A könnyek Madonnája

Szirakuzában a Szűzanya nem jelent meg: könnyeivel üzent az emberiségnek. 50 éve történt – még a szkeptikusoknak is el kellett ismerniük…

A II. világháborút követő időszak Olaszországát nagy szegénység, kilátástalanság,  társadalmi feszültségek, munkanélküliség és általános elégedetlenség jellemezte.  A szicíliai Szirakúza városában élő népességet Isten vagy a vallás nem érdekelte , és kicsapongó életet éltek.  

A város Szent Lucáról elnevezett kerületében, a Viadegli Orti di San Giorgo utcában, a 11. sz. alatt fiatal házaspár lakott: Angelo Jannuso és felesége, Antonina Jannuso-Quisto. Egyáltalán nem voltak hívők, de tisztelték a Szűzanyát. Családjuk egyik tagjától nászajándékba egy látszólag értéktelen, belül üreges, kívül pedig festett, 28 x 23 cm²-es gipszöntvényt kaptak ajándékba, amely csavarokkal volt egy 38×34 cm²-es  fekete üveglapra felerősítve. Az egyszerű gipszöntvény a Szűzanyát ábrázolja, amint jobb kezét lángoktól körülvett Szeplőtelen Szívéhez emeli, szemei a távolba tekintenek.

Antonina nemsokára gyermeket várt, és férje családjának házában nagyon magányosnak és meg nem értettnek érezte magát. Epilepsziarohamai, és nagy fájdalmai voltak. Az orvosok mindezt a komplikált terhesség számlájára írták, és ágynyugalmat rendeltek el. 

Antonina sokat imádkozik, de férje emiatt kigúnyolja.  1953. augusztus 29-én, szombaton reggel az asszonynak heves görcsökkel járó rohama van, mely a szokásosnál is tovább tart. A fájdalmaktól összegörnyedve fekszik az ágyban, arccal Szűz Mária Szeplőtelen Szívének képmásával szemben, amely a az ágy feje felett függ.  Éppen orvosért  – és a férjért is – akarnak küldeni, amikor a beteg hirtelen nagy belső nyugalmat érez, és így szól: “A Madonna sír.” Időközben a fájdalmas görcsök is alábbhagytak. Nagynénje és sógornője is tanúja a csodás eseménynek. Majd behívják a család többi tagját is, akik szintén tanúivá válnak a csodának.

Antonina virraszt a Szent Szűz mellett, s szemléli a bőségesen ontott könnyeket, melyeket először zsebkendővel, majd vattacsomóval itat fel. A körülállók úgy döntenek, hogy kihívják a rendőrséget. A rendőrök először gúnyolódnak, de mégis meg kell állapítaniuk, hogy a Szűzanya könnyezik.  Amikor Antonina férje hazajön, a házat teljesen megtöltik  az emberek.  A rendőrök végül is elviszik magukkal a gipszöntvényt a rendőrautóban, amely teljesen nedves lesz a hulló könnyektől.  

A Szűzanya képmása addig majdnem egész nap ontotta a könnyeket,  de a rendőrségen a könnyezés hirtelen abbamarad. Mivel tanácstalanok, hogy mit is tegyenek a képpel, így visszaadják azt Angelonak, aki szinte lopódzkodva visszi azt vissza házukba, mintha valami rosszat cselekedett volna.  Otthon a képmást egy párnára helyezi. A könnyek áradata ismét megindul.

Másnap már kora reggel nagy tömeg várakozik a Viadegli Orti di San Giorgo utca 11. sz. alatti ház előtt.  Sokan még az éjszakát is ott töltötték. Nic. Samperisi rendőrfelügyelő száll ki a helyszínre, hogy “rendet csináljon” a hangoskodó tömegben.  Ő maga is bemegy a házba, és  szintén látja a gipsz֊öntvényt, amely az ágyra van téve, könnyezni. A kint várakozó tömeg hangos kiáltozással ad hangot türelmetlenségének, mire a gipszöntvényt kis asztalkára helyezik, hogy a sorban álló emberek saját szemükkel is meggyőződhessenek a csodáról.

Az egyik jelenlévő Vincenzo Sapio káplán, az első pap, aki saját szemeivel szemlélhette a csodát. Sapio atya a “Szűz Mária Szolgái” szerzetesközösség tagja volt.  Az csoda híre elterjedt az egész szigeten. A tömeg továbbra is hangos kiáltozással adott hangot elégedetlenségének.  Ezután úgy döntöttek, hogy az öntvényt a szemben lévő ház homlokzatára erősítik. Ennek a háznak, amely Lucea professzor tulajdona volt, volt egy fallal körülvett kis előkertje. A nép most már elégedett. Hangosan kezdik imádkozni a rózsafüzért és kegyelmekért könyörögnek.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. április 10.