbahagyni, az egyszerű és mindenki által elvégezhető tornagyakorlatok közben egy Miatyánkot és tíz Üdvözlégy Máriát mondunk el. A rajzok és a szentírási helyek önmagukért beszélnek! Áldott legyen ezért is Karcsi atyánk mindörökké!
Szkennelve tudom az egyes tornagyakorlatok számozását, címét, bibliai részt, a rajzot s leírást küldeni, de röviden össze is foglalom:
Isten jelenlétébe helyezzük magunkat az N-N jelű fohásszal, Nyakkörzés és közben magunkban egy Miatyánkot mondunk el, sőt, mindent magunkban mondunk, mert hangosan imádkozva nem lehet tornászni.
1. Kis terpeszben előre és hátra (amennyire tudunk!) hajlunk, mintegy leborulás Isten előtt (magunkban egy Üdvözlégyet mondunk el, kb 5-6x hajolunk meg úgy, hogy egymás után kétszer lefelé és kétszer felfelé)
2.Guggolás és felállás (Nem ülünk a gonoszok székében) közben ima
3. Szívünk kitárása Isten felé karhúzogatással történik, a mellkasunk előtt a behajlított, vízszintes könyökű karunkat kétszer húzogatjuk és a kinyújtottat is
4. Lábmosás. Kis terpeszben a jobb és a bal bokánkhoz érintjük a kezünket, aki ügyes nem hajlítja be a térdét…
5.Isten fölöttünk tartja a kezét: kis terpeszben állunk, egyik kezünk csípőn, a másik, a rajz szerint, óvón a fejünk felett. (Nekem ez a kedvencem!)Két mozdulat után cseréljük a kezünket, miközben mondjuk az Üdvözlégyet és a Zsoltár szakaszon elmélkedünk.
6.A kötelességünket kaszáló mozdulattal mutatjuk be az Úrnak: egyik kezünk oldalt kinyújtva, másik a mellkasunk előtt behajlítva, két húzogatás után csere.
7. Az igaz élet útját járjuk: lábemelgetés felváltva, behajlított térddel, ki mennyire tudja.
8. A kísértés ellen mindenki beláthatja legjobb a derékkörzés( Mt 6,13)
9. A jóra hajlás (Sir 7, 23) ugyancsak derékkörzéssel érhető el, ld. a két rajzot. (Lehet azonban a derékkörzéseket is balra és jobbra felváltva végezni mindkét esetben, sőt a gyakorlatok felcserélhetők, én pl. legvégül szoktam az 5. rajzon láthatót végezni!)
10.Az engedelmességet karhúzogatással igazoljuk, fel és le mozgatjuk a testünk mellett párhuzamosan kinyújtott karjainkat, miközben a 10. Üdvözlégy Máriát is elmondjuk.
A befejezéshez az N- N jelű elmélkedést használva magunkban dicsőítjük Istent, egyébként, ahogy a Rózsafüzér végén szoktuk is, jobbra-balra végzett nyakkörzés közben mondjuk a befejező imákat.
Ajánlott reggel és este vagy amikor csak alkalmunk van rá!
A tornagyakorlatok ábrái egyben letölthetők itt.
Köszönet Mariettának a beküldésért. A szerk.
Létrehozva 2020. május 10.