Exkluzív interjút adott a Katolikus.mának Pál József-Csaba, a temesvári egyházmegye újonnan kinevezett megyés püspöke. Ferenc pápa 2018. május 16-án nevezte ki.

– Püspök atya! Engedje meg, hogy meggyőződésem szerint sokak nevében szívbeli örömünket fejezzem ki, hogy személyében a ma emberének helyzetét, nehézségeit, a kor kihívásait közelről ismerő lelkipásztor-püspököt köszönthetek, hisz életrajzából kitűnik, papi életének egészét plébánián töltötte. Hogyan tudja az Egyház megszólítani és az üdvösség útján segíteni a ma emberét?

– Nagyon szépen köszönöm a kedves köszöntését. Hogyan tudja az egyház megszólítani? Egyszerűségben, alázattal, testvérként. Igazából az egyház mi vagyunk, és ha kimondottan a papokra gondolunk, hát akkor az emberek között élve, de együtt. Mert ha együtt vagyunk, akkor tudjuk megismerni egymás örömét, szenvedését, és együtt tudunk keresni evangéliumi választ azokra a helyzetekre. Mert a hirdetésnek egy nagyon nagyon fontos eleme az, hogy éljük az evangéliumot. Nyilván, hogy mindenkinek másképp fogjuk hirdetni, de ugyanazt az örömhírt, ugyanazt a Jézust akarjuk adni nekik, másképpen az emberek csalódni fognak. Vele, Jézussal és Őt adva az embereknek.

– Mik a lelki erőforrásai, fogódzói, mire és kikre számíthat, hogyan töltekezik lelkileg?

– Sok erőforrásom van. A Jó Isten állandóan felajánl ilyen erőforrásokat, nekem talán a legerősebb a napi elmélkedés, ami általában az ige, a Szentírásnak egy-egy szava, gondolata, és ez segít, hogy jól át tudjam élni a mindennapi szentmisémet, és jobban, figyelmesebben imádkozzam a zsolozsmát. Ami még különös segítség nekem, a személyes beszélgetések Vele, Jézussal. És ez segít, hogy felfedezzem Őt az embertársakban. Mert ez is egy erőforrás. Rá mindig számíthatunk. Rá, aki ott dolgozik a többiekben is. Nagyon sokszor előfordul különféle helyzetekben, akár munkásokkal, akár mérnökökkel, tervezőkkel, mikor dolgozunk valamiért: figyelni arra a Jézusra, aki a másikban is dolgozik, és dolgozni akar benne is. Ezt paptestvéreimben és minden keresztény testvéremben különösen is felfedezni! Aztán segítenek a lelkigyakorlatok. Van egy ilyen szokásunk, már sok éve kialakult, hogy havonta egy napot kevesebb munkával és több elmélkedéssel, imádsággal, több ráfigyeléssel töltünk. Ezt együtt paptestvéreimmel. Ezek mind nagy-nagy segítségek, erőforrások számomra.

– Elsősorban a változás. A változás jellemzi, nem is annyira a korban végbemenő változások, hanem magát a változás korát éljük. Nekem meggyőződésem, hogy ezek a változások nem a jó Isten háta mögött történnek. Az Ő tudtával. S ha az Ő tudtával történnek és az Ő megengedésével, akkor követni kell a Szentlelket. Minden egyházmegyének, minden személynek, minden kereszténynek, mert Ő akar valamit. Én nem mondom azt, hogy már felfedeztem, vagy felfedeztük, hogy pontosan mit is akar, de gondolom, hogy, ha hűségesen kitartunk a Rá való figyelésben, akkor mindig meg fogja mutatni a következő lépést. Én erre most csak ezt tudom válaszolni.

– Isten a szeretet. Szemináriumi éveitől kezdve érzékeny és cselekvő szeretettel fáradozik azon, hogy a szeretetben megvalósuljon az emberek egysége, hisz ahol ketten-hárman Jézus nevében együtt vannak, Jézus maga van köztünk. Hogyan mozdíthatja elő egy megyés püspök a szeretet kultúráját, megvalósulását?

– Nagyon szép kérdés. Külön is köszönöm, mert a szeretet kultúrája az az evangéliumnak a kultúrája. Nem mehetünk el mellette! Ezt kell megvalósítanunk. Ezt hozta el Jézus. Elhozta a Szentháromság életét közénk, és ezt akarjuk megélni. Mindenesetre ehhez hozzátartozik a bizalom kultúrája, mert sokakban kifejlődött a bizalmatlanság kultúrája vagy szubkultúrája. Amit idézett a kérdésben, hogy ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, akkor maga Jézus is ott van közöttük, hát ez a reménységünk, hogy Ő ott lehet közöttünk mindennap. Nem szabad a Jézussal való kapcsolatunkat a napi egy órára vagy fél órára lecsökkenteni. Ő egész nap velünk akar lenni, és állandóan ott akar lenni közöttünk, és várja, hogy figyeljünk rá, és várja, hogy úgy éljünk, hogy Ő jól érezze magát közöttünk, a kapcsolatainkban. Engedje meg, hogy idézzek itt most pár sort Szent II. János Pál pápának az Új Évezred Kezdetén, Novo Millennio Ineunte apostoli levelébő, még pedig a 43. Versből. Ezt mondja: „A közösség otthonává és iskolájává tenni az Egyházat: íme az előttünk álló kihívás a most kezdődő ezredévben… Mit is jelent ez? – kérdezi a Szentatya. Azt mondja: a közösség lelkiségét kell előmozdítani. Aztán kicsit tovább azt mondja: a szívnek a Szentháromság misztériumára irányuló tekintetét jelenti… akinek a fényét észre kell venni a mellettünk álló testvérek arcán is. Ez azt is jelenti, hogy… figyelmesek vagyunk a hittestvérünkre, mint közülünk valóra, hogy részt vehessünk örömeiben és szenvedéseiben… Vagy még tovább: az a képesség, mellyel mindenekelőtt a jót látjuk meg a másikban, hogy úgy fogadjuk be, és értékeljük őt, mint Isten ajándékát: mint nekem szóló ajándékot, amely nem csak azé a testvéremé, aki közvetlenül kapta. Közösségi lelkiség végül az, hogy tudunk helyet szorítani a testvérnek, miközben elviseljük egymás gyöngéit, és elutasítjuk az önző kísértéseket, melyek folyamatosan csapdát állítanak nekünk, versengést, törtetést, bizalmatlanságot, féltékenységet szülve.” Elnézést, hogy ilyen hosszan idéztem, de egy nagyon nagyon szép feladat ez keresztény híveknek, papoknak, püspöknek, mindenkinek. Valahogy mintha egy programbeszéd lenne a harmadik évezred számára, aminek nagyon-nagyon az elején vagyunk és a megvalósítás elején is. Úgy gondolom, hogy ezt kell minden területen előmozdítani.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2018. május 27.