Ezzel az ősrobbanással több gond van, amint arra éppen kilencedik életévébe lépett fiam jótékonyan felhívta a figyelmemet.

Az ősrobbanással az a baj, mondja a fiam, hogy csak az tud felrobbanni, ami már van. Na de hogyan van valami, mielőtt lenne?

A másik gond, Apa, az a robbanás. Ami felrobban, szétesik. A világ nem szétesett, hanem összeállt.

Lehengerlő érvelés.

Tudod, folytatja, a keresztények a teremtésben hisznek, a kereszténytelenek pedig az ősrobbanásban.

Igen?

Ühüm.

Megadom magam. A teremtés tényleg jobb szó, mint az ősrobbanás. Nekem is jobban tetszik. Kifejezőbb és megfelel a tapasztalatomnak. A teremtés létrehozás, elrendezés, összeállítás, alkotás. Görögül a kozmosz rendet jelent – okoskodom. Ami koszmiosz, rendezett és szép, és koszmétikosz (kozmetikus) az, ami a szépítkezéssel kapcsolatos. Ez már ismerős, ugye?

Ja.

A világ rendezett és szép, lenyűgöző, megvannak a benső törvényszerűségei, kutatható, vizsgálható, szemlélhető, csodálható. A világ műalkotás, ahogyan a Teremtés, Létrehozás (Geneszisz) könyvében olvassuk. Isten látta, hogy jó, az egész pedig nagyon jó. A görög itt kalosz-t mond, ami bizony szépet jelent. Isten látta, hogy szép.

A világ szép. A szépséget a művész megalkotja, és nem felrobbantja. Van olyan is, de az már az ősrobbanás korának performansza. Minden, csak nem szép.

Az ősrobbanásnál még a Big Bang vagy az Urknall is jobb, mert ezekben a szavakban van valami önirónia. A „nagy durranás” viccesebb, mint az ősrobbanás.

A teremtés pedig szebb és találóbb.

A teljes írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. szeptember 5.