„Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok”
1Péter 2,9

Egy nyári nap kollégám beviharzott az orvosiba és felindultan háborgott egy beteg miatt, aki igen ápolatlanul várta a kórteremben, pedig mennyibe is kerül egy szappan…? Még én is zavarba hoztam, hogy csak csendben végighallgattam: elgondolkodtam, hogy mit szólna, ha tudná én hogy nézek ki néha otthon. Feszült lettem a felismeréstől, hogy rám is panaszkodhatna a férjem a hanyagságom miatt.

Milyen oka lehet ennek az én esetemben? És miért is nem foglalkozik már a külsejével sem valaki? Ekkor három gyermekünk volt, a dekoratív külső – bevallom – az utolsó volt a prioritásaim között. Évek óta még fodrászhoz sem mentem el, ruhát csak végszükségben vásároltam magamnak, inkább a másoktól kapott használt holmikat hordtam. Ha mégis költöttem a szépségiparra, rögtön lelkiismeretfurdalásom volt, hogy ez teljesen felesleges pénzkidobás, még meg is gyóntam a hiúságomat. Sokkal később egy nagyon hosszú önismereti úton elindulva értettem meg, miért nem adtam magamra. Nem tudtam Isten szemével értékelni magam, mint akinek királyi méltósága van.

Azzal indul a Biblia, hogy Isten saját képmására teremtette az embert. Később az Isten gyermekeinek királyi rangját is igazságként mondja ki a Szentírás: „Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok” (1Péter 2,9)

A hétköznapok szürke forgatagában sokszor minimális tiszteletet sem tanúsítanak az emberek egymás felé, a Biblia meg királyi rangot ad a Krisztusban hívőknek? Isten, aki a mindenség Királya a gyermekei közé fogad engem? Ezt a látásmódot nem tanítják az iskolában, de még a templomban sem hallottam soha. Bevallom, én még a saját férjemet nem láttam királynak, míg egy gyermekközösségi alkalmon be nem öltöztették, meg nem koronázták és portré nem készült róla a kicsiknek tanítva ezzel a helyes énképet.

“Nem azért érdemes csinosan öltözve, ápoltan és önmagamat is, a társamat is tisztelve élni, mert a társadalomban, vagy szűkebb körben a közösségben ez az elvárt, hanem mert én is a királyi, különleges tulajdonnak szánt nép tagja vagyok.”

A festményt aztán még a hűtőnkre is kiraktam, hogy minden nap eszembe jusson: ki is a férjem Isten szerint! Ez a hozzáállás nagyon távoli volt tőlem. Egy rendkívüli terapeuta később a házasságunkra utalva szintén ezzel a hasonlattal élt, hogy mi egymásnak király és királynő vagyunk. Mindig ilyen szerepben csodálhatjuk egymást és ez a méltóság illeti meg a társamat. Ez ismét nagyon örömteli felfedezése volt a házastársam identitásának, de a saját méltóságomra is ráébresztett. Nem azért érdemes csinosan öltözve, ápoltan egymást tisztelve élni, mert a társadalomban ez az elvárt, hanem mert én is a királyi, különleges tulajdonnak szánt nép tagja vagyok. Képmása vagyok a Teremtőnek! Mennyi ideig nem éltem ennek megfelelően….

A cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2026. május 31.